Vukaszovics Marko újra Győrben futballozik (Fotó: eto.hu)



Vukaszovics Marko személyében az ETO FC Győr korábbi csapatkapitánya tért vissza a klubhoz.

A magyar felmenőkkel, illetve papírokkal rendelkező 30 éves montenegrói védő az őszi szezonban Csákváron futballozott, de idén januárban szerződést bontott a klubbal. Vukaszovics még 2013 nyarán érkezett Magyarországra, előbb a Kecskemétet, majd a Vasast erősítette, aztán 2018-ban, a szerb Vojvodinánál töltött két esztendő után lett először az ETO FC Győr játékosa. A győriektől 2019 novemberében távozott a grúz SZK Csihura Szacshere együtteséhez.

Mindenképp Magyarországon szerettem volna maradni, mivel nemsokára apa leszek, megoldást kellett találnom rá, hogy a családom közelében lehessek – ecsetelte a klubhonlapon Vukaszovics. – Egyeztettem Soós Imre ügyvezető úrral, és mivel dolgoztunk már együtt, ismerjük egymást, könnyedén egyezségre jutottunk. Nagyon örülök, hogy visszatérhettem az ETO-ba, szeretném a pályán segíteni a csapatot, hogy feljebb kapaszkodjon a tabellán. Egyelőre nyárig kötöttünk szerződést, aztán újra egyeztetünk a jövőről.”

A győriekkel kapcsolatos további hír még, hogy a klub a közelmúltban szerződést kötött Kerkez Markoval, a nemrégiben az olasz AC Milanhoz igazoló Kerkez Milos testvérével. A 20 éves játékos az előző hétvégén már be is mutatkozott a a megyei I. osztályban szereplő ETO Akadémia együttesében és góllal hálálta meg a bizalmat a Hegykő ellen 6–1-re megnyert bajnokin.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC GYŐRNÉL
Érkezők: Erdei Milán, Szabados Attila, Szalka Máté (mindhárman Fehér Miklós-Akadémia – profi szerződést kaptak), Egerszegi Tamás (Paks, legutóbb kölcsönben DVTK – szabadon igazolhatóként), Horváth Olivér (MTK, legutóbb kölcsönben Haladás), Kerkez Marko (FK Rad – Szerbia), Molnár Rajmund (Benfica U19 – kölcsönbe) Sipos Zoltán (Paks – kölcsönbe), Vincze Ádám (Ménfőcsanak), Vukaszovics Marko (montenegrói-magyar, Csákvár) 
Távozók: Dvorschák Gábor (Kaposvár), Kerkez Milos (AC Milan – Olaszország)