PMFC: 4, 6, 9 – újabb gólzápor, most a Szederkény ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.17. 08:41
A 2015–2016-os szezonban a Baranya megyei I. osztályban szereplő PMFC egyre inkább kezdi elkapni a fonalat, a pécsiek szerdán a 2. fordulóból elhalasztott meccsen 9–0-ra győztek a Szederkény ellen.

A pécsiek számára kicsit döcögősen indult a szezon a megyei I. osztályban, hiszen különböző problémák miatt több meccsüket is el kellett halasztaniuk, majd az első bajnokijukon a Szászvár otthonában nem is tudtak győzni (1–1).

Az előző idényben még az NB I-ben szereplő, de azóta teljesen kicserélődő PMFC aztán szép lassan belelendült a játékba. A Sellyét 4–1-re, majd legutóbb a Beremendet már 6–0-ra verte meg Márton Gábor vezetőedző csapata. A sort szerdán hazai pályán a Szederkény elleni 9–0-val folytatták a piros-feketék.

A PMFC négy találkozó után tíz ponttal az 5. helyen áll a tabellán, ám az előtte álló gárdák egy meccsel többet játszottak. A táblázatot a 15 pontos Mohács vezeti. A PMFC szombaton, ugyancsak hazai pályán a Siklóst fogadja.

BARANYA MEGYEI I. OSZTÁLY
A 2. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

PMFC–Szederkény 9–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik