NB III: Barczi-dupla a Fehérvár ellen; meglépett a Hódmezővásárhely

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.10.09. 19:53
null
Schuszter Ronald (26) szerzett vezetést a III. Kerületnek a Fehérvár ellen, a folytatásban pedig Barczi Dávid (balról az első) is szerzett két gólt (Fotó: facebook.com/tve1887.hu, archív)
A labdarúgó NB III 12. fordulóját követően élen a BVSC, a Hódmezővásárhely és a Veszprém.

 

Az NB III Közép-csoportjábana Makó és a Balassagyarmat visszalépése után négypontos előnnyel vezet a Szolnok ellen hazai pályán 2–0-ra nyerő Hódmezővásárhely, azt követően, hogy a 2. helyen álló Iváncsa vasárnap 1–0-ra kikapott az MTK II-től.

A Keleti csoportban a még veretlen BVSC a 12. fordulóban a tizedik győzelmét könyvelhette el, Szalánszki Gergő duplájával 2–0-ra nyert a DEAC ellen. Előnye nyolc pont a BKV legyőzésével a 2. helyre előrelépő Pénzügyőr előtt. A DVSC II-től 3–0-s vereséget szenvedő Putnok a 3. helyre csúszott vissza.

A Nyugati csoportban a III. Kerület a korábbi Videoton-játékos, a kétgólos Barczi Dávid vezérletével (de a szintén volt fehérvári Fejes András is betalált) 5–0-ra nyert a Mol Fehérvár II vendégeként. A másodosztályból tavasszal kiesett óbudaiak azonban így is csak a 4. helyen állnak a tabellán. A csoportban a Teskánd vendégeként 6–0-ra diadalmaskodó Veszprém áll az élen, azok után, hogy a tabellát 11 forduló után vezető Puskás Akadémia II kikapott Bicskén.

NB III, 12. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

1912 Előre II–Diósgyőri VTK II 2–4
DVSC II– Putnok FC 3–0
Füzesgyarmati SK–Vasas FC II 0–3
FC Hatvan–Tiszafüredi VSE 4–2
Kisvárda Master Good II–Sényő FC 0–1
FC Tiszaújváros–Karcagi SE 0–1
Pénzügyőr SE–BKV Előre 1–0
Eger SE–Jászberényi FC 1–1
Hajdúszoboszló–Körösladányi MSK 3–0
BVSC-Zugló–Debreceni EAC 2–0

AZ ÁLLÁS
1. BVSC-Zugló 12 10 2 31–3 +28 32
2. Pénzügyőr SE 12 8 4 21–15 +6 24
3. Putnok FC 12 7 1 4 18–14 +4 22
4. DEAC 12 7 5 24–12 +12 21
5. Aqua-General Hajdúszoboszló 12 6 3 3 22–16 +6 21
6. Tiszafüredi VSE 12 6 2 4 21–17 +4 20
7. Karcagi SE 12 6 1 5 17–20 –3 19
8. Körösladányi MSK 12 5 4 3 20–13 +7 19
9. Vasas FC II 12 5 3 4 33–18 +15 18
10. Kisvárda Master Good II 12 5 3 4 22–12 +10 18
11. Füzesgyarmati SK 12 5 3 4 17–17 0 18
12. DVSC II 12 5 2 5 16–20 –4 17
13. FC Hatvan 12 5 1 6 24–25 –1 16
14. BKV Előre 12 5 1 6 11–14 –3 16
15. Eger SE 12 4 2 6 13–21 –8 14
16. DVTK II 12 4 8 15–24 –9 12
17. Sényő-Carnifex FC 12 3 2 7 10–23 –13 11
18. Termálfürdő FC Tiszaújváros 12 3 2 7 15–31 –16 11
19. Jászberényi FC 12 2 2 8 14–28 –14 8
20. Békéscsaba 1912 Előre II 12 2 10 18–39 –21 6

KÖZÉP-CSOPORT
Kecskeméti TE II–FC Dabas 3–0
Bp. Honvéd-MFA–ESMTK 1–1
Ferencváros II–Bánk-Dalnoki LA 2–0
MTK Budapest II–Iváncsa KSE 1–0
Hódmezővásárhelyi FC–Szolnoki MÁV FC 2–0
Majosi SE–Szekszárdi UFC 0–2
Monor–Újpest FC II 0–1
PTE-PEAC–Ceglédi VSE 5–0

AZ ÁLLÁS
1. Hódmezővásárhelyi FC 12 10 1 1 29–8 +21 31
2. Iváncsa KSE 10 9 1 32–7 +25 27
3. Dunaújváros 11 7 3 1 29–10 +19 24
4. ESMTK 11 7 3 1 20–8 +12 24
5. MTK Budapest II 11 6 1 4 25–11 +14 19
6. Budapest Honvéd-MFA II 12 5 4 3 15–19 –4 19
7. Ferencvárosi TC II 11 5 2 4 20–19 +1 17
8. Majosi SE 12 5 2 5 14–20 –6 17
9. Újpest FC II 10 5 5 9–15 –6 15
10. Meton-FC Dabas SE 11 4 3 4 12–14 –2 15
11. Szekszárdi UFC 11 4 2 5 10–12 –2 14
12. PTE-PEAC 10 4 1 5 18–14 +4 13
13. Kecskeméti TE II 12 4 8 16–30 –14 12
14. Ceglédi VSE 10 4 6 12–26 –14 12
15. Paksi FC II 10 2 6 2 20–16 +4 12
16. Szolnoki MÁV FC 10 1 9 12–24 –12 3
17. Bánk-Dalnoki LA 10 1 9 7–31 –24 3
18. Monor10

10 7–23–16
0
19. Balassagyarmati VSE 0 0–0 0 0
19. Makó FC 0

0–0 0
0

A Balassagyarmat és a Makó visszalépett, az eredményeiket törölték.

NYUGATI CSOPORT
Mol Fehérvár FC II–III. Kerületi TVE 0–5
Kaposvári Rákóczi FC–ETO Akadémia 2–3
Balatonfüredi FC–ZTE FC II 2–0
Tatabányai SC–Budaörs 1–0
Komárom VSE–Csornai SE 1–1
Bicskei TC–Puskás Akadémia II 1–0
Móri SE–Kelen SC 0–2
Zsámbéki SK–Gyirmót FC Győr II 0–5
Érdi VSE–FC Nagykanizsa 0–2
Teskánd KSE–Veszprém 0–6

AZ ÁLLÁS
1. Practical VLS Veszprém 12 9 2 1 30–11 +19 29
2. Puskás Akadémia FC II 12 8 3 1 34–12 +22 27
3. Tatabányai SC 12 8 3 1 29–11 +18 27
4. III. Kerületi TVE 12 8 1 3 34–10 +24 25
5. FC Nagykanizsa 12 8 1 3 26–15 +11 25
6. Érdi VSE 12 7 5 20–10 +10 21
7. Kelen SC 11 5 3 3 18–17 +1 18
8. Mol Fehérvár FC II 12 5 3 4 19–21 –2 18
9. Kaposvári Rákóczi FC 12 5 1 6 20–15 +5 16
10. Budaörs 12 5 1 6 18–15 +3 16
11. Komárom VSE 12 4 4 4 21–15 +6 16
12. ETO Akadémia 12 4 4 4 25–20 +5 16
13. Gyirmót FC Győr II 11 4 3 4 21–26 –5 15
14. Balatonfüredi FC 12 4 2 6 16–20 –4 14
15. Bicskei TC 12 3 5 4 18–19 –1 14
16. ZTE FC II 12 3 2 7 15–33 –18 11
17. Technoroll Teskánd KSE 12 3 9 17–38 –21 9
18. Csornai SE 12 2 3 7 15–26 –11 9
19. Móri SE 12 1 2 9 14–42 –28 5
20. Zsámbéki SK 12 1 1 10 8–42 –34 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik