NB II: Weitner Ádám még nem tartja csodacsapatnak a Pécset

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.10.08. 11:08
null
„Ha elkezdünk azon gondolkodni, hogy mi leszünk a következő Kecskemét vagy Budafok, annak nem lesz jó vége” (Fotó: Löffer Péter/Dunántúli Napló)
Veretlen és meccsei nagy részén gólt sem kapott a PMFC az NB II-ben, sőt a szerdai játéknap után a Weitner Ádám edzette csapat letaszította az MTK-t a tabella éléről.

 

Nagy kihívás volt: az NB II rajtja előtt egy hónappal vette át a PMFC vezetőedzői posztját Weitner Ádám, aki nyolc játékossal kezdhette el a munkát. Azóta eltelt tíz forduló, és az együttes vereség nélkül, öt győzelemmel és öt döntetlennel áll a Merkantil Bank Liga tabellájának élén, ráadásul csupán hat gólt kapott, ebből a szempontból is listavezető. Mindössze három hónappal a kinevezése után tehát éllovas klub szakvezetőjeként nyilatkozhat a negyvenéves tréner.

„Inkább csak vágy volt, mintsem terv, hogy ilyen hamar ennyire jól szerepeljünk – mondta lapunknak Weitner Ádám.  – A vezetőséggel nem fogalmaztunk meg pontos célt, három éven belül kell felépíteni olyan ütőképes csapatot, amely harcban állhat a feljutásért.”

Weitner Ádám pályaíve is érdekes, korábban négy idényen keresztül három különböző klubnál dolgozott a harmadosztályban, ahol a körülmények nem tették lehetővé a stabil, hosszú távú fejlődést. A nehézségek ellenére bravúros eredményeket ért el: a Ménfőcsanakkal a hetedik, a Sopronnal a hatodik, a Pápai Perutzcal szintén a hetedik helyen végzett az NB III Nyugati csoportjában, és a legmagasabb szintű edzői szerepvállalása is jól alakul.

„Az a csapatépítési folyamat, amely a játékosok mentális felkészítésével kezdődött, a tabellára pillantva nagyon felgyorsult. Minden edző más irányból közelíti meg egy-egy csapat felépítését. Én a jó csapatszellem mellett a védekezéssel kezdtem, de korábbi támadóként azt akarom, hogy amikor elérjük a száz százalékot, az emberek ne csak a védőmunka, hanem a támadójátékunk alapján ismerjenek rá a Pécs játékára.”


A másodosztály viharos középmezőnyéből időről időre felbukkan egy-egy meglepetésgárda a feljutásért folytatott harcban. A fiatal szakember szerint a Pécs esetében nagyon korai erről beszélni.

„Nem látok a jövőbe, de ha elkezdünk azon gondolkodni, hogy mi leszünk a következő Kecskemét vagy Budafok, annak nem lesz jó vége. Biztos vagyok benne, hogy lesznek hullámvölgyeink, most teljes mértékben arra koncentrálunk, hogy a játékunk eredménytől függetlenül fejlődjön meccsről meccsre. Az első helyünk ellenére látok hiányosságokat, sajnos nagy a fluktuáció a sok sérülés és a kiegyensúlyozatlan egyéni teljesítmények miatt.”

A PMFC mindössze tizenegy gólt szerzett, ám két játékosa így is a góllövőlista élmezőnyében van. Tóth-Gábor Kristóf öt, Harsányi István pedig négy alkalommal talált be, viszont Weitner Ádám kettejük kiugró teljesítményét is igyekszik a helyén kezelni.

„Nagyon határozottak a kapu előtt, de nem akarunk mentális terhet rakni rájuk. Egyelőre nekik jött ki a lépés, azonban – ahogy már említettem – fokozatosan épül a csapat játéka. Szeretnénk eljutni arra a szintre, hogy a támadójátékunknak köszönhetően sokkal többen odaérjenek a kapu elé, és persze gólt is szerezzenek.”

NB II
11. FORDULÓ – élő eredménykövető
Vasárnap

15.00: Gyirmót FC Győr–Szombathelyi Haladás – élőben az NSO-n!
15.00: Budafoki MTE–HR-Rent Kozármisleny – élőben az NSO-n!
15.00: Dorogi FC-–Aqvital FC Csákvár – élőben az NSO-n!
15.00: Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus FC – élőben az NSO-n!
15.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Credobus Mosonmagyaróvár – élőben az NSO-n!
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–BFC Siófok – élőben az NSO-n!
17.00: Pécsi MFC–Soroksár SC – élőben az NSO-n!
17.00: FC Ajka–Tiszakécskei LC – élőben az NSO-n!
17.00: Békéscsaba 1912 Előre–Diósgyőri VTK – élőben az NSO-n!
20.15: MTK Budapest–ETO FC Győr – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC105511–6+520
2. MTK Budapest1061331–18+1319
3. Gyirmót FC Győr1061319–9+1019
4. Diósgyőri VTK106417–13+418
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1053214–11+318
6. Kazincbarcika1051412–14–216
7. Soroksár SC1044215–12+316
8. Nyíregyháza Spartacus1042414–11+314
9. FC Ajka1042414–12+214
10. ETO FC Győr1042410–8+214
11. Tiszakécske104248–9–114
12. FC Csákvár1034312–11+113
13. Szentlőrinc SE1034315–16–113
14. Szombathelyi Haladás103347–9–212
15. BFC Siófok103348–12–412
16. Kozármisleny1031612–19–710
17. Budafoki MTE102448–14–610
18. Békéscsaba 1912 Előre1023513–14–19
19. Mosonmagyaróvár102268–18–108
20. Dorogi FC101368–20–126
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik