Szenzációs tavaszával feljutott a Gyirmót, drámai Vasas-bukás – NB II-es értékelés

F. B., P. Gy.F. B., P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.05.22. 12:49
null
Dzsudzsákék ünnepelhetnek, aranyérmes lett a Loki (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-bihari Napló)
Véget ért a labdarúgó NB II 2020–2021-es kiírása, és a Nemzeti Sport Online szokás szerint értékeli a mögöttünk hagyott idényt. Drámai hajrában a 37. fordulóban Nyíregyházán vereséget szenvedő Vasas lemaradt a feljutásról, így az első helyezettként végző Debreceni VSC mellett a teljes tavaszi szezonban kiemelkedően teljesítő Gyirmót került fel az első osztályba. Büszke lehet a teljesítményére a Pécs, az Ajka és a Szolnok is, a Kazincbarcika, a Kaposvár és a Debreceni EAC azonban nem, hiszen utóbbi három csapat esett ki a második vonalból – a somogyiak 2019 nyarán még az NB I-ben álltak rajthoz, idén nyártól azonban jöhet az NB III.

 

DRÁMA A HAJRÁBAN – A GYIRMÓT BEFUTOTT, A VASAS LEMARADT A FELJUTÁSRÓL

Tavasszal az első három bajnokijából kettőt elveszített a Debreceni VSC, s ez Kondás Elemér állásába került, akit – általános meglepetésre – a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros váltott a kispadon. Irányításuk alatt a Loki az első három bajnokijából kettőt szintúgy elveszített (közte a Vasas elleni rangadót), ez pedig ideiglenesen az első helyébe került. Ezután kiegyenesedtek a debreceniek, és elsősorban a remek hajrának – az utolsó hat nekifutásra öt siker és egy döntetlen – köszönhetően megnyerték a bajnokságot, így egy év után visszajutottak az NB I-be. Igaz, a 35. fordulót követően a Loki csak a második helyen állt és előnye csupán két pont volt az akkor még harmadik Gyirmót előtt – azonban Debrecenben nem roppantak össze a tét súlya alatt és az utolsó három meccset megnyerték (a Csákvár, a Szentlőrinc és a Haladás ellen is). Dzsudzsák Balázs tavasszal csapatkapitány lett, az ő szerepe vitathatatlan a sikerben, de a 20 éves saját nevelésű támadó, Bárány Donát 15 találata is nagyon kellett a feljutáshoz.

Szenzációs tavaszi szereplésének köszönhetően elérte a feljutást jelentő 2. helyet a Gyirmót FC Győr, amely négy év után újra NB I-es gárdának vallhatja magát. A „tavaszi hadjárat” során az együttes 13 győzelmet és 4 döntetlent mutatott fel – ebben benne volt a Loki elleni idegenbeli diadal és a Vasas elleni remi is. Igaz, április 11-én, a 32. körben a Pécsi MFC elleni hazai találkozó 30. percében még talán a legelvetemültebb gyirmóti drukkerek sem hittek a sikerben, hiszen akkor háromgólos hátrányban volt az együttes. Végül nagyot küzdve 3–3-ra mentette azt a mérkőzést, ezt pedig sorozatban hat siker követte, így ennek, és a Vasas hajrábeli botlásainak köszönhetően a Gyirmót pontszámban beérte riválisát és több győzelme révén meg is előzte őt. Lencse László téli megszerzése telitalálatnak bizonyult, a támadó 11 gólt szerzett és hatalmas szerepet vállalt a feljutásban.

A bajnoki idény legnagyobb vesztese kétségkívül a bajnokságot bombaerős kerettel végigcsináló Vasas, amely a 37. fordulóban elszenvedett nyíregyházi vereség miatt lecsúszott a feljutó helyről és már nem is tudott visszakapaszkodni oda. Az angyalföldiek negyedikként teleltek, majd rögtön az első tavaszi játéknapon a 2., feljutó pozícióba léptek előre, sőt, a 27. fordulóban a Lokit megelőzve az élre álltak. A Szolnok elleni vereség és a Gyirmóttal játszott hazai döntetlen után aztán ismét öt győzelem következett, így a hajrában úgy látszott, hogy semmi sem veszélyezteti Schindler Szabolcs alakulatának feljutását. A 35. körben, a Soroksár ellen viszont csak a ráadásban tudott pontot menteni a Vasas – ez még nem került a feljutó hely elveszítésébe, a már említett nyíregyházi 2–0-s vereség azonban már igen. Feczesin Róbert betegség miatt az utolsó öt fordulóban nem tudott segíteni a csapatnak; nem kizárt, hogy ez is befolyásolta a szezon végi bukást. Schindler várhatóan nem folytatja a Vasas edzőjeként, a Nemzeti Sport információja szerint az MTK-tól távozó Michael Boris lehet a piros-kékek új trénere.

REMEK PÉCSI ÉS AJKAI SZEREPLÉS, HEKTIKUS SZPARI

Sokáig, egészen a hajráig tartotta a lépést a feljutásra pályázó hármassal tavasszal is az újonc Pécsi MFC, de az utolsó hetekre kipukkadt, hiszen kikapott a Vasastól, az Ajkától és a Soroksártól is. Ettől függetlenül a – feljutást célul nem kitűző – baranyaiak teljesítménye a 4. hellyel igazán megsüvegelendő, és ha a csapatépítés ebben az ütemben folytatódik, akkor a következő idényben a feljebb lépés kiharcolása sem elképzelhetetlen.

A GÓLLÖVŐLISTA ÉLCSOPORTJA
21 gólos: Priskin Tamás (ETO FC Győr)
17 gólos: Nagy Mihály Krisztián (FC Ajka), Novák Csanád (Szolnoki MÁV)
16 gólos: Medgyes Zoltán (Haladás)
15 gólos: Bárány Donát (Debreceni VSC), Pethő Bence (Budaörs)

Minden idők legjobb szereplését produkálta az ötödik hellyel az FC Ajka, amely már a tavasz elején megalapozta kiemelkedő teljesítményét egy nyolcmeccses veretlenségi sorozattal. Ebben az időszakban Kis Károly legénysége megverte többek között a Lokit, illetve hetet vágott a Budaörsnek, s bár ezután kikapott a Vasas és a Gyirmót otthonában is, a hajrában ismét újítani tudott.

Bár harmadikként, a feljutást érő második helytől kétpontnyira „telelt” a Budaörsi SC, tavasszal jelentősen visszaesett, első nyolc találkozóján nyeretlen maradt (a Soroksártól háromgólos előny után kapott ki 5–4-re), de a klubnál az állandóságra szavaztak, amely kifizetődött. A csapat összeszedte magát, a hajrában volt egy négymeccses győzelmi szériája, így befutott hatodiknak. Ötévnyi csákvári és tatabányai albérlet után augusztustól minden bizonnyal – végre-valahára – saját, újjáépült stadionjában, otthon, Budaörsön fogadhatja ellenfeleit.

Hektikus tavaszon van túl a Nyíregyháza Spartacus. A szabolcsiak február közepétől kilencmérkőzéses veretlenségi sorozatot építettek (benne egymás után öt győzelemmel), azonban ezt a hajrában három vereség követte (a Siófok, a Szolnok és a Gyirmót ellen), s ez – kissé érthetetlen módon – Gálhidi György állásába került. (A pletykák szerint nem is a rossz széria miatt kellett távoznia a rutinos trénernek, hanem mert konfliktusba keveredett Sándor István szakmai tanácsadóval.) A hajrában az addigi másodedző, Huszák Géza kezébe került az irányítás és az együttes a feljutást befolyásoló tényezővé vált: a 37. fordulóban otthon 2–0-ra legyőzte a Vasast, az angyalföldiek pedig ezzel a vereséggel csúsztak le az NB I-ről. Huszák helyett a klubvezetőség már meg is találta a következő idény új trénerét, mégpedig Szergej Pacaj személyében.

A már-már megszokott stabil szereplését hozta tavasszal is a Soroksár SC, amelynek augusztus végén kezdődött el a hazai veretlenségi sorozata és ez egészen április 18-ig tartott (akkor a Gyirmót győzött 1–0-ra a Haraszti úton). Házon kívül kevésbé ment jól, Lipcsei Péter együttese idegenben tavasszal mindössze kétszer nyert – másodszor éppen az utolsó fordulóban, Pécsett, ami 8. helyet ért a tabellán.

Folytatta őszi kiegyensúlyozott, stabil szereplését tavasszal is a Szolnoki MÁV, amely olyan bravúrokra is képes volt, mint a Loki és a Vasas elverése. Az idegenbeli eredményesség azonban csak kevéssé javult, Csábi József csapata mindössze a Siófok és az ETO ellen tudott nyerni házon kívül, de így is a mezőny első felében végzett – ahhoz képest, hogy sokan leírták és a kiesés ellen küzdő csapatnak várták, bravúros szereplést mutatott be.

Igencsak nehezen indult be a szekere a télen kinevezett új edző, Dragan Vukmir irányításával a Szeged-Csanád Grosics Akadémiának, hiszen az első öt tavaszi meccsén csak egyetlen pontot szerzett. A Szolnok elleni 3–2-es sikerrel aztán átszakadt egy gát, a gárda elindult felfelé és már nem kellett a kieséstől tartania. Utolsó öt bajnokiját aztán kivétel nélkül megnyerte, így a mezőny első felében zárt.

Heffler Norbert nagy szerepet vállalt a Gyirmót feljutásában (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Heffler Norbert nagy szerepet vállalt a Gyirmót feljutásában (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)


VISSZAESETT A HALADÁS ÉS AZ ETO FC GYŐR, REMEKELT A DOROG

Az őszi 6. helyhez képest jelentősen visszaesett a Szombathelyi Haladás, amely tavasszal mindössze öt mérkőzést nyert meg és a kiesés ellen küzdők közül mindössze a Kaposvárt tudta legyőzni (a Csákvártól és a Szentlőrinctől kikapott, a Kazincbarcikával, a Doroggal és a DEAC-cal ikszelt). A Vasas és a Pécs elleni gól nélküli döntetlen ugyanakkor megmutatta, hogy az élmezőnnyel is felveszi a versenyt, a hektikus játék azonban csupán a 11. pozícióhoz volt elég.

Nem lehet büszke tavaszi produkciójára az ETO FC Győr, amely a vártnál gyengébb eredmények miatt a márciusi háromhetes szünetben megvált Csató Sándor vezetőedzőtől, akinek helyére Dobos Barna érkezett. Az új tréner irányításával nem javult az együttes teljesítménye, akkortól kezdve mindössze egy bajnokin győzött és az utolsó hét alkalommal nyeretlen maradt. A győrieknél csak annak örülhetnek, hogy a 21 találatot szerző Priskin Tamás személyében ők adják a gólkirályt.

A BFC Siófok a sereghajtó DEAC fölényes (5–1) legyőzése után öt meccset bukott el sorozatban és az Ajka elleni hazai 1–3 után menesztették a november elején érkezett vezetőedzőt, Waltner Róbertet. Az irányítást Mihalecz István sportigazgató vette át, ám az első négy bajnokin vele is csak két pontot gyűjtött a csapat, amely a 32. fordulóban kieső helyre esett vissza. Ettől összekapták magukat a Balaton-partiak, és innen már veretlenek maradtak a bajnokság végéig (4 győzelem, 2 döntetlen). Közben Nyíregyházáról, valamint két közvetlen rivális, a Kazincbarcika, majd a Csákvár otthonából is hazavitték a három pontot, és végül a 13. helyen zártak.

A Dorogi FC kerete télen jelentősen megerősödött, ami már a szezon elején éreztette hatását, hiszen Fenyvesi László alakulata az első nyolc tavaszi meccsén veretlen maradt. A Loki elleni bravúros siker és a Siófok legyőzése pedig már április közepén azt jelentette, hogy a csapatnak nem lesz gondja a bennmaradással. Nem is lett, és ezt még az idény végi gyengélkedés (egymás után négy vereség) sem befolyásolta. A dorogiak stadionjuk felújítása miatt egyébként március közepétől Tatabányán és Gyirmóton fogadták ellenfeleiket.

Nem lehet büszke tavaszi szereplésére a Békéscsaba, amely a téli szünetben még a 9. helyén állt, azonban végül csak a 15. pozícióban végzett. Az első hat tavaszi fellépésén csupán három döntetlennel szerzett pontokat és összességében mindössze háromszor nyert a tavaszi szezonban. A kétségkívül megtörtént sérüléshullám mellett több érthetetlen és furcsa dolog kísérte a lila-fehérek tavaszát: a másfél éve a Ferencvárost a Magyar Kupából remek védéseivel „kiütő” kapus, Uram János mellőzése, Pantovics Nikola téli távozása, majd visszahívása, illetve az, hogy – a pletykák szerint – Preisinger Sándor vezetőedző több labdarúgóval is összerúgta a port. Nagy kérdés, hogy a csabaiaknál hogyan és kivel képzelik el a jövőt.

A 2015-ös U20-as világbajnokság ezüstcipősével, Mervó Bencével (3 gól, 1 gólpassz) megerősített újonc Szentlőrinc a Szeged elleni sikerrel kezdte a tavaszt, majd kilenc fordulón keresztül képtelen volt nyerni, így március közepén már kiesésre állt úgy, hogy közben három meccsen át gólképtelen maradt. A pozitív fordulatot a barcikai pontszerzés, majd a tartalékos Békéscsaba fölényes (3–0) felülmúlása hozta meg. Innentől már ismét vonal fölött volt a baranyai együttes, amely a vetélytárs Csákvár stadionjában is győzni tudott, majd meglepetésre a Haladásnál is jobbnak bizonyult, így megőrizte NB II-es tagságát. Úgy tudjuk, hogy a legértékesebb játékos, Mervó Bence mellett Hesz Olivér iránt Szlovákiából van érdeklődés – igaz, a támadó a Budafok játékosa, és kölcsönadása lejártával visszatért a XXII. kerületiekhez.

A nehéz idényt megélő FC Csákvár az utolsó előtti pozícióból vágott neki 2021-nek, ezért a télen több tapasztalt játékossal is erősített. Visinka Ede együttese a tavasz első felében hullámzóan teljesített, így április elején csak akkor került bennmaradást jelentő pozícióba, amikor a Kazincbarcika fölényes legyőzése után a 31. fordulóban Békéscsabáról is egy ponttal tért haza. Ezt követően még két sikere volt, előbb otthon a sereghajtó DEAC ellen, majd a szombathelyi 1–0-s bravúrdiadal után már azt is megengedhette magának a Fejér megyei gárda, hogy a záró négy körben ne szerezzen pontot.

Csalódottak a Vasas játékosai, ismét nem sikerült a feljutás (Fotó: Árvai Károly)
Csalódottak a Vasas játékosai, ismét nem sikerült a feljutás (Fotó: Árvai Károly)

 

CSALÓDÁST KELTETT A BARCIKA, NAGY KAPOSVÁRI BUKTA

Kazincbarcikán nagy reményeket fűztek télen az NB I-es edzői tapasztalattal is rendelkező vezetőedző, Pacsi Bálint érkezéséhez. Hosszabb távon számoltak vele, ám miután a csapat a tavasz elején hat meccsen csupán két pont szerzett – közben ötször még gólt sem tudott lőni –, március elején szerződést bontottak vele. Pacsi így egy idény alatt itt, továbbá két másik olyan NB I-es csapatnál – DVTK és Budafok – is dolgozott, amelyik szintén kiesett az adott osztályból (igaz, Diósgyőrben, majd a 31. fordulóig Budafokon is másodedző volt). A Barcika ezután Koszta Péter, majd Kriston István irányításával egymás után két győzelmet aratva bennmaradó helyre ugrott fel. Később kiderült, ez csak tiszavirág-életű feltámadás volt, mert a hátralévő kilenc fordulóban már csak három döntetlenre volt képes a borsodi gárda, így búcsúzott az NB II-től.

Az idény legnagyobb csalódását kétségkívül a tavaly még NB I-es Kaposvári Rákóczi okozta. Az évet a 15. helyről kezdő somogyiak szereplését végig botrányok kísérték a tavasz folyamán. A Magyar Kupában az NB III-as Tállya ellen 2–0-ról a második félidőben 5–3-ra elvesztett mérkőzés után a szurkolók bundázással vádolták meg az együttes, és ezután távozott a csapatkapitány, Szakály Attila. Várhidi Péter vezetőedző nehezen viselte az eredménytelenséget, előbb a felkészülési meccsektől tiltották el, majd a bajnokikon is sűrűn kapta a lapokat, végül a rossz szerepés hatására a 34. kört követően távozott. A helyét átvevő Disztl László két körrel később önként ment el, így az utolsó két fordulóban már Barna László irányította a csapatot, amelytől ráadásul Dvorschák Gábor Ajka elleni jogosulatlan szerepeltetése miatt egy büntetőpontot is levont az MLSZ. A Kaposvár korábban két év alatt jutott fel az NB III-ból az élvonalba, az elmúlt két idényben azonban ugyanezt az utat visszafelé is megtette.

Az újonc Debreceni EAC kerete hiába erősödött a télen több DVSC-s fiatallal, a teljes bajnoki idény során mindössze három fordulóban nem állt kieső helyen, a 13. fordulótól pedig folyamatosan sereghajtó volt. Tavasszal öt döntetlen mellett csupán két csapatot – a Szolnokot és a Kaposvárt – tudott legyűrni. Idegenben április 25-én szerezte meg az első pontját, így nem csoda, hogy már hetekkel a bajnokság vége előtt eldőlt: Sándor Tamás alakulata csak átszállójegyet váltott a másodosztályba és nyártól ismét az NB III-ban folytatja.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Debreceni VSC 38 24 8 6 89–40 +49 80
2. Gyirmót FC Győr 38 24 6 8 60–31 +29 78
3. Vasas FC 38 23 9 6 65–35 +30 78
4. Pécsi MFC 38 17 13 8 51–33 +18 64
5. FC Ajka 38 19 5 14 65–47 +18 62
6. Budaörs 38 18 5 15 62–59 +3 59
7. Nyíregyháza Spartacus 38 16 9 13 40–31 +9 57
8. Soroksár SC 38 16 9 13 51–44 +7 57
9. Szolnoki MÁV FC 38 15 12 11 43–40 +3 57
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 38 16 8 14 46–54 –8 56
11. Szombathelyi Haladás 38 14 12 12 50–42 +8 54
12. ETO FC Győr 38 12 10 16 53–48 +5 46
13. BFC Siófok 38 13 6 19 49–58 –9 45
14. Dorogi FC 38 11 11 16 34–50 –16 44
15. Békéscsaba 1912 Előre 38 11 11 16 43–60 –17 44
16. Szentlőrinc 38 11 9 18 32–52 –20 42
17. FC Csákvár 38 9 11 18 54–66 –12 38
18. Kazincbarcika SC 38 8 9 21 32–61 –29 33
19. Kaposvári Rákóczi FC 38 7 12 19 33–65 –32 32
20. Debreceni EAC 38 6 5 27 32–68 –36 23
*A Kaposvári Rákóczitól egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt egy pontot levontak.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik