NB II: tapasztalt védőt és támadót igazolt a PMFC

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 11:47
A labdarúgó NB II-ben szereplő PMFC a hivatalos honlapján adta hírül, hogy szerződtette Króner Martint és Batizi-Pócsi Balázst.

A 27 éves Króner a Budafoktól, a 28 esztendős Batizi-Pócsi pedig a Tiszakécskétől igazolt a pécsi együtteshez.

„Nagyon befogadóak voltak a csapattársak, emiatt is könnyű volt a beilleszkedésem. A felkészülés mostani szakaszában már azon van a hangsúly, hogy készek legyünk a szezonkezdésre. A Dorog elleni hazai nyitányon szeretnénk jól szerepelni, ami nem lesz könnyű, de mindent megteszünk. Az a cél, hogy minél előrébb végezzünk az NB II-es pontvadászatban” – idézi a pmfc.hu a védő Króner Martint.

Batizi-Pócsi elmondta, mindenképp a másodosztályban akarta folytatni.

„A Tiszakécske kiesését követően mindenképpen a másodosztályban akartam folytatni a pályafutásomat. Korábban sajnos két sérülés is hátráltatott, mostanra azonban minden akadályt leküzdöttem. Meghúztam egy vonalat és tisztalappal érkeztem a PMFC-hez, amellyel az eddigi legeredményesebb szezonomat szeretném megfutni.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Óvári Zsolt (DVTK), Preklet Csaba (Tiszakécske), Króner Martin (Budafok), Batizi-Pócsi Balázs (Tiszakécske)
Távozók:Egyed Balázs (?), De Oliveira Ayrton (brazil, ?), Godzsajev Telmán (ukrán-magyar, ?), Szabó Dominik (?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik