PMFC: Tököli neve is felvetődött, de Divics az első új szerzemény

Vágólapra másolva!
2010.07.02. 08:15
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Pécsi MFC-nél évek óta a feljutás a cél. Nyáron ismét ennek szellemében szeretnék megerősíteni a csapatot a vezetők, az első szerzemény a Vasastól érkező szerb csatár, Petar Divics.  

Bérczy Balázs, a Pécsi MFC ügyvezetője a csapat hivatalos honlapjának elárulta, már eddig több tucatnyi szóba jöhető kiszemelt játékossal vették föl a kapcsolatot, ám legtöbbjükről hamar kiderült, hogy nem várható megállapodás – többek között Tököli Attilával sem, aki ugyan szóba került Pécsen, de ő végül Kecskemétre szerződött.

A vezetők ugyanakkor szóban megállapodtak a legutóbb a Vasasban futballozó szerb csatárral, Petar Diviccsel. „Rajta kívül folyik az egyeztetés további játékosokkal, elsősorban belső védőt és irányító középpályást keres a csapat" – nyilatkozta a pmfc.hu-nak Bérczy Balázs.

A kerethez kapcsolódó hír, hogy Berdó Balázs valószínűleg távozik az együttestől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik