NB II: „Úgy tudtam, aki három gólt szerez, megkapja a meccslabdát”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.03. 12:54
Remek hetet zárt a Nyíregyháza labdarúgócsapata az NB II-ben: a Szpari az MTK legyőzése után Sopronban is nyert, köszönhetően nem kis mértékben az összesen négy gólt szerző Dragóner Filipnek.

A 20 esztendős támadó a fővárosiak elleni meccsen egyszer, míg a hétvégén háromszor volt eredményes.

„A csütörtöki találkozó nagyon jó volt, szeretek villanyfényben játszani, remek volt a hangulat, szerintem ez minden labdarúgót feldob – mondta Dragóner Filip a nyiregyhazaspartacus.hu-nak. – Örülök, hogy a második félidőben gólt szereztem, és megnyertük a mérkőzést. Sajnos Sopronban az első tíz percben az öltözőben maradtunk, hátrányba kerültünk, de érezhető volt, hogy innen is fordítani tudunk. Végig az ellenfél térfelén tartottuk a labdát, helyzeteket alakítottunk ki, és sikerült is öt gólt szerezni. A végén azért bosszús voltam, hogy izgulni kellett, de újabb három pontot szereztünk.”

„Számomra azért is volt emlékezetes a meccs, mert felnőttcsapat játékosaként még sohasem lőttem bajnokin három gólt. Mondtam is viccesen a lefújás után dr. Elbert Gábornak, hogy úgy tudtam, aki három gólt szerez, megkapja a meccslabdát. Erre két perc múlva érkezett a labdával, amelyet elkért a soproniaktól. Jó helyre került, ott díszeleg a többi tárgy mellett, melyek kedvesek számomra! Vasárnap már újabb mérkőzés következik, a Mosonmagyaróvárt fogadjuk, és nem szeretnénk megszakítani ezt a jó sorozatot.”

NB II
29. FORDULÓ (április 8., vasárnap)
16.30: Vác–Siófok
16.30: Budaörs–ETO FC Győr
16.30: Dorog–Sopron
16.30: Soroksár–MTK
16.30: Kazincbarcika–Szeged 2011
17.00: Nyíregyháza Spartacus–Mosonmagyaróvár
17.00: Gyirmót FC Győr–Cegléd
17.00: Békéscsaba–Csákvár
17.00: Budafoki MTE–ZTE
19.30: Szolnok–Kisvárda (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 27 21 2 4 61–22 +39 65
2. Kisvárda 26 16 6 4 46–26 +20 54
3. Nyíregyháza Spartacus FC 26 12 9 5 42–28 +14 45
4. Gyirmót FC Győr 26 13 5 8 48–35 +13 44
5. Békéscsaba Előre 27 13 5 9 44–31 +13 44
6. ETO FC Győr 27 12 6 9 37–32 +5 42
7. Budaörs 26 11 7 8 48–38 +10 40
8. Vác FC 26 11 7 8 33–26 +7 40
9. Szolnoki MÁV FC 26 11 4 11 31–35 –4 37
10. Ceglédi VSE 25 10 6 9 27–33 –6 36
11. Soroksár SC 26 9 7 10 27–28 –1 34
12. Kazincbarcika 26 9 5 12 26–36 –10 32
13. Dorogi FC 26 7 10 9 31–31 0 31
14. FC Csákvár 26 8 6 12 30–47 –17 30
15. ZTE FC 26 8 5 13 28–40 –12 29
16. BFC Siófok 26 7 5 14 25–37 –12 26
17. Szeged 2011 26 6 8 12 20–30 –10 26
18. Budafoki MTE 27 6 8 13 27–40 –13 26
19. Mosonmagyaróvár 26 5 10 11 22–33 –11 25
20. Soproni VSE 25 1 9 15 17–42 –25 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik