NB III: a PMFC üzemeltetője kérelemmel fordult az MLSZ-hez

Vágólapra másolva!
2018.05.29. 18:06
null
A PMFC-szurkolók nehezen viselték a történteket (Fotó: Laufer László)
Felülvizsgálati kérelemmel fordult a PMFC labdarúgócsapatát működtető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN) a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottságához a baranyai megyeszékhelyen vasárnap lejátszott PMFC–FC Dabas NB III-as bajnoki mérkőzésen történtek miatt.
A 2016–2017-ES IDÉNY ADATBANKJA
KELETI CSOPORT
KÖZÉPCSOPORT
NYUGATI CSOPORT

Az utolsó előtti fordulóban lejátszott összecsapás utolsó percében – döntetlen állásnál – a házigazdák gólt szereztek, amelyet a játékvezető először megadott, majd les miatt érvénytelenített. A Pécs egy győzelemmel fontos lépést tehetett volna a feljutás felé, így azonban a Hódmezővásárhelyen diadalmaskodó Tiszakécske megelőzte, és előnyösebb helyzetből várhatja a záró kört.

A PSN azt kérte, hogy az MLSZ vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a találkozó végeredményét megváltoztatják vagy a mérkőzést újrajátsszák. Ennek okaként a leshelyzet téves megítélését, az asszisztens hibáját jelölte meg. Ugyanakkor a PSN megjegyezte, hogy ezek az MLSZ szabályzata szerint önmagában „óvásra” nem adnak okot.

Az eset után a hazai szurkolók petárdákat dobtak a pályára, majd a lelátót elválasztó kapun lévő láncot leszakítva bementek a játéktérre. A biztonsági szolgálat a játékvezetőt és a játékosokat bekísérte az öltözőépületbe, így senki nem sérült meg. A rendőrök a bejelentés után rövid időn belül helyreállították a rendet. A stadionból távozó drukkerek később megrongáltak az épületben egy falat, valamint a stadion előtt egy rendőrautót.

Ugyancsak a felülvizsgálati kérelem okai között említi a közlemény hogy a játékvezetőnek „a hosszabbítás idejét mutató jelzését”, valamint „a találkozó lefújását jelző sípjelét” senki nem hallotta. A tévesnek vélt játékvezetői ítélet nemcsak a meccs, hanem a bajnokság végkimenetelét is befolyásolhatja – hangsúlyozta a pécsi klub.

A PSN azt is kiemelte, hogy csapatuknak matematikai esélye még van a bajnoki cím megszerzésére, így „minden erejükkel” a vasárnapi Iváncsa–PMFC összecsapás megnyerésére készülnek.

A közleményben egyúttal leszögezték: a PSN minden jogsértő cselekményt elítél, azoktól elhatárolódik, a „jelzett szurkolók” ellen pedig feljelentést tesz.


AZ ÉRVÉNYTELENÍTETT GÓL ÉS A PÁLYÁRA ROHANÓ SZURKOLÓK A PMFC–DABAS MECCSEN



A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske VSE 29 21 5 3 72–32 +40 68
2. Pécsi MFC 29 21 4 4 74–22 +52 67
3. Iváncsa KSE 29 17 8 4 61–40 +21 59
4. Dunaújváros 29 16 4 9 46–33 +13 52
5. SZEOL SC 29 15 5 9 41–29 +12 50
6. FC Dabas 29 13 5 11 44–39 +5 44
7. Szentlőrinc SE 29 13 5 11 43–39 +4 44
8. Paksi FC II 29 11 4 14 38–45 –7 37
9. Szekszárdi UFC 29 9 9 11 33–40 –7 36
10. Budapest Honvéd-MFA II 29 10 5 14 43–44 –1 35
11. Kozármisleny 29 9 7 13 30–42 –12 34
12. Rákosmente KSK 29 9 6 14 32–40 –8 33
13. Makói FC 29 7 7 15 32–61 –29 28
14. Hódmezővásárhelyi FC 29 7 6 16 29–49 –20 27
15. Mórahalom VSE 29 3 8 18 28–58 –30 17
16. Vecsési FC 29 3 8 18 20–53 –33 17

30. FORDULÓ – JÚNIUS 3.
FC Dabas–SZEOL
Kozármisleny–Szekszárd
Tiszakécske–Szentlőrinc
Rákosmente–Hódmezővásárhely
Dunaújváros–Vecsési FC
Makó–Paks II
Mórahalom–Bp. Honvéd MFA
Iváncsa–PMFC

Az MLSZ kiírása szerint azonos pontszám esetén az alábbiak szerint rangsorolják a csapatokat:
1. a bajnokságban elért több győzelem;
2. a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
3. a bajnoki mérkőzéseken rúgott több gól;
4. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége;
5. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége;
6. az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken az idegenben lőtt több gól;
7. a bajnokság fair play értékelésében elért jobb helyezés;
8. sorsolás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik