NB II: új hátvéd Csákváron, be is mutatkozott a Magyar Kupában

Vágólapra másolva!
2021.09.20. 15:06
A Monor elleni szombati Magyar Kupa-mérkőzésen bemutatkozott új csapatában, az Aqvital FC Csákvárban a 24 éves belső védő, Koval Viktor.



Koval Viktor Dunaújvárosban is futballozott korábban (Fotó: Földi Imre)
Koval Viktor Dunaújvárosban is futballozott korábban (Fotó: Földi Imre)


A 24 esztendős játékos az előző idényben az NB III-as Vácban futballozott, de korábban megfordult a Debreceni VSC-ben, Dunaújvárosban, Pécsen is, illetve légióskodott Szlovéniában, ahol az NK Ankaran Hrvatini együttesében játszott.

Csákvárra szabadon igazolható labdarúgóként került és a Fejér-megyeieknél szombaton be is mutatkozott a Monor ellen 3–0-ra megnyert Magyar Kupa-meccsen. Koval Viktor tíz percet kapott csereként Mónos Tamás vezetőedzőtől.

Kovalra azért volt szüksége a Csákvárnak, mert a rutinos középső védő, Vaskó Tamás az utóbbi időben többször is sérüléssel bajlódott, rajta kívül csak Tányéros Ádám és Dulló Martin szerepel belső védőként a keretben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Auerbach Martin (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Bakos Szabolcs (Mosonmagyaróvár), Bencze Márk (Mezőkövesd), Dulló Martin (Szentlőrinc), Hosszú Zétény (PAFC II – kölcsönbe), Kalmár Benedek (Puskás Akadémia – kölcsönbe, legutóbb Kazincbarcika, kölcsönben), Koval Viktor (Vác FC), Körmendi Kevin (Puskás Akadémia – kölcsönbe, legutóbb Nafta Lendava – Szlovénia, kölcsönben), Mim Gergely (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Molnár Rajmund (Benfica – Portugália), Murai Márk (BVSC), Ominger Gergő (Puskás Akadémia – kölcsönbe), Takács Tamás (szerbiai, Mezőkövesd, legutóbb kölcsönben Kazincbarcika), Torvund Alexander (Mezőkövesd, legutóbb Szentlőrinc, kölcsönben)
Távozók
:
Albert István (Békéscsaba), Csató Martin, Murka Benedek (mindkettő Vasas – kölcsönből vissza), Csirmaz István (Puskás Akadémia), Daru Bence (Szeged), Kocsis Bence (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan MTK), Koch Attila (?), Madarász Márk (Puskás Akadémia, kölcsönből vissza, onnan Mezőkövesd), Markek Tamás (Puskás Akadémia), Mim Gergely, Posztobányi Patrik Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Meszlényi Ábel (Iváncsa), Nándori Botond (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Budafok), Sejben Viktor (Ajka), Vörös Tamás (Bicske)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik