NB III: nem lett győztese az apa-fia harcnak Egerszegen, ismét nyert az FTC II

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.16. 20:09
null
Bozsik Péter csapata döntetlent játszott fia, Bozsik József ZTE II-jével (Fotó: Komárom Városi Sportegyesület/Facebook)
A korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter vezette Komárom 2–2-t játszott fia, Bozsik József ZTE II-jével a labdarúgó NB III 4. fordulójában. Mind a három csoportban egy-egy klub őrzi százszázalékos mérlegét, keleten a Tiszakécske, nyugaton a III. Kerület, míg a Közép-csoportban az Iváncsa. Győzött az FTC és az Újpest tartalékcsapata is.

 

Bozsik Péter és Bozsik József először találkoztak edzői pályafutásuk során – bár előzetesen a Komárom ígérkezett esélyesebbnek, a fiú a jelek szerint meg tudta lepni az apját. A találkozón Simigla Attila góljával a vendégek szereztek vezetést, aztán viszont a ZTE II fordított, előbb Fehér Barnabás, majd a második játékrészben Zimonyi Dávid is a kapuba talált. A 74. percben esett második ZTE-gólra azonban még volt válasza a Komáromnak, a 80. minutumban Molnár Sándor állította be a végeredményt.

LABDARÚGÓ NB III
4. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
Putnok FC
–Mezőkövesd II 3–0
Diósgyőri VTK II–Kisvárda II 3–4
Debreceni VSC II–Sajóbábonyi VSE 5–0
Termálfürdő Tiszaújváros–Eger SE 0–1
Jászberényi FC–Ceglédi VSE 1–0
Gyöngyösi AK–Tiszakécskei LC 1–7
Füzesgyarmati SK–Balassagyarmati SE 3–0
FCHatvan–Tiszafüredi VSE 3–2
Tállya KSE–Salgótarjáni BTC 0–0
Sényő–BVSC-Zugló 1–2

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske 4 4 15–2 +13 12
2. Jászberény 4 3 1 11–3 +8 10
3. BVSC 4 3 1 7–2 +5 10
4. Eger 4 3 1 11–2 +9 9
5. Cegléd 4 3 1 4–1 +3 9
6. Tiszaújváros 4 2 1 1 7–5 +2 7
7. Putnok 4 2 1 1 4–2 +2 7
8. Sényő 4 2 2 14–6 +8 6
9. Tiszafüred 4 2 2 9–7 +2 6
10. Füzesgyarmat 4 2 2 5–4 +1 6
11. Kisvárda II 4 2 2 8–9 –1 6
12. Salgótarjáni BTC 4 1 2 1 4–7 –3 5
13. DVSC II 4 1 1 2 6–7 –1 4
14. Hatvan 4 1 1 2 5–7 –2 4
15. Tállya 4 1 1 2 4–8 –4 4
16. Sajóbábony 4 1 1 2 4–11 –7 4
17. DVTK II 4 2 2 5–7 –2 2
18. Balassagyarmat 4 2 2 3–7 –4 2
19. Gyöngyös 4 4 2–15 –13 0
20. Mezőkövesd II 4 4 0–16 –16 0

 

KÖZÉP-CSOPORT
Újpest FC II–Paksi FC II 2–1
Bp. Honvéd-MFA II
–Hódmezővásárhelyi FC 4–1
Vác FC–Kecskeméti TE 3–2
Iváncsa KSE–Szekszárdi UFC 1–0
Rákosmente FC–ESMTK 0–2
Szegedi VSE–Dabas-Gyón 1–0
Dunaújváros–Körösladányi MSK 4–3
FC Dabas–Taksony SE 1–1
Monor–Kozármisleny 0–2
Majosi SE–Ferencváros II 1–4

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Iváncsa 4 4 14–2 +12 12
2. FTC II 4 3 1 7–2 +5 10
3. ESMTK 4 3 1 6–3 +3 9
4. FC Dabas 4 2 2 7–2 +5 8
5. Újpest II 4 2 1 1 6–5 +1 7
6. Kecskemét 4 2 2 9–5 +4 6
7. Szekszárd 4 2 2 5–4 +1 6
8. Hódmezővásárhely 4 2 2 8–9 –1 6
9. Rákosmente 4 2 2 3–4 –1 6
10. Kozármisleny 4 1 3 9–7 +2 6
11. Taksony 4 1 2 1 11–5 +6 5
12. Körösladány 4 1 2 1 9–6 +3 5
13. Monor 4 1 2 1 4–4 0 5
14. Honvéd II 4 1 1 2 5–8 –3 4
15. Vác 4 1 1 2 4–10 –6 4
16. Dunaújváros 4 1 3 6–8 –2 3
17. Dabas-Gyón 4 1 3 2–6 –4 3
18. Szegedi VSE 4 1 3 3–10 –7 3
19. Paks II 4 2 2 5–9 –4 2
20. Majos 4 1 3 4–18 –14 1

 

NYUGATI CSOPORT
Mol Fehérvár II–BKV Előre 1–1
Ménfőcsanak–VLS Veszprém 1–2
Lipót Pékség SE–III. Kerületi TVE 0–2
THSE-Szabadkikötő–Tatabányai SC 1–2
Bicskei TC–Puskás Akadémia II 2–1
FCNagykanizsa–Balatonfüredi FC 4–1
Mosonmagyaróvár–Érdi VSE 0–1
SCSopron–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 1–1
Zalaegerszegi TE FC II–Komárom VSE 2–2
Pápai Perutz FC–Nagyatádi FC 5–2

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE 4 4 7–0 +7 12
2. Nagykanizsa 4 3 1 11–4 +7 10
3. Érd 4 3 1 7–0 +7 10
4. Veszprém 4 3 1 7–3 +4 10
5. Pápa 4 3 1 10–7 +3 9
6. Tatabánya 4 3 1 6–4 +2 9
7. Mosonmagyaróvár 4 2 1 1 4–1 +3 7
8. Komárom 4 2 1 1 6–4 +2 7
9. Bicske 4 2 2 4–6 –2 6
10. Lipót 4 1 2 1 9–7 +2 5
11. Fehérvár II 4 1 1 2 4–5 –1 4
12. Puskás Akadémia II 4 1 1 2 4–7 –3 4
13. THSE-Szabadkikötő 4 1 3 6–10 –4 3
14. Gárdony 4 3 1 4–6 –2 3
15. ZTE II 4 3 1 3–8 –5 3
16. BKV Előre 4 2 2 2–4 –2 2
17. Sopron 4 2 2 4–7 –3 2
18. Ménfőcsanak 4 1 3 2–5 –3 1
19. Nagyatád 4 1 3 5–10 –5 1
20. Balatonfüred 4 1 3 1–8 –7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik