Balajti Ádám gólja három pontot ért a Vasasnak

Vágólapra másolva!
2020.11.25. 17:50
Ezúttal nem játszott jól a Vasas, de mindvégig nagy mezőny- és labdabirtoklási fölényben volt. Mivel a hazaiak egyszer bevették a nyíregyházi kaput, Jova Levente viszont lehúzta a rolót, s két alkalommal is óriási bravúrral hárította a szabolcsi próbálkozásokat, a piros-kékek begyűjtötték a három pontot a labdarúgó NB II 18. fordulójában.


A Szpari sem állta útját a Vasasnak (Fotó: Földi Imre)
A Szpari sem állta útját a Vasasnak (Fotó: Földi Imre)


LABDARÚGÓ NB II
18. FORDULÓ

VASAS–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 10 (00)
Fáy utca,
Illovszky Rudolf Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette: Zierkelbach Péter (Vígh-Tarsonyi Gergő, Bornemissza Norbert)
VASAS: Jova – Terbe, Otigba, Szilágyi Z., Silye – Hidi M. – Kovács M., Pátkai – Radó (Pekár, 86.), Feczesin (Köböl, 88.), Balajti (Vernes, 70.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Svedjuk, Herczku, Papucsek, Jánvári, Magyar G. (Vasziljevics, 78.) – Györgyi, Végső, Kártik (Pataki, 73.), Szabó B. (Sztankó, 73.) – Torkos (Hamed, 54.). Vezetőedző: Gálhidi György
Gólszerző: Balajti (10) a 47. percben

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem játszott jól az első félidőben a Vasas. Ugyan mindvégig mezőnyfölényben futballoztak a piros-kékek, de semmi átütőerő nem volt a támadásaikban. Gálhidi György remekül megszervezte a szabolcsiak védekezését. Labdarúgói oly mértékben besűrűsödtek saját térfelükre, hogy a hazaiak kombinatív játékosainak egyszerűen nem maradt területük a támadások során. Mivel pedig átlövéssel egyáltalán nem próbálkoztak az angyalföldiek, a Szpari kapusának nem igazán volt nehéz dolga.

A térfélcserét követően góllal kezdett a Vasas, ami alapvetően meghatározta a folytatást. A vendégek kénytelenek voltak előrébb merészkedni, ez viszont azt jelentette, hogy hátsó alakzatuk is jobban kinyílt. Ekkor már mindkét kapusnak volt dolga, ám állták a sarat. A hazaiak sokat köszönhetnek ezúttal Jova Leventének, aki két óriási bravúrral akadályozta meg, hogy a Szpari pontot raboljon a Fáy utcából.10

SCHINDLER SZABOLCS ÉS PÁTKAI MÁTÉ

OTIGBA KENNETH

18. FORDULÓ
November 25.
Szolnoki MÁV FC–Békéscsaba 1912 Előre 0–0
BFC Siófok–Aqvital FC Csákvár 2–1
Budaörs–Szombathelyi Haladás4–0
Kaposvári Rákóczi FC–Soroksár 0–4
PMFC–DEAC 2–1
FC Ajka–Dorogi FC 2–0
Vasas FC–Nyíregyháza Spartacus 1–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr 0–4
Gyirmót FC Győr–Kazincbarcika SC 2–1
DVSC–Szentlőrinc 4–1

AZ ÁLLÁS
1. DebreceniVSC18125142–12+3041
2. Budaörs1812632–17+1536
3. Pécsi MFC18105322–9+1335
4. Vasas FC1896330–19+1133
5. Gyirmót FC Győr18102622–16+632
6. Szombathelyi Haladás1885528–18+1029
7. Soroksár SC1884627–21+628
8. Nyíregyháza Spartacus1883717–17027
9. Szolnoki MÁV FC1876517–18–127
10. ETO FC Győr1875629–21+826
11. Békéscsaba 1912 Előre1866619–25–624
12. FC Ajka1872931–28+323
13. BFC Siófok1872927–30–323
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1863917–28–1121
15. Kaposvári Rákóczi FC1856720–26–621
16. Kazincbarcika SC1854915–27–1219
17. Szentlőrinc18521116–32–1617
18. Dorogi FC1845915–28–1317
19. FC Csákvár18351027–40–1314
20. Debreceni EAC1831513–34–219

PERCRŐL PERCRE

Vége a találkozónak, a Vasas otthon tartotta a három pontot.

91. perc: Hamed tört előre a jobb oldalon, a tizenhatos sarkánál befelé húzott, majd megcélozta a jobb alsót. Már gólt kiáltottak a nyíregyházi kispadon, de Jova Levente óriási bravúrral szögletre ütötte a labdát.

Letelt a rendes játékidő, három perc lesz a hosszabbítás.

88. perc: Újabb hazai csere: Feczesin helyére Köböl érkezik.

88. perc: Papucsek rántotta le Pekárt, villant a sárga.

86. perc: Hazai csere: Radót Pekár váltja az utolsó percekre.

78. perc: Magyar Gábort Vasiljevics Nikola váltja a Nyíregyházában.

73. perc: Kettőt is cserél a Nyíregyháza: Kártik és Szabó helyére Pataki, illetve Sztankó érkezik.

73. perc: Kártik kapott sárga lapot,miután buktatta Pátkait.

70. perc: Cserél a Vasas, a gólszerző Balajti Ádámot Vernes Richárd váltja.

69. perc: Kovács Milán 10 méteres lövését öklözte ki a léc alól Fejes kapus.

68. perc: Balajti jobb oldali szabadrúgását Feczesin az ötös bal sarkáról, kapásból ellőtte, de nem talált kaput.

64. perc: Kovács Milán kapott sárga lapot, miután buktatta Kártikot a szabolcsi térfél közepén.

63. perc: Györgyi újabb sarokrúgásánál ismét Papucsek fejelt, majd a lepettanó labdára indult volna, mikor gyanús körülmények között "eltánt a süllyesztőben", a játékvezető azonban tovább engedte a játékot.

63. perc: Györgyi jobb oldali szögletét Középen Papucsek fejelte le, Jánvári két lépésről belepiszkált, Jova azonban óriási bravúrral hárított.

55. perc: Feczesin remekül ugratta ki Silyét a bal oldalon, a szabolcsiak kapusa, Fejér Csongor bátor kivetődéssel mentett előle.

54. perc: Az első csere: Torkos Máté helyére Hamed Yasin érkezett.

47. perc: Kovács Milán remekül pörgette le a labdát Radónak, aki a tizenhatos jobb oldali vonaláról mesterien emelt középre, érkezett Balajti Ádám és 7 méterről a léc alá bólintott, 1–0.

Ismét nyert a Vasas (Fotó: Földi Imre)
Ismét nyert a Vasas (Fotó: Földi Imre)

46. perc: Elkezdődött a második félidő, csere nem volt.

Zierkelbach Péter lefújta az első félidőt.

45+1. perc: Balajti a balösszekötő helyéről, 10 méterről célozta meg a bal alsót, Fejér vetődve védett.

Letelt a rendes játékidő, egy perc lesz hosszabbítás.

44. perc: Szöglethez jutott a Nyíregyháza. Györgyi a bal oldali sarkzászlótól majdnem megtréfálta Jovát, beívelése alig kerülte el a hosszú felső sarkot.

37. perc: Radó 18 méteres, bal lábas lövése a kapu közepére tartott, így nem okozott gondot Fejér Csongornak a hárítás.

31. perc: Hosszú idő után ismét egy kapu felé szálló labda: Balajti jobb oldali szabadrúgását Pátkai fejelte a léc fölé.

A Nyíregyháza teljesen besűrűsödik saját térfelén, még a támadó Torkos Máté is a kaputól 30 méterre védekezik.A két szélt igyekszik teljesen lezárni, hogy az előretörő szélső védőknek, Terbe Botondnak, illetve Silye Eriknek ne legyen területe.

19. perc: Terbe lövésszerű beadását fogta magabiztosan a kapujából kilépő Fejér.

8. perc: Terbe és Magyar fejelt össze, mindkettőt az oldalvonal mellett kell ápolni, mert felszakadt a szemöldökük.

A Szpari jól helytállt tartalékosan is (Fotó: Földi Imre)
A Szpari jól helytállt tartalékosan is (Fotó: Földi Imre)

3. perc: Az első helyzet: Terbe remek centerezését Feczesin fejelte 6 méterről kapura, Fejér a léc alól ütötte szögletre.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak szokásos piros-kék szerelésükben, a vendégek tiszta fehérben léptek pályára.

Az, hogy a Vasasnál hetek óta tucatnyi játékos hiányzik a keretből betegség, illetve sérülés miatt, már korában köztudott volt. A válogatott szereplése miatti két hetes szünetben azonban a szabolcsiakat is utolérte a járvány. Gálhidi György vezetőedző legutóbb több meghatározó játékosát is nélkülözni volt kénytelen. Talán ennek is köszönhető, hogy a piros-kékek hazai környezetben váratlanul vereséget szenvedtek a Szeged együttesével szemben. Hogy sikerül-e ma este pótolni a hiányzókat, például a védelem oszlopát, Fodor Ferencet vagy éppen a házi gólkirály Hornyák Marcellt, hamarosan kiderül. (A legutóbbi két idényben összesen 31 gólt szerző, a jelenlegi évadban ötnél járó Hornyák Marcell-lel kapcsolatos friss hír, hogy több kérője is akad, így egyelőre kérdés, meghosszabbítja-e jövő nyáron lejáró szerződését.)

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, hogy mire jut a legutóbbi hét meccséből hatot megnyerő, egyszer döntetlent játszó, így már 4. helyezett Vasas a legutóbb otthon vereséget szenvedő Nyíregyháza ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik