Vasas: Hollandiából igazolt vissza a korábbi akadémista

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 17:31
null
Varga Donát nagy erőssége lehet a Vasasnak (Fotó: <a href="http://www.vasasfc.hu/hirek/varga_donat_a_vasas_fc-ben_folytatja-5093" target="_blank">vasasfc.hu</a>)
Varga Donát a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasasnál folytatja pályafutását – adta hírül a klub honlapja. A 2003-as születésű Varga, aki korábban a Vasas Kubala Akadémia játékosa is volt, Hollandiából, a Heerenveentől igazolt vissza Angyalföldre.

 

Varga Donát a Vasas Kubala Akadémia saját nevelésű játékosaként a korosztályos csapataiban folyamatosan az egy évvel idősebbek között szerepelt. 86 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, összesen 68 gólt szerzett, és 2019-ben tagja volt a Vasas Kubala Akadémia U17-es bajnokcsapatának.

Varga szerződése három évre szól.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek Angyalföldre, hiszen két évvel ezelőtt vegyes érzésekkel szerződtem Hollandiábamondta Varga a vasasfc.hu-nak.Amellett, hogy nemzetközi porondon próbálhattam ki magam, bennem volt az az érzés is, hogy a Vasas Kubala Akadémiával együtt három csodálatos évet is itt hagyok, tele szebbnél szebb emlékekkel. Biztos voltam benne, ha egyszer visszatérek Magyarországra, akkor a Vasas lesz az a klub, ahol folytatni szeretném a pályafutásomat. Éppen emiatt mindvégig figyelemmel kísértem a klubnál zajló folyamatokat, a fejlődést és a csapat szereplését. Célokkal érkeztem a Vasashoz, így izgatottan és reményekkel telve várom a közös munkát és azt, hogy visszajussunk az első osztályba.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik