NB III: az ETO elhatárolódott saját szurkolói csoportjától

Vágólapra másolva!
2015.11.23. 21:28
Szurkolói balhé kísérte a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának szombati Dorog–ETO FC Győr mérkőzését. A vendég szurkolók a találkozón megtámadták a hazai szektorban helyet foglaló nézőket, illetve a biztonsági személyzetet is. A győri klub hétfőn elhatárolódott a történtektől – az alábbiakban a klub hivatalos közleményét olvashatják.

„Az ETO FC Győr vezetése teljes mértékben elítéli és minden formában elhatárolódik az önmagáról megfeledkező szurkolói csoport dorogi magatartásától. Nagyon csalódottak vagyunk, mivel azt gondoltuk, hogy a szezon folyamán tapasztalt lelkes szurkolás fogja jellemezni a dorogi mérkőzésre is ellátogató szurkolók viselkedését.

Az ETO a mérkőzést megelőzően tájékoztatta a dorogi szervezőket, hogy előreláthatólag 200-300 szervezetlenül érkező szurkolóra számítsanak, és ennek megfelelő biztonsági személyzettel készüljenek. Szerencsétlen helyzetet teremtett az is, hogy a két szurkolói csoportot közvetlenül egymás mellett helyezték el, kizárólag néhány mozgó kordon választotta el az ultrákat egymástól. Megítélésünk szerint a rendbontás rendezői hiányosságra is visszavezethető.

Ez a tény azonban nem mentesíti a szurkolókat a sportpályára, futballpályára nem illő megnyilvánulásoktól. A klub a tényállás teljes körű feltárását követően, az MLSZ és a rendőrség vizsgálatának lezárása után határoz a további szankciókról. A klub vezetése a jövőben mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hasonló eset a futballpályák közelében se történjen.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik