Vasas: Sokat tettem azért, hogy Újpesten maradhassak – Feczesin

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.01.18. 08:50
null
Sikeres, eredményes és NB I-es feljutást jelentő futballra adott kezet Nagy Miklós ügyvezető Feczesin Róbertnek (Fotó: <a href="http://vasasfc.hu/" target="_blank">vasasfc.hu</a>)
A váratlan klubváltás hátteréről beszélt a Nemzeti Sportnak adott interjújában Feczesin Róbert, aki fél év múlva ismét az NB I-ben játszana.

 

– „Gondolhatjátok, hogy nem így terveztem…” – így indította az Újpest-szurkolóknak szóló búcsúüzenetét. Nos, hogyan tervezte?
– Tavaly nyáron azzal a szándékkal jöttem haza, hogy többé nem futballozom külföldön, és ha egy mód van rá, Újpesten fejezem be pályafutásomat – mondta a lila-fehérektől az NB II nyolcadik helyén álló Vasashoz igazoló Feczesin Róbert. – Aki ismer, tudja, mennyire szeretem az Újpestet, hosszú távra terveztem a klubnál. Kár, hogy csak fél év lett belőle.

– Mit érez most? Csalódott? Dühös?
– Már nem érzek semmit. Volt bennem csalódottság, de elmúlt. Sokat tettem azért, hogy Újpesten maradhassak. A klub tudta, honnan jövök, mit értem el korábban. Amikor hazatértem, voltak igényeim, ám annak érdekében, hogy a Megyeri úton játszhassak, sokat engedtem belőlük. Adtunk egymásnak fél évet, mondván, nézzük meg, milyen formában futballozom, mennyire vagyok motivált – szóval abban állapodtunk meg, hogy télen újratárgyaljuk a feltételeket. Azzal, hogy vezetem a góllövőlistát, továbbá hogy nyolc esztendő elteltével ismét meghívást kaptam a válogatottba, szerintem bizonyítottam.

FECZESIN RÓBERT
Született: 1986. február 22., Budapest
Posztja: csatár
Válogatott mérkőzés/gól (2005–): 12/4
Klubjai profiként: Újpest (2003–2006; 2019), Sopron (2006–2007), Brescia (2007–2012), Debrecen (2009–2010 – kölcsönben), Ascoli (2011 – kölcsönben; 2012–2013), Padova (2013–2014), Videoton (2014–2017), Csonnam (2017–2018), Adanaspor (2018–2019), Vasas (2020–)
Legjobb eredményei: 2x magyar bajnok (2010, 2015), 3x magyar bajnoki ezüstérmes (2004, 2006, 2016), Ligakupa-győztes (2010)

– Az elmúlt hetekben nem is egyeztettek a folytatásról?
– Azt követően került szóba az esetleges folytatás, hogy a menedzsmentem jelezte: ugye tudjátok, hogy a nyáron kötött szerződést értelmében Robi távozhat is a télen?! Utána ültünk le beszélgetni. Mert ezt csak beszélgetésnek lehet nevezni, tárgyalásnak nem. Amit kértem, arra nem volt vevő a tulajdonos, holott megint csak én lettem volna az, aki jelentős engedményeket tesz. Tisztában vagyok vele, hogy a tulajdonos milyen filozófiát képvisel, mégis reméltem, az őszi teljesítményemnek rám nézve pozitív hozadéka lesz. Reméltem, hogy kedvezőbb ajánlatot tesz nekem, de sajnos nem így történt.

– Nem is emeltek volna a fizetésén?
– Minimálisan. Ám ez szerintem nem árulkodott megbecsülésről. Nem is a pénz hiánya volt itt a lényeg, sokkal inkább a tiszteleté. Higgye el, nem több tízezer euróról volt szó. Magyarországon nem az Újpest a legjobban fizető klub – ezt figyelembe vettem nyáron, és figyelembe vettem volna most is.

– Mit szólt, amikor megkereste a Vasas? Nem tartotta „cikinek”, hogy a másodosztályba csábítják?
– Egyáltalán nem. Örültem neki, hogy a vezetők gondoltak rám. Arról nem is szólva, hogy olyan csapat hívott, amelynél utánpótlásszinten két évet eltöltöttem. Igen, a Vasas pillanatnyilag az NB II-es mezőny tagja, de amit a tulajdonosi kör felvázolt, elnyerte a tetszésemet. Szimpatikus a klubfilozófia és az az út is, amelyre a Vasas lépett. A jövő hónapban betöltöm a harmincnégyet, nem tagadom, a döntésemben is szerepet játszott, hogy három és fél évre szóló szerződést írhattam alá. Ez – ellentétben az újpesti ajánlattal – arról árulkodott, hogy hosszú távon számolnak velem.

– Ha nem tévedek, anyagilag is kedvezőbb feltételeket kínáltak Angyalföldön, mint a Megyeri úton.
– Nem téved, ám azt nem árt leszögezni, hogy a két összeg között nem volt jelentős differencia. A nagy különbséget a már említett megbecsülés jelentette. Így is volt egy-két nehéz órám, amíg rászántam magam a váltásra, mert azt a közösséget, amelyet a játékosok, illetve a szurkolók alkotnak Újpesten, nem szívesen hagytam magam mögött. Döntenem kellett, és én így döntöttem.

– Amiatt sem fáj a szíve, hogy a gólkirályi címről alighanem lecsúszik?
– Tényleg sokat mérlegeltem, mielőtt aláírtam volna a Vasashoz, a válogatottság és a gólkirályi cím ugyanúgy a mérleg egyik serpenyőjében volt, mint az újpesti kötődésem. A végén mégis arra jutottam, akkor járok a legjobban, ha váltok.

– A feljutás lehetősége benne volt a mérleg másik serpenyőjében?
– Hogyne lett volna benne! Azt nem állítom, hogy mi vagyunk a feljutás favoritjai, de a helyzetünk már csak azért sem reménytelen, mert a télen alaposan megerősödött a csapat. Bízom benne, hogy fél év múlva ismét az élvonalban játszhatok. Hozzáteszem, voltak ajánlataim az NB I-ből is, ám azokat azért is utasítottam vissza, mert nem akartam tavasszal az Újpest ellen pályára lépni. Persze alakulhat úgy, hogy az ősszel már nem lesz más választásom…

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Csató Martin (Csákvár), Feczesin Róbert (Újpest FC), Hidi M. Sándor (ETO FC Győr), Jova Levente (Nyíregyháza), Ujvárosi Ádám (DVSC), Vernes Richárd (Hapoel Kfar Szaba – Izrael)
Távozók:

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 20 14 4 2 47–21 +26 46
2. Budafoki MTE 20 13 3 4 35–17 +18 42
3. Gyirmót FC Győr 20 10 5 5 27–16 +11 35
4. FC Csákvár 20 11 1 8 31–34 –3 34
5. ETO FC Győr 20 9 7 4 28–21 +7 34
6. BFC Siófok 19 9 6 4 31–20 +11 33
7. Nyíregyháza Spartacus FC 20 10 1 9 35–29 +6 31
8. Vasas FC 20 9 4 7 39–31 +8 31
9. Békéscsaba Előre 20 8 4 8 24–26 –2 28
10. Soroksár SC 20 8 4 8 26–31 –5 28
11. Dorogi FC 20 8 3 9 25–25 0 27
12. Budaörs 20 7 3 10 28–32 –4 24
13. Szeged-Csanád Grosics 19 6 6 7 24–24 0 24
14. Kazincbarcika 20 6 6 8 23–27 –4 24
15. FC Ajka 20 6 4 10 31–36 –5 22
16. Tiszakécske VSE 20 6 3 11 18–35 –17 21
17. Szolnoki MÁV FC 20 5 6 9 17–24 –7 21
18. Szombathelyi Haladás 20 3 6 11 20–31 –11 15
19. Vác FC 20 1 4 15 12–41 –29 7
20. Balmazújváros*
0 0–0 0 0
*: A Balmazújvárost kizárták.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik