NB II: több fiatal játékos távozott a Nyíregyházától

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.10. 07:35
null
Starosta Dávid (balra) is távozik Nyíregyházáról (Fotó: Kiss Annamarie)
Öt fiatal játékos távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyházától: Motkó Benjámin után Kovács Norbert is az NB III-as Tállyában futballozik kölcsönben a következő idényben, míg Starosta Dávid, Kecskeméti Péter és Trencsényi Bence végleg elhagyta a klubot – számolt be róla a szabolcsiak honlapja.

 

Motkó Benjámin már az előző másfél évet is Tállyán töltötte kölcsönben, a 20 éves játékos a továbbiakban is az NB III-as borsodi klubnál szerepel a Nyíregyháza kölcsönjátékosaként. Hozzá csatlakozik most a 21 esztendős Kovács Norbert, aki az előző idényben 9 NB II-es bajnokin kapott lehetőséget a Szpariban.

A 19 éves Kecskeméti Péter szűk egy éve Diósgyőrből tért vissza Nyíregyházára, de csak a megyei bajnokságban szereplő második csapatban kapott lehetőséget, ugyanúgy, mint a 20 esztendős Trencsényi Bence, így távozásuk nem meglepő.

A 19 esztendős Starosta Dávid azonban már a 2017–2018-as idényben bemutatkozott a másodosztályban a Szpari színeiben. Egy évvel később 18 bajnoki találkozón szerepelt, az előző idényben viszont már csak 9 NB II-es meccsen lépett pályára.

A Nyíregyháza egyébként péntektől július 19-ig Szlovéniában edzőtáborozik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Csörgő Raul
(Füzesgyarmat), Erdei Martin, Sztankó Dávid, Szűcs Dávid, Pataki Bence (mindannyian Bozsik Akadémia – profi szerződést kaptak), Fejér Béla (Sepsi OSK – Románia, kölcsön után végleg), Hleba Tamás (Szentlőrinc), Magyar Gábor (Sényő – kölcsönből vissza), Menczeles Iván (ESMTK), Nemes Milán (Eger), Novák Csanád (Szolnok), Pócsik Botond (FTC II), Sigér Ákos (DEAC), Vass Patrik (ZTE)
Távozók: Farkas Aurél (Szeged), Fadgyas Tamás, Fodor Ferenc (mindketten ETO FC Győr), Györgyi Arthur (?), Hornyák Marcell (DVTK), Kecskeméti Péter (?), Kovács Norbert, Motkó Benjamin (mindkettő Tállya – kölcsönbe), Ötvös Bence (Kisvárda, kölcsön után végleg), Papp Máté (?), Starosta Dávid (?), Svedjuk Alex (ukrán-magyar, PMFC), Szinanovics Sinan (?), Trencsényi Bence (?), Végső Előd (Tiszakécske)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik