NB III: a sikertelenség sokba került, távozik a neves edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.16. 07:24
Bár vezetőedzőként Dzurják József az előző szezonban bronzérmes lett a REAC-cal az NB III Középcsoportjában, a 2015–2016-os kiírásban – már a Keleti csoportban – csak szenved a csapat, ez pedig ahhoz vezetett, hogy a vezetők a Hatvan elleni vereség után elköszöntek a trénertől – értesült a Nemzeti Sport Online. A szakember a Soroksár másodedzője lesz.

Az előző idény remek szereplése után a rákospalotai együttes sereghajtó a 17 csapatos Keleti csoportban, eddigi tíz mérkőzésén hat vereség mellett csak négy döntetlent tudott elérni.

A vezetők ezért úgy döntöttek, hogy elköszönnek Dzurják Józseftől, aki 2014 nyarán érkezett a klubhoz. Dzurják egyébként korábban az NB I-es Diósgyőrnél pályaedzőként dolgozott, illetve a Ferencváros futsalcsapatának szakmai tanácsadója is volt.

Az őszi idény végéig az eddigi játékos-pályaedző, a nemrégiben Rákospalota, Pestújhely, Újpalota érdeméremmel kitüntetett Dinka Balázs irányítja megbízott trénerként a REAC-ot, amelynek a célja ebben a szezonban a bennmaradás.

Dinka 2000 óta játékosként segíti a rákospalotaiakat, míg 2013 óta az aktív futballon kívül – Mátyus János, majd Dzurják József mellett – másodedzőként dolgozott, illetve az U14-es csapat trénereként is tevékenykedett.

Dzurják az NSO értesülése szerint a Soroksár pályaedzője lesz, Lucsánszky Tamás munkáját segíti a továbbiakban.

NB III, A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 11 11 0 0 31–5 26 33
2. CEGLÉDI VSE 11 9 0 2 26–8 18 27
3. KAZINCBARCIKAI BSC FC 10 8 2 0 22–5 17 26
4. CIGÁND SE 10 8 1 1 32–8 24 25
5. JÁSZBERÉNYI FC 11 5 1 5 22–15 7 16
6. RÁKOSMENTE KSK 10 4 4 2 23–15 8 16
7. SOMOS SE 10 4 3 3 15–18 -3 15
8. FC HATVAN 10
4
1 5 12–15 -3 13
9. PUTNOK FC 10 3 3 4 16–13 3 12
10. FELSŐTÁRKÁNY 11 3 3 5 14–20 -6 12
11. ÚJPEST FC II. 10 3 3 4 12–24 -12 12
12. DVSC-DEAC II. 10 3 2 5 12–13 -1 11
13. TÁLLYA KSE 10 2 1 7 11–21 -10 7
14. TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS 11 1 4 6 4–16 -12 7
15. NYÍRBÁTORI FC 11 1 3 7 10–32 -22 6
16. DVTK II. 10 1 1 8 9–25 -16 4
17. REAC 10
0 4 6
8–26 -18 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik