NB III: megvan a Kecskemét első igazolása, cél a feljutás

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.06.17. 07:18
null
Ludasi visszatért a Kecskeméthez (Fotó: kecskemetite.hu)
Gombos Zsolt vezetőedző irányításával június végén kezdi el a felkészülést a labdarúgó NB III következő idényére a Kecskeméti TE, amelynek célja a feljutás lesz – számolt be róla a klub honlapja.




A két éve a harmadosztályban szereplő, azt megelőzően két idényt a megyei bajnokságban töltő lila-fehér klub célja a feljutás kiharcolása lesz a következő idényben. A klub három éve kezdte meg a jelenlegi tulajdonosi és támogatói háttérrel az építkezést és az elképzelés továbbra is az, hogy a KTE hagyományaihoz méltó, legalább másodosztályú csapat legyen Kecskeméten.

A klub honlapja hírt adott róla, hogy megvan a kecskemétiek első nyári igazolása is, a 25 éves középpályás, Ludasi Martin a szintén NB III-as Jászberénytől érkezett.

A Kecskeméti TE a májusban befejezettnek nyilvánított NB III-as bajnokság Közép-csoportjában 20 ponttal a 11. helyen végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik