NB III: Urbán Flórián lett a BVSC-Zugló vezetőedzője – hivatalos

F. B., M. D.F. B., M. D.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 16:05
null
Urbán Flórián visszatér a labdarúgás világába (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport korábbi információinak megfelelően Urbán Flóriánt nevezték ki a labdarúgó NB III-ban induló BVSC-Zugló vezetőedzőjének – derült ki a fővárosi klub sajtóközleményéből.



A BVSC egymás után második NB III-as idényét zárta ezüstéremmel, először a Keleti, legutóbb pedig a Nyugati csoportban végzett a második helyen. A második ezüstöt Buzsáky Ákos irányításával érte el a csapat – a Mosonmagyaróvár 12 ponttal előzte meg –, de az edzővel nem hosszabbítottak szerződést.

„Egy évvel ezelőtt azzal a céllal vágtunk neki az NB II-nek, hogy kiharcoljuk a feljutást – ecsetelte Szatmáry Kristóf, a BVSC-Zugló elnöke. – Sokáig az első helyen álltunk, végül a második pozícióban zártuk a bajnokságot, de a terveink nem változtak, szeretnénk kiharcolni az osztályváltást. Az új vezetőedző, Urbán Flórián komoly tapasztalattal rendelkezik játékosként és edzőként is, minden lehetőséget megadunk neki és stábjának."

A játékosként 40-szeres válogatott Urbán Flórián legutóbb az akkor még Pest megyei I. osztályban szereplő Százhalombattai LK edzőjeként dolgozott, 2020 nyarán nevezték ki vezetőedzőnek. Urbán korábban edzősködött többek között a REAC-nál, Felcsúton, Pápán, a Vasasnál, Vecsésen, Sopronban és Dunakeszin is.

„Az utóbbi időben kicsit eltávolodtam a labdarúgástól – mondta Urbán Flórián. – Kisteleki István (a BVSC szakmai igazgatója – a szerk.) keresett meg, ami nagy megtiszteltetés volt számomra, aztán rövid idő alatt eldöntöttem, hogy nekivágok ennek a kihívásnak. Követtem az utóbbi időben az NB III-at, és BVSC-meccsen is voltam kint az előző idényben. Alázat, rend, fegyelem, ezt képviseltem korábban is, és most is; a munkában hiszek. Úgy érzem, bölcsebb lettem, ma már másképp látom a világot, az azonban biztos, hogy gyűlölök veszíteni, és a csapat érdeke a legfontosabb.”

Kisteleki István elárulta, miért Urbán Flóriánra esett a választás.

„Ahogy elhangzott, a célokon nem változtattunk, még annak ellenére sem, hogy ez sokkal nehezebb lesz, mivel osztályozó is várna még ránk, ha bajnokok lennénk. Flórival Újpesten dolgoztam együtt, ahol a játékosom volt, és azt tapasztaltam, az a típusú ember, aki a győzelemért, az egyesületért, a csapatért mindent megtesz. Szeretnénk visszahozni a régi BVSC-t, vagyis hogy rendkívül jó közösség is legyen, de szakmailag is megfelelő munkát végezzenek a játékosok. Nyilván a keretet is meg kell erősítenünk ehhez – az már biztos, hogy a legutóbb 41 gólt szerző, a kölcsönjátéka után a III. Kerületi TVE-hez visszatérő Kokenszky Norbert helyére Horváth Roland érkezett a támadósorba.”

A sajtótájékoztató végén Urbán Flórián aláírta szerződését, amely értesüléseink szerint bizonyos feltételek teljesülése esetén – három évre szól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik