NB III: Bódog Tamás korábbi segédedzője veszi át a PMFC-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.18. 13:42
null
Vas László veszi át a PMFC irányítását (Fotó:pmfc.hu)
Az élvonalbeli tapasztalatokkal is rendelkező pécsi születésű szakember, Vas László lett a PMFC NB III-as labdarúgócsapatának új edzője – adta hírül a klub hivatalos oldala.

 

Vas László fiatalon Pécsről a Videoton utánpótlásába került, korosztályos válogatott volt, majd 17 évig Ausztriában játszott, futballozott a másod- és a harmadosztályban is. Itthon pályaedzőként dolgozott az NB I-es Egernél, valamint a Diósgyőrnél, amelynél Bódog Tamás segédedzője volt.

A 47 esztendős szakember számára közel sem ismeretlen a Stadion utcai légkör, korábban évekig irányított több utánpótláscsapatot a PMFC-nél. Diósgyőrből idény nyáron hazatérve az U19-es gárda élére nevezték ki.

Vas továbbra is marad az U19-esek mellett, ugyanakkor az együttest működtető PSN Zrt. vezetői felkérték, hogy megbízott edzőként vegye át az NB III-as felnőttcsapat vezetőedzői feladatát. Megbízatása egyelőre az őszi szezonból hátralévő hat mérkőzés végig szól. Vas munkáját változatlanul Szabados József, Sólyom Csaba, Veréb Viktor és Végi Jenő segíti.

„Nem szeretnék a múlttal foglalkozni, csak a hátralévő hat mérkőzés lebeg a szemem előtt. Megtisztelő, hogy a PMFC edzője lehetek, próbálok a felelősség alól nem kibújva eredményes csapatot kovácsolni. Célom emellett, hogy az eddig is megtépázott, kedvüket és hitüket vesztett pécsi futballbarátokat visszacsalogassuk a lelátóra. Ezt nyilvánvalóan kellő önbizalommal, megfelelő hozzáállással és szándékkal, így ebből fakadóan eredményesebb játékkal képesek lehetünk elérni” – mondta Vas.

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Szentlőrinc SE 10 8 2 15– 5 +10 24
2. Szeged 2011 10 7 2 1 25– 7 +18 23
3. Dunaújváros 10 6 2 2 14– 6 +8 20
4. SZEOL SC 10 5 2 3 14– 6 +8 17
5. Iváncsa KSE 10 5 1 4 18–12 +6 16
6. Budapest Honvéd-MFA II 10 4 2 4 12–13 –1 14
7. Taksony SE 10 4 2 4 11–13 –2 14
8. Kozármisleny FC 10 3 5 2 12– 7 +5 14
9. Szekszárdi UFC 10 4 1 5 5–10 –5 13
10. Kecskeméti TE 10 3 4 3 13–12 +1 13
11. FC Dabas 10 3 3 4 12–17 –5 12
12. Rákosmente KSK 10 3 2 5 12–14 –2 11
13. Makó FC 10 3 1 6 10–20 –10 10
14. Pécsi MFC 10 2 3 5 8–14 –6 9
15. Paksi FC II 10 1 3 6 4–17 –13 6
16. Hódmezővásárhelyi FC 10 5 5 5–17 –12 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik