NB III: Pruknert két meccsre eltiltották – fegyelmi határozatok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.28. 17:10
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága kedden az alábbi határozatokat hozta.

NB IINB II

Tamás László Hunor (Balmazújváros), mint visszaeső – mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét – három soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Czingráber Máté (Siófok) egy soron következő barátságos, felkészülési mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB tárgyalás megtartása után Szanyó Károly vezetőedző (Kozármisleny), korábbi négy mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.

NB III

Pintér András (Kaposvár ) – mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megrúgta ellenfelét –, Kesztyűs Barna (Paks) – mert a játékvezető ítélete ellen sportszerűtlen módon tiltakozott – egyaránt két, Sánta András (Csorna), Weitner Ádám (Csorna), Kertai Dániel (Puskás Akadémia), Karikás Krisztián Norbert (Dabas-Gyón), Pilán Richárd (Gyula), Lászka Balázs (REAC), Hevesi-Tóth Tamás (Jászberény) egyaránt egy soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Prukner László vezetőedző (Budafok), mint visszaeső a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől két soron következő NB III férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

A FEB a Pécs–Komló mérkőzéssel kapcsolatban a Pécset, mint visszaesőt mérkőzés rendezéssel kapcsolatos előírások megsértéséért, valamint szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért 150 000 forint, a Komlót szurkolóinak pirotechnikai eszköz beviteléért és használatáért 50 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.

A női, illetve a futsalbajnokság fegyelmi határozatairól itt olvashat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik