A kihagyott tizenegyes is belefért a Gyirmótnak Soroksáron

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 16:50
null
Szécsi Gergő tehetetlen volt Hajdú Ádám fejesénél (Fotó: Tumbász Hédi)
Hajdú Ádám tűpontos fejesével hamar előnybe került a Gyirmót FC Győr a Soroksár otthonában a labdarúgó NB II 33. fordulójában, s bár a fordulás után Nagy Patrik büntetőt rontott, a házigazda nem tudott élni az egyenlítési lehetőségeivel. Győzelmével Csertői Aurél csapata megőrizte dobogós pozícióját, s véget vetett riválisa augusztus óta tartó hazai veretlenségének.

 

LABDARÚGÓ NB II
33. FORDULÓ

SOROKSÁR SC–GYIRMÓT FC GYŐR 0–1 (0–1)
Haraszti út, zárt kapuk mögött. Vezette:Barna Gábor (Berényi Ákos, Márkus Péter)
SOROKSÁR: Szécsi G. – Kópis (Magyari, 80.), Takács Zs., Valencsik, Csontos – Gyömbér, Derekas – Csernik (Erdélyi, 65.), Orosz M. (Hudák M., a szünetben), Pászka (Ramadan, 65.) – Lovrencsics B.Vezetőedző: Lipcsei Péter
GYIRMÓT:Hársfalvi – Major M., Hudák D., Széles (Karacs, 82.), Kirják – Vass Á. – Radics, Nagy P. (Heffler N., 85.), Hajdú Á. –Varga B. (Lustyik, 85.), Simon A. (Szegi, 82.).Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Hajdú Á. (21.)
Kiállítva: Gyömbér (90.)
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Az első félidő nem tetszett, sajnos egyéni hiba után kaptunk gólt. A szünet után feljavultunk, ziccereink is voltak, de ezeket mind elhibáztuk és szerencsénk sem volt.
Csertői Aurél: – Az első játékrészben nyomás alatt tartottuk a hazaiakat és megérdemelten jutottunk vezetéshez. A szünet után két lehetőségünk is adódott, hogy növeljük előnyünket, de az idő múlásával az ellenfél mindent egy lapra feltéve támadott. Idegenben bravúr legyőzni a Soroksárt.

ÖSSZEFOGLALÓ

Egymás sorozatainak megszakítására törekedett a Soroksár és a Gyirmót vasárnap délután, előbbi ugyanis a 33. forduló egyik rangadóját megelőzően augusztus óta nem talált legyőzőre hazai környezetben, míg utóbbi tizenegy mérkőzéses veretlenségi sorozattal a háta mögött utazott a fővárosba.

Előzetesen a tabella harmadik helyén álló gyirmótiak tűntek valamivel esélyesebbnek, ennek megfelelően a vendégek kezdték jobban a mérkőzést, az első negyedórában a felezővonalat is csak elvétve tudta átlépni a pontatlanul futballozó Soroksár. A sárga-kékek elsősorban pontrúgásokból veszélyeztettek, Nagy Patrik első szögletét követően Csontos Dominik még menteni tudott Hajdú Ádám elől, ám a támadó másodjára már jó ütemben érkezett, s pontos fejessel vezetést szerzett csapatának(0–1). Hátrányban új erőre kaptak a hazaiak, előbb Gyömbér Gábor lapos átlövése, majd Pászka Lóránd szögletét követően Valencsik Dávid fejese okozott riadalmat, ám mindkét próbálkozás elkerülte a gyirmóti kaput.

A második játékrészben magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a Soroksár, amely nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, de helyzeteket nem tudott kialakítani, Hársfalvi Andrásnak csupán Csernik Kornél átlövését kellett hárítania. A túloldalon három perc leforgása alatt kétszer is a kapufa mentett, egy gyors ellentámadás végén Major Barnabás lövésénél, s Ramadan szabálytalanságát követően Nagy Patrik büntetőjénél is centiméterek hiányoztak a gólhoz. Az elpuskázott lehetőségek kis híján megbosszulták magukat, a hajrában a csereként beállt Erdélyi László és Hudák Martin is egalizálhatott volna, de Hársfalvi mindkét alkalommal bravúrral hárított, így a Gyirmót megőrizte egygólos előnyét a lefújásig.

33. FORDULÓ
Debreceni EAC–FC Ajka 0–1
Kaposvári Rákóczi FC–Vasas FC 1–2
Pécsi MFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1
Soroksár–Gyirmót FC Győr 0–1
Dorogi FC–Szolnoki MÁV FC 1–1
Nyíregyháza Spartacus–BFC Siófok 1–2
Budaörs–Kazincbarcika SC 3–2
Békéscsaba 1912 Előre–Szombathelyi Haladás 1–2
Aqvital FC Csákvár–Szentlőrinc 1–2
ETO FC Győr–Debreceni VSC 2–4

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC3320 8 554–31+2368
2. Debreceni VSC3320 7 671–30+4167
3. Gyirmót FC Győr3319 6 848–28+2063
4. Pécsi MFC331612 546–24+2260
5. FC Ajka3316 41359–44+1552
6. Nyíregyháza Spartacus3314 91036–25+1151
7. Szombathelyi Haladás331311 942–31+1150
8. Budaörs3315 41454–54 049
9. Soroksár SC3314 71243–39 +449
10. Szolnoki MÁV FC3312111033–33 047
11. ETO FC Győr3312 91248–37+1145
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3311 81435–51–1641
13. Dorogi FC3310111230–40–1041
14. Békéscsaba 1912 Előre3310101336–48–1240
15. Szentlőrinc3310 71629–47–1837
16. FC Csákvár33 8111449–56 –735
17. BFC Siófok3310 41942–54–1234
18. Kaposvári Rákóczi FC33 7121431–52–2133
19. Kazincbarcika SC33 8 81729–52–2332
20. Debreceni EAC33 5 12724–63–3916

 

PERCRŐL PERCRE

93. perc: Vége a mérkőzésnek, a Gyirmót három ponttal távozhat a Soroksár otthonából. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

92. perc:Hudák Martin elemi erővel a sorfalba bombázott.

91. perc: Ezúttal Lustyiknak villant a sárga lap, ígéretes helyről lőhet szabadrúgást a Soroksár.

Három perc a hosszabbítás.

90. perc: Gyömbérkét perccel az első után második sárga lapját is megkapta, így a kiállítás sorsára jutott.

87. perc: Gyömbérakasztott meg egy ellentámadást sárga lapot érően.

85. perc:Vérfrissítés gyirmóti oldalon, Varga Barnabást Lustyik, Nagy Patrikot Heffler Norbertváltotta.

83. perc:A leshatárról kilépő Ramadan kiszorított helyzetből vállalkozott lövésre, ám Hársfalvi lábbal hárított. Izgalmas hajrá kezdődik.

82. perc: Kettős csere a vendégeknél is, Széles és Simon András helyett Karacs és Szegiérkezett.

81. perc: Gyors gyirmóti ellentámadás végén Hajdú Ádám duplázhatott volna, de Szécsi jól zárta a szöget.

80. perc: Ismét változtatott a Soroksár, Kópis helyén Magyari folytatja.

79. perc: Hársfalvikapott sárga lapot időhúzásért.

78. perc:Újabb hatalmas hazai helyzet maradt ki, Ramadan tanári lekészítését követően Hudák Martin 12 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.

76. perc: NAGY VÉDÉS! Egy balról érkező soroksári szabadrúgást Erdélyi csúsztatott kapura, Hársfalvi azonban látványos robinzonáddal kitolta a bal alsó sarokba tartó fejest.

72. perc: KIMARAD!Nagy Patrik laposan a bal kapufára lőtte a megítélt tizenegyest.

71. perc: Büntetőhöz jutott a Gyirmót! Ramadan lökött nagyot Varga Barnabáson, a megmozdulás sárga lapot is ért.

69. perc: KAPUFA! Major indult meg a jobb oldalon, elfektette védőjét, majd ballal, 14 méterről lövésre vállalkozott, s a jobb kapufát találta el.

67. perc: Forrnak az indulatok, Széles és Csontossárga lapos figyelmeztetésben részesült, s Lipcsei Pétert is csendre intette a játékvezető.

65. perc: Kettős csere soroksári oldalon, Pászka helyett Ramadanérkezett, míg Cserniket Erdélyiváltotta.

64. perc:Pászkaoldalszabadrúgása kapuscsemege.

Az első félidőben zuhogott, a szünet óta már csak csepereg az eső a Haraszti úton.

60. perc:Nagy erőket mozgósít az egyenlítés érdekében a Soroksár, ezúttal Derekasváltott ritmust a szélen, de éles beadását Kirják blokkolni tudta.

57. perc: Pászka szabadrúgására a hosszún lendületből érkezett Lovrencsics Balázs, de Kirják becsúszva menteni tudott.

55. perc:Nagy Patrik két csel után lövésre vállalkozott, a labda Szécsi ölében kötött ki.

52. perc: Csernik próbálkozott lapos átlövéssel 24 méterről, Hársfalvi könnyedén védett.

50. perc: Derekas a kirúgásra készülő Hársfalvi kezéből kotorta ki a labdát, megmozdulása sárga lapot ért.

46. perc: A szünetben cserélt a Soroksár, Orosz Márkot Hudák Martin váltotta.

46. perc: Máris megyünk tovább, a Soroksár kezdte a második félidőt.

Hátrányban új erőre kapott a Soroksár (Fotó: Tumbász Hédi)
Hátrányban új erőre kapott a Soroksár (Fotó: Tumbász Hédi)

45. perc: Hosszabbítás nélkül ért véget az első játékrész, Hajdú Ádám fejes góljával vezet a Gyirmót Soroksáron.

41. perc:Csernikrántotta le a felezővonalnál Varga Barnabást, villant a sárga lap.

37. perc:Újabb hazai lehetőség, ezúttal Lovrencsics Balázs iramodott a jobb oldalon, de a középen érkező Pászkanagy helyzetben eltörte a labdát.

34. perc: Pászka veszélyesen érkező szögletét a lendületből berobbanó Valencsik csúsztatta a keresztléc fölé.

33. perc: Csontos indította Pászkát a bal szélen, de éles beadását követően Hudák Dávid becsúszva szögletre mentett.

31. perc: Nagy Patrik sokadik remek pontrúgása ezúttal kapura tartott, Szécsi azonban kiöklözte a veszélyesen csapódó labdát.

28. perc:Itt az első soroksári próbálkozás, Gyömbér lapos átlövése elkerülte a jobb alsó sarkot.

A látottak alapján teljesen megérdemelt a gyirmóti vezetés, a házigazda egyelőre sok hibával, pontatlanul futballozik.

24. perc:Kirják lőhetett szabadrúgást 24 méterről, de elcsúszott, így Szécsi könnyedén fogta a középre tartó próbálkozást.

Góllá érett a gyirmóti mezőnyfölény (Fotó: Tumbász Hédi)
Góllá érett a gyirmóti mezőnyfölény (Fotó: Tumbász Hédi)

21. perc: GÓL, VEZET A GYIRMÓT! Nagy Patrik ezúttal jobbról ívelte be a szögletet, Hajdú Ádám pedig ismét remekül érkezett a hosszú saroknál, s a jobb felső sarokba bólintott.0–1!

15. perc: Nagy Patrik baloldali szöglete megtalálta a hosszún érkező Hajdú Ádámot, de a visszazáró Csontosmenteni tudott.

A vendégek többet birtokolják a labdát, a Soroksár kontrákra rendezkedett be.

7. perc: Nagy Patrikjobbról érkező oldalszabadrúgását Szécsi ütötte ki a léc alól.

Az egész napos esőzés alaposan feláztatta a pálya talaját, sok az elkésett becsúszás.

3. perc: Kirják beadását követően Simon András fejelt kapura, Szécsikönnyedén fogta.

Tiszta feketében a házigazda, sárgában a gyirmótiak.

1. perc: Útjára indult a labda a Szamosi Mihály Sporttelepen.

A feljutásra pályázó Gyirmóthátránya mindössze négy pont a tabella második helyén álló DVSC-vel szemben. A sárga-kékek ebben a naptári évben még nem szenvedtek vereséget vendégként, négy győzelem mellett két döntetlen a mérlegük. Csertői Aurél tanítványai remek formában várhatják a forduló egyik rangadóját, ugyanis legutóbbi 11 bajnoki mérkőzésükön nem találtak legyőzőre. A gyirmótiak ősszel egygólos győzelmet arattak a Soroksár felett, s a papírforma ezúttal is a vendégek sikerét ígéri.

A házigazda Soroksáraz elmúlt három fordulóban nem tudott nyerni, a sárga-feketék a hetedik helyről várhatják a Gyirmót elleni összecsapást. Lipcsei Péter együttese ugyanakkor pályaválasztóként augusztus közepe óta veretlen, a fővárosiak ezt a jó sorozatot szeretnék folytatni a mai mérkőzésen. A Haraszti úton lejátszott legutóbbi hat mérkőzésből ötöt a hazaiak nyertek, legutóbb a Siófok tudott pontot szerezni a Soroksár otthonában.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a tavaszt jól kezdő, ám az előző három fordulóban mindössze egy pontot gyűjtő Soroksár a 11 meccses veretlenségi sorozatban lévő Gyirmót FC Győr ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik