A Vasas jelentős erősítésekkel készült a folytatásra, Vernes Richárd (piros mezben) Izraelből jött haza (Fotó: Földi Imre)

 

A Nemzeti Sport Online szokás szerint esélyt latolgat; a bajnoki címre leginkább esélyes MTK mellett a tavasz legnagyobb kérdése az, hogy az ősszel remeklő Budafok mellett a kiválóan erősítő ETO, illetve a most már Feczesin Róbertet is soraiban tudó Vasas beleszól-e a feljutásért folyó küzdelembe, vagy esetleg a Gyirmót lesz a befutó. A kiesés elleni harcban legalább öt csapat érintett – a leszakadó Vác mellett a legnehezebb helyzetben a Haladás van, amely többek között korábbi válogatott, illetve magyar bajnok játékossal erősített az utóbbi hetekben.

ÖTEN SZERETNÉNEK FELJUTNI – MEGISMÉTLI-E TAVALY TAVASZI FELTÁMADÁSÁT A VASAS?

Továbbra is a bajnoki cím első számú esélyese a német Michael Boris által irányított MTK Budapest, amely tizenegy ponttal áll jobban a harmadik, már nem feljutó helyet elfoglaló Gyirmóttal szemben. A kék-fehérek tovább erősítették keretüket, a 21 esztendős Bíró Bence Portugáliából, a Vitória Guimaraestől tért haza, míg Prosser Dániel az NB I-es DVTK-t hagyta el a klub kedvéért. Kulcsjátékos nem távozott az MTK-tól, amelynek várható a magabiztos tavaszi menetelése.

Az ősszel a legkellemesebb meglepetést szerző Budafoki MTE télen nem a mennyiségre, hanem az MTK-hoz hasonlóan a minőségre helyezte a hangsúlyt az átigazolásoknál – a DVTK-tól érkező Zsolnai Richárd és a Puskás Akadémiától kölcsönvett Skribek Alen egyaránt a támadások hatékonyságának növelését segítheti. Mivel kulcsjátékos nem távozott, a XXII. kerületiek kerete összességében erősödött, és a tavasz egyik izgalmas kérdése lehet, hogy mennyire bírják majd a versenyt a jelentősen megizmosodó ETO-val, illetve a Vasassal. Bélteky Róbert tulajdonos egyébként korábban biztosította a csapatot arról, hogy ha sikerül a feljutást érő egyik pozícióban végeznie, akkor a klub vállalná az NB I-et.

A harmadik helyen álló, ugyancsak NB I-es álmokat szövögető Gyirmót FC Győr ugyan elveszítette gólerős támadóját, az előző bajnokságban 19, az ősszel négy gólt szerző Szarka Ákost, aki a dél-koreai másodosztályú Szuvon FC-hez szerződött, viszont pótlására leigazolta Varga Barnabást, aki legutóbb az ausztriai Lafnitzban játszott. A kisalföldi klub a hét közepén három és fél éves szerződést kötött az ETO utánpótlásában nevelkedő, majd legutóbb a Ménfőcsanakban szereplő fiatal védővel, Németh Bencével, de összességében elmondható, hogy Csertői Aurél együttese számára bravúr lenne, ha feljutó helyen végezne.

Az ETO FC Győrnél még december elején meghúzták az edzőváltást, Kondás Elemér munkába állása jó hatással volt a csapat ősz végi teljesítményére. A szintén az élvonalba kívánkozó zöld-fehérek a télen igyekeztek győri kötődésű, jelentős erősítésnek számító játékosokat szerződtetni. A csatársor a Ferencvárostól érkező Priskin Tamással és az MTK-tól igazolt Simon Andrással, a középpálya utóbbi ikertestvérével, a Paksról csatlakozó Simon Ádámmal, aztán a legutóbb Zalaegerszegen szereplő Kiss Mátéval, valamint a Bp. Honvédtól kölcsönvett Tömösvári Bálinttal erősödött. Az sem mellékes, hogy az új játékosok ismerik egymást, hiszen Priskin például Lovrencsics Balázzsal a Fradiban, Gaál Bálinttal pedig Szombathelyen játszott együtt. Nemcsak jöttek, szép számmal mentek is játékosok az ETO-tól, a még csak 19 éves, gólerős Szánthó Regőnek épp a Ferencváros kínált szerződést. Izgalmas tavasz várható győri szempontból, a csapatnak esélye van arra, hogy odaérjen a feljutást érő második helyre.

 
IDE KATTINTVA MEGTEKINTHETI AZ NB II 2019–20-AS IDÉNYÉNEK SORSOLÁSÁT!

A legtöbb változás a Vasas FC-nél ment végbe. Új tulajdonosok érkeztek, megújult a klub vezetése és Nagy Miklós klubigazgató új szakmai stábot nevezett ki, a vezetőedző Bene Ferenc lett. Az angyalföldiek hat játékost igazoltak, ami azt jelzi, nem mondtak még le arról, hogy a 11 pontos hátrány ellenére felkerüljenek az NB I-be. A legnagyobb fogás kétségkívül az NB I-es góllövőlistát jelenleg is vezető Feczesin Róbert leigazolása, aki az Újpestet hagyta ott a piros-kékek kedvéért. Kapusposztra a biztos tizenegyeslövőnek is számító Jova Levente, a hátvédsorba Csató Martin és Ujvárosi Ádám, a középpályára Hidi M. Sándor, valamint az Izraelből hazatérő Vernes Richárd érkezett. Érdekesség, hogy így két jelenlegi góllövőlista-vezető is az angyalföldiek keretében van, hiszen Feczesin mellett Birtalan Botond jelenleg az NB II góllistáját vezeti. Kérdés, mi lesz az előző idényben 32 góllal gólkirályi címet szerző Balajti Ádámmal, és akkor még a veterán Torghelle Sándort nem is említettük... A Vasas tavaly tavasszal képes volt arra, hogy jelentős hátrányát ledolgozza, és csak egy hajszálon múlt, hogy nem jutott fel – a keret adva van ahhoz, hogy a bravúros szereplést megismételje a csapat.

SŰRŰ A KÖZÉPMEZŐNY – VÁRATLAN TÁVOZÓ NYÍREGYHÁZÁN, ÚJ TÁMADÓK CSABÁN, ZSÓRI BUDAÖRSÖN IS BIZONYÍTHAT

Az ősz egyik meglepetéscsapata, az Aqvital FC Csákvár ismét bizonyította, hogy remek a játékosok nevelésében, illetve felfuttatásában, hiszen az ősszel kölcsönben Csákváron szereplő, télen a Puskás Akadémiához visszatérő Deutsch László és Nándori Botond közül előbbi már be is mutatkozott az NB I-ben, míg Csató Martint a nagy terveket szövögető Vasas kaparintotta meg úgy, hogy érte fizetni kellett. A távozók helyére újabb fiatalok érkeztek a PAFC-tól, illetve jött a másodosztályban a Vác színeiben bemutatkozó, de az elmúlt fél évben Ajkán szinte semmilyen lehetőséget sem kapó Szabó Norman. A csákváriak várhatóan tavasszal is sok borsot törnek a feljutásért küzdők orra alá.

Elveszítette egyik kulcsjátékosát a BFC Siófok, arra viszont büszke lehet, hogy Szakály Dénes teljesítménye felkeltette az NB I-es Paks érdeklődését, amely szerződtette is a középpályást. Rajta kívül a kulcsjátékosnak nehezen nevezhető Zamostny Balázs távozott, akinek helyére – éppen Paksról – a 34 éves Remili Mohamed érkezett, aki góljaival sokat segíthet abban, hogy a csapat legalább megtartsa hatodik helyét.

Két kapus is távozott télen a Nyíregyháza Spartacus keretéből. Jova Levente a Vasashoz igazolt, az ő (váratlan) távozása érzékeny veszteség a szabolcsiak számára, rajta kívül Csorvási Tamás is elment. Helyettük két fiatal, Ásványi Balázs (18) és Fadgyas Tamás (24) érkezett, míg Forgács Dávid, Györgyi Arthur és Patvaros Zsolt a védelmet és a középpályát erősítheti. A Szpari jó formában, öt győzelemmel fejezte be az őszt, de így is nagyon megszenvedhet azért, hogy legalább a dobogó alsó fokára odaérjen.

A Magyar Kupában a Ferencvárost búcsúztató, az NB II-ben abszolút középcsapatnak számító Békéscsaba 1912 Előre SE épp azt a Lukács Raymondot szerződtette, akinek a góljával a Kazincbarcika a decemberi utolsó fordulóban 1–0-ra nyerni tudott a viharsarki városban. A támadó hét gólnál jár a bajnokságban, és már az augusztusi odavágón is betalált a lila-fehéreknek, akik rajta kívül a szintén támadó Oláh Lászlót szerezték meg az Ajkától. A veszteséglistán a védő Szélpál Norbert szerepel, aki az élvonalbeli Paksnál folytatja pályafutását.

Két, elsősorban a támadásokhoz értő futballista, Frőhlich Roland és Pölöskey Péter távozott a Soroksár SC-től, amely továbbra is szeretne megragadni az erős középmezőnyben. A XXIII. kerületben abban bíznak, hogy ha már nem sikerült a főpróba (a csapat az utolsó felkészülési mérkőzésén 7–0-ra kikapott az osztálytárs Tiszakécskétől), annál szebb lesz a tavaszi előadás.

Elsősorban saját nevelésű fiataljaira próbál építeni a Dorogi FC, így nem meglepő, hogy mindössze egy játékost igazolt a bajnoki szünetben. Az ukrán-magyar kettős állampolgárságú Mihajlo Rjasko, aki legutóbb Kisvárdán szerepelt, szabadon igazolhatóként került a Komárom-Esztergom megyeiekhez.

A Budaörs és az ETO négygólos döntetlent játszott egymással ősszel Tatabányán (Fotó: Micheller Szilvia)

Az előző évhez képest jelentősen visszaeső Budaörsi SC legnagyobb téli erősítése, hogy a Mol Fehérvárral kötött együttműködés keretében tavasszal Bognár György együttesében is pályára léphet a Puskás-díjas Zsóri Dániel, továbbá Major Martin. Sajbán Miklós is visszatért Mezőkövesdről, és ugyancsak kölcsönbe érkezett Kovács Péter Debrecenből. A középpályáról Végh Gábor a szlovéniai NK Nafta Lendavához, Fodor Dániel pedig a Taksonyhoz igazolt.

Az újoncok közül a legjobb pozíciót (13.) elfoglaló Szeged-Csanád GA négy labdarúgóval erősítette meg keretét. A legnagyobb név a Zalaegerszegről igazolt, de korábban több NB I-es klubban, legutóbb a Haladásban szereplő támadó, a szerb-magyar kettős állampolgár Miroszlav Grumics. Ugyancsak a ZTE-től jött a szintén a pálya középen bevethető Hudák Martin. A védelmet erősíti a Debrecenből igazolt Kuti Krisztián, míg a 17 esztendős Dobronoky Viktor az utánpótlásból került fel az első csapathoz, ő a törökországi Belekben az edzőtáborozás során egy gólt és egy gólpasszt jegyzett.

 
KÍVÁNCSI AZ NB II-ES KLUBOK TÉLI ÁTIGAZOLÁSAIRA?
IDE KATTINTVA MEGTUDHAT MINDEN ÁTIGAZOLÁST!

A Kazincbarcika SC elveszítette házi gólkirályát, Lukács Raymondot, az általa termelt hét gól pótlását pedig úgy gondolták megoldani a klubvezetők, hogy három, a támadásokhoz értő futballistát igazoltak – a Honvédtól érkező Hegedűs Márk nyáron bemutatkozott az Európa-ligában, Alan Kovác Nyíregyházáról érkezett, míg Gábor Lukács Ózdról tért vissza. A borsodiakat az őszi szezon végén megbízott edzőként beugró Dzurják József irányítja tavasszal is – a nagy kérdés viszont, hogy a csapat mikor játszhat végre saját stadionjában, amelynek rekonstrukciója gyakorlatilag véget ért.

ÖTEN KÜZDENEK A KIESÉS ELLEN – A VÁC LESZAKADT, A HALADÁSNÁL ÚJ LAPOT NYITOTTAK

Mindhárom csapatrészét egy-egy játékossal erősítette meg az FC Ajka. A mezőnyben második legtöbb gólt (36) kapó védelembe az ETO-ból Tar Zsolt, a középpályára a Kaposvárról Tóth Gergely Csaba, míg a csatársorba Siófokról Zamostny Balázs érkezett, és a felkészülési mérkőzéseken mindannyian a kezdőben kaptak helyet. A vasárnapi főpróbán az NB I-es Mezőkövesd tartalékcsapatától idegenben 2–1-es vereséget szenvedő Veszprém megyei együttest újra Kis Károly irányítja, akit betegsége miatt az őszi szezon végén Jeney Gyula helyettesített.

A Tiszakécskei LC a harmadik legkevesebb gólt szerezte ősszel (mindössze 18-at), ezen pedig mindenképpen változtatni kívánt a klubvezetőség. Elsősorban a korábban a Fradiban is megforduló Máté János felel tavasszal a gólokért, míg Farkas Norbert és Tóth Barnabás a védelmet, illetve a középpályát segítheti rutinjával. Többen távoztak is a keretből, érdekes módon a házi góllövőlistát holtversenyben vezető Puskás Zoltán és Kardos Norbert, illetve egy korábbi NB I-es játékos, Fábio is elhagyta az együttest. A csapatot egyébként tavasszal is Virágh Ferenc irányítja, akit véglegesítettek őszi megbízott edzői státusza után.

Az utolsó még bennmaradást jelentő helyet foglalja el a Szolnoki MÁV FC, amelynél november 6. óta várnak az újabb bajnoki győzelemre – akkor a Kazincbarcikát 2–0-ra múlták felül Vólent Rolandék, de a támadójátékukra nem lehetnek büszkék, hiszen 17 góljuknál csak a Vác szerzett kevesebbet. Ennek tudatában meglepő, hogy a télen eddig egyetlen új játékos sem érkezett az újonchoz – igaz, senki nem is távozott. Csábi József együttese számára egy héttel később kezdődik a tavaszi idény, mert a Szolnok az első fordulóban szabadnapos lesz.

Új lapot nyitottak az ősszel nagyon gyengén szereplő Szombathelyi Haladásnál, ahol a közismert gondok ellenére nem akarják a véletlenre bízni a bennmaradást. Az új elöljárók a legutóbb a REAC-nál klubigazgatóként dolgozó Mátyus Jánost nevezték ki vezetőedzőnek, a keretet pedig több rutinos labdarúgóval erősítették meg. Devecseri Szilárd, Schimmer Szabolcs és Rácz Ferenc korábban hosszú éveket lehúzott a csapatban, előbbi a válogatottban is bemutatkozott. A kapusposztra a Lokival NB I-es bajnoki címet szerző Verpecz István érkezett, támadóposztra pedig a hórihorgas Tóth Barna. A távozók közül Gaál Bálint, Eszlátyi István és Novák Csanád számít nagyobb névnek, de egyikőjük sem tudta ősszel azt a teljesítményt hozni, amit elvártak tőle. A Halira a hatpontos hátrány miatt nagy harc vár, de nagy meglepetés lenne, ha ilyen erősítések után kiesne.

A sereghajtó Vác FC-nél nem történtek nagy változások télen, a keret csak kis mértékben változott. A továbbra is Burzi Attila által irányított váciak célja a jelentős ponthátrány tavasszal elsősorban a tisztes helytállás lehet, illetve még az, hogy mely bennmaradásért küzdő csapatoktól vesznek majd el pontokat.

A 22. FORDULÓ PROGRAMJA
Február 2., vasárnap

14.00: Kazincbarcika–FC Ajka
14.00: Nyíregyháza Spartacus–Soroksár
14.00: Vác FC–Budaörs
14.00: Budafoki MTE–Csákvár
14.00: Szombathelyi Haladás–Szeged-Csanád Grosics
14.00: Gyirmót FC Győr–BFC Siófok
14.00: Tiszakécske–ETO FC Győr
17.00: Vasas FC–Békéscsaba
17.00: MTK Budapest–Dorogi FC
Szabadnapos: Szolnoki MÁV FC

AZ NB II ÁLLÁSA
  1. MTK Budapest 20 14 4 2 47–21 +26 46
  2. Budafoki MTE 20 13 3 4 35–17 +18 42
  3. Gyirmót FC Győr 20 10 5 5 27–16 +11 35
  4. FC Csákvár 20 11 1 8 31–34   –3 34
  5. ETO FC Győr 20 9 7 4 28–21   +7 34
  6. BFC Siófok 19 9 6 4 31–20 +11 33
  7. Nyíregyháza Spartacus FC 20 10 1 9 35–29   +6 31
  8. Vasas FC 20 9 4 7 39–31   +8 31
  9. Békéscsaba Előre 20 8 4 8 24–26   –2 28
10. Soroksár SC 20 8 4 8 26–31   –5 28
11. Dorogi FC 20 8 3 9 25–25     0 27
12. Budaörs 20 7 3 10 28–32   –4 24
13. Szeged-Csanád Grosics 19 6 6 7 24–24     0 24
14. Kazincbarcika 20 6 6 8 23–27   –4 24
15. FC Ajka 20 6 4 10 31–36   –5 22
16. Tiszakécske VSE 20 6 3 11 18–35 –17 21
17. Szolnoki MÁV FC 20 5 6 9 17–24   –7 21
18. Szombathelyi Haladás 20 3 6 11 20–31 –11 15
19. Vác FC 20 1 4 15 12–41 –29   7
20. Balmazújváros*
0 0–0     0   0
*: A Balmazújvárost kizárták.