NB III: már nem az egykori gólkirály a Monor edzője

Vágólapra másolva!
2015.12.08. 14:31
A Nemzeti Sport Online információi szerint már nem Tóth Mihály a labdarúgó NB III Középcsoportjában szereplő Monori SE vezetőedzője. A szakembertől az őszi szezon végén mutatott gyenge teljesítmény miatt – négy meccsen csak egy pontot szerzett a csapat – vált meg a klub vezetősége.

A játékosként többek között a Honvédban, a Ferencvárosban, a Matáv Sopronban és Norvégiában is futballozó, illetve az NB I-ben a 2003–2004-es kiírásban gólkirályi címet szerző Tóth Mihály másfél évig volt a Pest megyeiek vezetőedzője.Tóth Mihály másfél évig volt a Pest megyeiek vezetőedzője.

Már megvan Tóth utódja is, a Nemzeti Sport Online megtudta, hogy a korábban a PMFC második csapatánál és a Ferencváros utánpótlásában dolgozó Fekete Tivadar irányítja az együttest tavasszal.

A Monor az NB III Középcsoportjában az őszi idény után 24 ponttal a nyolcadik helyen áll.

A Középcsoport állása
1. HR-RENT KOZÁRMISLENY 16 13 3 41– 7 42
2.
DUNAHARASZTI MTK 16 9 4 3 23–18 31
3.
SZEOL SC 16 9 3 4 28–15 30
4.
KOMLÓI BÁNYÁSZ 16 8 3 5 20–15 27
5.
FC DABAS 16 7 6 3 34–17 27
6.
PÉNZÜGYŐR SE 16 7 5 4 24–14 26
7.
VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC 16 7 4 5 21–16 25
8.
MONORI SE 16 7 3 6 19–19 24
9.
BUDAFOKI MTE-ÚJBUDA FC 16 7 2 7 21–21 23
10.
BUDAPEST HONVÉD-MFA II 16 6 3 7 25–23 21
11.
ESMTK 16 6 1 9 16–20 19
12.
SZENTLŐRINC SE 16 5 4 7 19–23 19
13.
BÖLCSKEI SE 16 5 2 9 20–36 17
14.
PAKSI FC II 16 4 5 7 24–33 17
15.
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II 16 4 12 14–30 12
16.
HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 16 3 2 11 13–29 11
17.
SZEKSZÁRDI UFC 16 3 2 11 10–36 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik