NB III: feljutott a Kozármisleny és a Kazincbarcika

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.05.01. 19:40
null
A fehérvári fiatalok legyőzték a BVSC-t (Fotó: <a href="https://www.molfehervarfc.hu/" target="_blank">molfehervarfc.hu</a>)
A Kazincbarcika és a Kozármisleny vasárnapi győzelmével feljutott a labdarúgó NB III-ból a másodosztályba. Fontos mérkőzésen kapott ki Székesfehérváron a Nyugati csoportban a feljutásért küzdő BVSC-Zugló.

A Fehérvár II az első félidőt végigjátszó Géresi Krisztián góljával szerzett vezetést a BVSC ellen, és a helyére a szünetben beálló Menyhárt Zsombor góljával nyert 2–0-ra. A zuglói csapat így négypontos hátrányba került a szombaton hat gólt szerző Mosonmagyaróvárral szemben, ezt az utolsó öt fordulóban kellene ledolgoznia úgy, hogy találkozik még a 3. Veszprémmel, az 5. Bicskével és a 6. PAFC II-vel is.

A másik két csoportban nincs ennyi izgalom, sőt, vasárnap a Kazincbarcika a Kisvárda II legyőzésével biztossá tette, hogy feljut a Keleti csoportból (ha nyert volna a DEAC, a győzelmek száma miatt akkor is eldőlt volna a feljutás), míg a Kozármislenynek ehhez az Iváncsán elért döntetlen is elég volt a Közép-csoportban, hiszen a Balassagyarmat sem tudta legyőzni a Honvéd II-t.

NB III, 33. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Újpest II–Putnok FC 1–2
Békéscsaba II–BKV Előre 1–2
Debreceni VSC II–Jászberényi FC 2–1
Füzesgyarmat–Tiszaújváros 0–1
Hajdúszoboszló–Eger SE 2–0
Kazincbarcika–Kisvárda II 1–0
SBTC–Diósgyőri VTK II 1–2
Sényő–Törökszentmiklós 5–1
Tállya–Hidasnémeti 1–3
Tiszafüred–Debreceni EAC 2–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kazincbarcika 33 29 3 1 93–17 +76 90
2. DEAC 33 22 6 5 78–29 +49 72
3. BKV Előre 33 22 4 7 57–33 +24 70
4. Hajdúszoboszló 33 18 8 7 63–31 +32 62
5. Tiszaújváros 33 18 6 9 66–46 +20 60
6. Sényő 33 17 6 10 59–48 +11 57
7. Kisvárda II 33 15 8 10 53–41 +12 53
8. Putnok 33 13 10 10 48–43 +5 49
9. Békéscsaba II 33 13 8 12 74–57 +17 47
10. Újpest II 33 13 8 12 61–50 +11 47
11. Füzesgyarmat 33 10 15 8 43–42 +1 45
12. DVSC II 33 12 5 16 52–56 –4 41
13. Tiszafüred 33 11 7 15 49–52 –3 40
14. DVTK II 33 11 6 16 59–67 –8 39
15. Eger 33 11 3 19 41–61 –20 36
16. Jászberény 33 10 5 18 42–57 –15 35
17. Salgótarján 33 4 10 19 27–56 –29 22
18. Hidasnémeti 33 5 6 22 32–96 –64 21
19. Tállya 33 4 6 23 23–87 –64 18
20. Törökszentmiklós 33 3 8 22 31–82 –51 17

KÖZÉP-CSOPORT
Paks II–Cegléd 1–0
Balassagyarmat–Honvéd FC II 0–0
Dabas-Gyón–Mohács 2–3
Iváncsa–Kozármisleny 2–2
Makó FC–FC Dabas 1–0
MTK II–Hódmezővásárhely 2–1
Rákosmenti KSK–Szekszárdi UFC 1–0
Vác–Dunaújváros PASE 1–2
Pénteken játszották
Gerjen–Ferencvárosi TC II 1–1
Monor–ESMTK 0–1

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kozármisleny 33 25 8 71–18 +53 83
2. Balassagyarmat 33 20 6 7 58–33 +25 66
3. Dunaújváros 33 19 9 5 63–33 +30 66
4. Makó 33 19 5 9 50–23 +27 62
5. Paks II 33 18 4 11 61–36 +25 58
6. Iváncsa 33 16 8 9 67–37 +30 56
7. Honvéd II 33 17 4 12 51–45 +6 55
8. Monor 33 16 5 12 49–36 +13 53
9. MTK II 33 14 8 11 43–39 +4 50
10. FTC II 33 14 7 12 47–47 0 49
11. Hódmezővásárhely 33 14 5 14 46–53 –7 47
12. ESMTK 33 12 7 14 45–40 +5 43
13. Szekszárd 33 11 8 14 45–46 –1 41
14. FC Dabas 33 10 10 13 56–52 +4 40
15. Cegléd 33 10 6 17 36–60 –24 36
16. Vác 33 9 8 16 39–58 –19 35
17. Mohács 33 6 5 22 28–65 –37 23
18. FC Dabas-Gyón 33 5 8 20 24–66 –42 23
19. Rákosmente 33 6 3 24 33–74 –41 21
20. Gerjen 33 5 4 24 24–75 –51 19

NYUGATI CSOPORT
Gyirmót II–Kelen SC 0–0
Mol Fehérvár FC II–BVSC-Zugló 2–0
Puskás Akadémia II–Tatabánya 1–0
Veszprém FC–Andráshida 6–0
Érd–Kaposvár 0–2
Gárdony–SC Sopron 5–0
Komáromi VSE–Nagykanizsa 1–1
Bicske–Balatonfüred 2–2
Szombaton játszották
Mosonmagyaróvári TE–Győri ETO II 6–0
Zalaegerszeg II–Pápa 1–0

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mosonmagyaróvár 33 27 4 2 98–18 +80 85
2. BVSC 33 26 3 4 86–25 +61 81
3. Veszprém 33 23 5 5 61–21 +40 74
4. Győri ETO II 33 17 7 9 57–38 +19 58
5. Bicske 33 14 13 6 41–33 +8 55
6. Puskás Akadémia II 33 14 11 8 50–35 +15 53
7. Pápa 33 14 7 12 39–38 +1 49
8. Tatabánya 33 13 10 10 43–38 +5 49
9. Kaposvári Rákóczi 33 12 10 11 43–40 +3 46
10. Fehérvár II 33 12 9 12 38–47 –9 45
11. Nagykanizsa 33 13 4 16 47–60 –13 43
12. Érd 33 12 6 15 49–58 –9 42
13. ZTE II 33 11 8 14 50–54 –4 41
14. Gyirmót II 33 11 5 17 56–63 –7 38
15. Balatonfüred 33 10 8 15 47–56 –9 38
16. Kelen 33 8 10 15 36–47 –11 34
17. Komárom 33 7 10 16 47–61 –14 31
18. Sopron 33 7 5 21 33–68 –35 26
19. Gárdony 33 5 4 24 28–60 –32 19
20. Andráshida 33 2 5 26 21–110 –89 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik