Sok kihagyott ajkai helyzet után szolnoki győzelem

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.09.27. 16:50
null
Kihagyta a helyzeteit a fehér mezes Ajka, ami megbosszulta magát (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)
A labdarúgó NB II 10. fordulójában a Szolnoki MÁV Horgosi Donát góljával 1–0-ra legyőzte otthon az Ajkát, amely így már öt mérkőzés óta nyeretlen a bajnokságban. A találkozó vége igen paprikássá vált, aminek az lett a vége, hogy a hazaiak vezetőedzője, Csábi József a kiállítás sorsára jutott.


LABDARÚGÓ NB II
10. FORDULÓ
SZOLNOKI MÁV FC–FC AJKA 1–0 (0–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 1000 néző. Vezette: Zám Zsolt (Bertalan Dávid, Belicza Bence Péter)
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Tajti B. (Tóth B., 76.), Szekszárdi, Horgosi, Tamás L., Bárdos – Kónya M., Rokszin (Kurdics, 59.), Tisza K. – Novák Cs., Szabó B. (Berdó, 59.)Vezetőedző: Csábi József
AJKA: Horváth D. – Görgényi, Heffler T., Tar, Présinger – Kenderes (Zsolnai R., 54.), Tóth G. – Zamostny (Szekér, 67.), Csizmadia Z., Rétyi R. (Nagy I., 80.) – Nagy M. K. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Horgosi (82.)
Kiállítva: Csábi József vezetőedző (92.)
MESTERMÉRLEG
Csábi József: – Kicsit hektikus mérkőzésen ismét bebizonyítottuk, hogy tudunk csapatként funkcionálni. Az első félidőben az Ajka közelebb állt a gólhoz, de megúsztuk azt az időszakot, a hatvanadik perctől pedig elkaptuk a fonalat. Onnantól kezdve éreztem, hogy megnyerhetjük a mérkőzést, ami végül sikerült is.
Kis Károly: – Ennyi helyzetből egy bajnokságot is meg lehet nyerni, mi pedig még a mérkőzést sem tudtuk, annak ellenére, hogy nagyon nagy erőket mozgósítottunk. Három pontért jöttünk, de a futball igazsága megint beigazolódott, hogy ennyi lehetőséget nem lehet büntetlenül kihagyni.

ÖSSZEFOGLALÓ

A mérkőzést egyértelműen az Ajka kezdte jobban, amely az első hat percben két helyzetet is elhibázott, és közel járt a vezetés megszerzéséhez. Az egész első félidőt a vendégek mezőnyfölénye jellemezte, a kissé foghíjas szolnoki csapat nem találta önmagát, és hiába kontrázhatott volna sokszor, ezek a kísérletek rendre elhaltak.

A fordulást követően is ajkai helyzeteket láthattak a nézők, de Nagy Mihály Krisztián újfent nem tudott betalálni a bravúrosan védő Molnár-Farkas Tamás kapujába. Már-már szokássá válik a Szolnok részéről, hogy az utolsó fél órában rákapcsol, és ez így történt ezúttal is. A MÁV pedig a hajrában be is talált, ismét egy rögzített helyzet után sikerült gólt szereznie a hazaiaknak, akárcsak a Vasas vagy a Gyirmót ellen. Ezúttal is egy középső védő, Horgosi Donát érkezett a kapu elé, fejese pedig utat talált a vendégek kapujába (1–0).

A végjáték paprikássá vált, aminek az lett az eredménye, hogy Csábi József vezetőedzőt kiállította a játékvezető, miután a szolnoki tréner reklamált, majd beleütött a kispadba. A vendégcsapat rengeteg helyzetet hagyott ki ezen az összecsapáson, aminek végül meglett a böjtje. Ezzel a vereséggel már öt mérkőzés óta nyeretlen Kis Károly együttese.

10. FORDULÓ
Szeptember 27. (vasárnap)

Budaörs–Soroksár 1–0
Szentlőrinc–Nyíregyháza Spartacus 1–2
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–DEAC 2–1
Gyirmót FC Győr–Vasas FC 2–0
Szolnoki MÁV FC–FC Ajka 1–0
BFC Siófok–Kaposvári Rákóczi FC 1–2
Szombathelyi Haladás–Dorogi FC 1–2
Aqvital FC Csákvár–ETO FC Győr 1–3
Békéscsaba 1912 Előre–Kazincbarcika SC 1–3
Szeptember 28. (hétfő)
20.00: DVSC–PMFC (Tv: M4 Sport)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Debreceni VSC962120–7+1320
2. Gyirmót FC Győr961216–7+919
3. Nyíregyháza Spartacus1061310–7+319
4. Budaörs106416–12+418
5. Szolnoki MÁV FC1053210–9+118
6. Békéscsaba 1912 Előre1045112–8+417
7. Dorogi FC94329–10–115
8. Soroksár SC1042411–12–114
9. FC Ajka1041519–16+313
10. ETO FC Győr1034316–12+413
11. Szombathelyi Haladás1034314–10+413
12. Pécsi MFC93429–5+413
13. Kazincbarcika SC1033410–14–412
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia93249–13–411
15. BFC Siófok1032515–20–511
16. Vasas FC1025314–15–111
17. Kaposvári Rákóczi FC1025313–14–111
18. Szentlőrinc102269–18–98
19. Debreceni EAC10288–18–106
20. FC Csákvár9369–22–133


PERCRŐL PERCRE

95. perc: Itt a vége, a Szolnok otthon tartotta a három pontot! Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

94. perc: Görgényi kapott sárga lapot reklamálásért.

92. perc: Csábi József reklamált rendkívül hevesen, amiért előbb sárga lapot kapott, majd miután beleütött a hazai kispadba, kiállította a bíró! A játékvezetőket kifütyülik a szolnoki szurkolók.

90. perc: Három perc a ráadás.

89. perc:Présinger beadását Zsolnai fejelte kapura kilenc méterről, ám Molnár-Farkas Tamás megfogta a rövidre érkező labdát.

Nagyon elkezdett nyomni az Ajka, de egyelőre nem jelent veszélyt a szolnoki kapura, míg a hazaiak több kontrát is vezethettek volna a kinyíló vendégek ellen, de rendre pontatlannak bizonyultak.

82. perc: GÓL! Vezet a Szolnok! Tóth Benjamin jobb oldali beadását Horgosi fejelte középről, nyolc méterről a kapu jobb oldalába! 1–0

80. perc: Az Ajka is cserél, Rétyi Róbertet Nagy István váltja.

79. perc: Horgosi kapott sárgát egy szabálytalan szerelés után.

76. perc: Utolsó cserelehetőségét is kihasználja a Szolnok, Tajti Balázs helyére Tóth Benjamin áll be.

76. perc: Mi maradt ki?! Kónya bal oldali beadását Novák Csanád kanalazta vissza a hosszúról, amit a vendégek kapusának kellett kiütnie a kapu torkából, a kipattanóra Tisza érkezett, de épphogy tisztáztak előle!

71. perc: A nemrég beállt Szekér kapott sárgát egy fault után.

Az elmúlt percekben agilisabb a Szolnok, ám Csábi József továbbra is nagyon elégedetlen, szinte már a hangja is elment. Mindeközben a vendégek trénere, Kis Károly csendben figyeli az eseményeket.

69. perc: Egy jobb oldali beadást Nagy Mihály fejelhetett kapura, de egy méterről fölé bólintott.

67. perc: Bárdos lőtt kapásból tíz méterről, de eltörte a labdát, ami így méterekkel elpattogott a bal kapufa mellett.

67. perc: Ezúttal az Ajka cserél, Zamostny Balázs helyére a friss szerzemény, Szekér Ádám érkezik.

Továbbra is sokkal veszélyesebb az Ajka, mint a Szolnok, de a vendégek ez idáig nem tudták gólra váltani helyzeteiket. A hazai csapat vezetőedzője, Csábi József jól hallhatóan elégedetlen övéivel, a kettős csere is ezt bizonyítja.

59. perc: Kettőt cserél a hazai csapat, Rokszin Ádámot Kurdics Levente, míg Szabó Balázst Berdó Péter váltja.

57. perc: Nagy Mihály elé került oda a labda a büntetőterületen belül, tíz méterről eleresztett lövése viszont egy méterrel fölé szállt.

54. perc: Cserélnek a vendégek, Kenderes Zoltán helyére Zsolnai Richárd áll be.

53. perc: Heffler húzta vissza Rokszint a felezőnél, de a játékvezető csak szóban figyelmeztette a vendégek játékosát.

48. perc: Óriási ajkai helyzet maradt ki! Rétyi beadását Nagy Mihály fejelte kapura hat méterről, amit Molnár-Farkas lábbal védett, Csizmadiaismételhetett, de lövését a hazaiak kapusa kitornázta a jobb felső sarokból!

46. perc: Folytatódik a mérkőzés! Egyik csapat sem cserélt a szünetben.

Az első félidőben egyértelműen veszélyesebb volt az Ajka, amely azonban nem tudta kihasználni helyzeteit, a lövések vagy elkerülték a kaput, vagy Molnár-Farkas Tamás védett magabiztosan. A Szolnoki MÁV ellenben nem tud sok helyzetet felmutatni eddig, mindennek oka pedig, hogy az utolsó passzok rendre pontatlanok voltak.

45. perc: Véget ért az első játékrész, amely során nem született gól!

43. perc: Nagy Mihály került oda a hazai kapu elé, tíz méterről rá is lőtte, de Molnár-Farkas Tamás magabiztosan fogta a középre tartó lapos lövést.

43. perc: A sokadik szolnoki kontra halt el idő előtt, ezúttal Tisza indította rosszul Szabó Balázst, így Horváth Dániel felszedte a labdát előle.

41. perc: Bárdos Bence kapott sárgát, amiért megrúgta Zamostnyt.

39. perc: Zamostny Balázs lőhetett 18 méterről, de kísérlete lecsúszott, így jócskán elkerülte a labda a jobb felső sarkot.

Elég csapkodó a játék az utóbbi percekben, így egyik csapat sem jutott el helyzetig.

24. perc: Rétyi Róbert került nagy helyzetbe, meg is csinált egy cselt védője mellett, 16 méterről tüzelt, de egy méterről a bal kapufa mellé lőtt!

Tisza Kálmán (kékben) nem lőtt, amikor helyzetbe került (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)
Tisza Kálmán (kékben) nem lőtt, amikor helyzetbe került (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)

22. perc: Rokszin Ádám ugratta kiTisza Kálmánt, aki viszont 16 méterről nem lőtt, hanem megtolta a labdát, így viszont kikeveredett a jobb oldalra, és odalett a lehetőség, amely többet ígért.

Az utóbbi percekben a hazai csapat próbálkozik, de helyzetet egyelőre nem tudott kidolgozni.

Nagyjából 1000 néző tekinti meg a mérkőzést.

6. perc: Újabb nagy helyzetet puskázott el a vendégcsapat!Nagy Mihály lépett ki, de védője szorításában tíz méterről a bal kapufa mellé gurított.

3. perc: Nagy lehetőség az Ajka előtt, egy bal oldali beadás utánCsizmadia Zoltán fejelhetett hat méterről, de a jobb kapufa mellé bólintott!

A hazaiak tiszta kékben, míg a vendégek fehér szerelésben játszanak.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! Az Ajka végezte el a kezdőrúgást.

A találkozó kezdetét gyászszünet előzte meg, a Szolnoki MÁV egykori labdarúgójára, Ulvicki Mihályra emlékeztek meg a jelenlévők, aki bő két hetehunyt eltragikus hirtelenséggel.

A kezdéshez készülődött a hazai csapat (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)
A kezdéshez készülődött a hazai csapat (Fotó: Mészáros János/Új Néplap)

ELŐZMÉNYEK

Habár a Szolnok elmúlt hetekbeli szereplése nem mondható rossznak, így is három mérkőzés óta nyeretlenek, miután 1–1-et játszottak a Gyirmót és a Vasas vendégeként, a kettő között pedig 2–0-ra kikaptak a Szegedtől hazai pályán. Az Ajka pedig négy bajnoki óta nem tudni nyerni, három vereség mellett egy döntetlent sikerült elérni ezek a mérkőzéseken, mindezt pedig 5–12-es gólkülönbséggel.

Az Ajka vezetőedzője, Kis Károly korábban két ízben is irányította a szolnoki csapatot, először 2005-től 2007-ig, majd 2012 és 2015 között. Utóbbi alkalommal éppen Csábi József váltotta a trénert a MÁV FC kispadján.

A két csapat eddig kilencszer találkozott egymással a másodosztályban, ezeken a mérkőzéseken hat szolnoki győzelem, két ajkai siker és egy döntetlen született. Legutóbb tavaly októberben futottak össze a felek, akkor a Szolnoki MÁV hazai pályán 3–0-ra nyert.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés! Szűk két óra múlva kiderül, mire jut a Csábi József irányításával masszív csapattá érett Szolnok hazai pályán a bajnokságot remekül kezdő, ám az utóbbi négy fordulóban győzni képtelen Ajka ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik