NB II: több futballistájától is megválik a Budaörs

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 20:07
null
Csiki Norbert már második alkalommal távozik Budaörsről (Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
Kilenc játékos távozását jelentette be a Budaörsi SC a hivatalos oldalán. Közülük hárman kölcsönben játszottak a másodosztályú együttesnél, míg a többi futballista régebb óta erősítette a klubot.

 

A csapat honlapjának közlése szerint Kovács Péter Debrecenbe, míg Halmai Ádám és Vágó Gábor Székesfehérvárra tér vissza az egyéves kölcsön után. Közülük Halmai 48 tétmérkőzésen 13 gólt jegyzett, míg Kovács 33, Vágó pedig kilenc alkalommal lépett pályára. Hasonlóan kevés találkozón szerepelt Czár Richárd, aki bár csak egy éve igazolt Budaörsre, folyamatos sérülései miatt csupán hat alkalommal kapott lehetőséget.

A távozók között van Marques-Airosa Patrik is, aki még 2015-ben érkezett a budaörsiekhez, azóta 105 bajnokin lépett pályára. Pethő Bence egy évvel később csatlakozott a zöld-feketékhez, ő 98 összecsapáson 37 találatot jegyzett – a klub honlapja szerint ő jelenti a legnagyobb „érvágást” az együttes számára.

A korábban említett labdarúgók mellett Molnár Tibor, Petró Balázs és Csiki Norbert is elhagyja a Budaörsöt.

A távozók mellett a héten több játékossal is szerződést hosszabbított az együttes.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik