NB II: távozott a kétszeres másodosztályú gólkirály a DEAC-tól

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.01.29. 06:47
null
Urbin Péter távozott a DEAC-tól (Fotó: Matey István/Hajdú-Bihari Napló)
Az elmúlt másfél évben az NB II-es Debreceni EAC-ban futballozó támadó, Urbin Péter a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Tiszafüredi VSE-ben folytatja pályafutását – számolt be róla a szoljon.hu a klubhonlap alapján.


A 36 éves támadó, Urbin Péter pályafutása során futballozott Bőcsön, a DVSC-ben, Létavértesen, Nyíregyházán, Hajdúböszörményben, Balmazújvárosban, Dunaújvárosban, Szolnokon és Békéscsabán is. 2019 nyarán az akkor még NB III-as DEAC-hoz igazolt, ahol az elmúlt másfél évben 35 mérkőzésen hat gólt szerzett. A most futó NB II-es idényben – jelenleg még – ő a legidősebb gólszerző.

A gólerős csatár az NB II Keleti csoportjának 2011–2012-es, illetve 2012–2013-as kiírásában is gólkirályi címet szerzett. Mindkétszer a Balmazújváros játékosaként tette ezt, egyaránt 17 góllal lett övé az elsőség.

A füst felszállt, hivatalosan is bejelenthetem, három új játékossal bővült keretünk – örvendezett a tiszafüredi klub honlapján Ábrahám Tamás szakosztályelnök. – Urbin Péter Tiszafüredre igazolása reményeink szerint igazi durranásnak számít. A huszonhárom éves csatár, DVSC-nevelésű Bíró Péter érkezése már nem számít meglepetésnek, hiszen a hétvégén pályára is lépett színeinkben, rajtuk kívül sikerült megegyeznünk a huszonnégy éves Balogh Krisztiánnal, aki szintén a Lokiban nevelkedett, de játszott a Balmazújváros és legutóbb a DEAC-ban is az NB II-ben.”

Urbin Péter mellett tehát Balogh Krisztián és Bíró Péter is a Tiszafüred VSE együttesében folytatja pályafutását.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI EAC-NÁL
Érkezők: Bényei Balázs, Kenderesi Dávid, Kundrák Norbert, Sármány Kristóf, Sárosi Norbert (mindannyian DVSC – kölcsönbe), Sidibe Ibrahima (szabadon igazolhatóként), Zachán Péter (szabadon igazolhatóként), Zöldesi Illés (Kisvárda – kölcsönbe), Bereczki Dániel (Kazincbarcika)
Távozók: Balogh Krisztián (Tiszafüredi VSE), Belényesi Csaba (Dorog), Burai Erik (DVSC, kölcsönből vissza), Bíró Péter (Tiszafüredi VSE), Damásdi Alex (DVSC, kölcsönből vissza), Gyönyörű Gergő (DVSC, kölcsönből vissza), Karikás Krisztián (Füzesgyarmat), Szabados István (DVSC, kölcsönből vissza), Takács Péter (Mezőkövesd II), Urbin Péter (Tiszafüredi VSE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik