Szujó Attila rendszeres játéklehetőségre számít Győrben (Fotó: eto.hu)

Szujó Attila Kecskeméten nevelkedett, majd 2014-ben, 10 éves korában került a felcsúti Puskás Akadémiára. 2021 nyarán Szujó Debrecenbe igazolt, ahol két NB I-es mérkőzésen is lehetőséget kapott csereként. A mindössze 18 éves játékos 10 alkalommal pályára lépett az U19-es válogatottban is, ahol éppen az ETO újonnan kinevezett vezetőedzője, Tímár Krisztián volt a szövetségi kapitány.

„Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen nagy múltú, patinás klubhoz kerültem – kezdte Szujó Attila. Korábbi klubomban, a Debrecenben már megtapasztalhattam, hogy milyen a felnőtt közegben szerepelni, így az ETO megkeresését nagy örömmel fogadtam, hiszen ez egy újabb fontos lépcsőfok számomra. Szeretnék rendszeresen játszani, fejlődni, és a klubot segíteni a céljai elérésében. Keményen fogok dolgozni, hogy a csapat is, és én is sikeresek legyünk az elkövetkező szezon során.” 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Bencze Márk (Szeged-Csanád GA), Deákovits Richárd, Huszár Marcell, Kiss Ákos, Kráz Tamás, Mitring Zsombor, Óvári Balázs, Tullner Péter, Vingler László (mindannyian Fehér Miklós Akadémia), Kanalos Tony-Markos (romániai, CSM Satu Mare/Szatmárnémeti VSK – kölcsönből vissza), Kiss Balázs (BFC Siófok), Szujó Attila (Debreceni VSC)
Távozók: Bagi István (?), Barna Szabolcs (?), Berki István (?), Csonka Bálint (?), Klausz Milán (ZTE), Lipták Zoltán (visszavonult), Múcska Viktor (Mosonmagyaróvár), Pálfi Donát (?), Vernes Richárd (Vasas – kölcsönből vissza)