A 92. percben értékesített büntető vette el a Haladás veretlenségét

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 12:50
null
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, gólt azonban nem (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB II 12. fordulójában a listavezető Szombathelyi Haladás egygólos vereséget szenvedett a Soroksár otthonában. Ezzel a vendégcsapat elvesztette veretlenségét a 2021–2022-es idényben. A döntő gólt Lőrinczy Attila szerezte a 92. percben.

LABDARÚGÓ NB II
12. FORDULÓ

SOROKSÁR SC–SZOMBATHELYI HALADÁS 1
–0 (0–0)
Budapest, Haraszti út. 450 néző. Vezette: Antal Péter (Horváth Zoltán, Szilágyi Norbert)
Soroksár: Varga Á. – Ternován, Gyömbér (Valencsik, 88.), Csontos, Pászka – Haris, Hudák – Redzic (Szerető, 72.), Lőrinczy, Korozmán – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
Haladás: Rózsa – Kállai (Tóth D., 49.), Mocsi, Németh Milán, Bosnjak – Doktorics (Csilus T., a szünetben), Holdampf, Kiss B. (Hegedűs M., 68.), Szekér Á. (Monori, 74.) – Horváth R. (Délczeg a szünetben), Tóth M.Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Lőrinczy (90+2. – 11-esből)

ÖSSZEFOGLALÓ

A Haladás kezdte jobban a mérkőzést, ám az első 15 perc után átvette a kezdeményezést a Soroksár. A hazaiak különösen a bal oldalon voltak veszélyesek, a támadásokkal felzárkózó Pászka Lóránd több jó beadással nehezítette meg a vendégvédők és Rózsa Dániel kapus életét. A 30. percben is egy Pászka-beadás kapott gellert az egyik szombathelyi védőn, a labda épp a hosszún érkező Lovrencsics Balázs elé került, aki hat méterről ziccerben lőhetett – gólt szerezni nem tudott. Ahogy az első félidőben senki más sem.

A második félidőt ismét a Haladás kezdte jobban, az 54. percben Tóth Milán fejesénél mutatott be óriási bravúrt Varga Ádám. Ám ahogy az első játékrészben, úgy ezúttal sem tudta fenntartani az első percek lendületét, a hazai kapura gyakorolt nyomását a listavezető Szombathely. A 60. percben Lőrinczy Attila lőtt kapufát, nem sokkal később Lőrinczy centerezése után Pászka, majd Pászka lapos labdájából Lovrencsics hibázott ziccert. Ugyan érzésre többet birtokolta a labdát a vendégcsapat, a nagyobb lehetőségek egyértelműen a házigazdák előtt adódtak a hajrában.

Már-már úgy tűnt, marad a gól nélküli döntetlen, amikor Antal Péter játékvezető a 89. percben elsőre kissé szigorúnak tűnő ítélettel, egy ütemtévesztett becsúszás után egyből piros lappal kiállította Holdampf Gergőt, majd két perccel később Hegedűs Márk rosszul sikerült blokkolását követően – a kezére vágódott a labda – befújt egy a piros lapnál jóval egyértelműbb tizenegyest is a hazaiaknak. A mérkőzésen végig jól játszó Lőrinczy Attilaértékesítette a büntetőt – Rózsa Dániel beleért ugyan, de így is a jobb alsóba pattant a labda (1–0).

Ezzel a Haladás elvesztette bajnoki veretlenségét, míg a Soroksár a negyedik győzelmét gyűjtötte be.

12. FORDULÓ
Október 17.

Kecskemét–Nyíregyháza 0–0
Siófok–Békéscsaba 2–2
Soroksár–Szombathelyi Haladás 1–0
Budaörs–Szentlőrinc 1–1
Aqvital FC Csákvár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–1
Diósgyőri VTK–Dorog 2–0
Ajka–Tiszakécske 5–1
Pécsi MFC–Budafok 3–1
Szolnok–ETO FC Győr 0–2
Október 18.
20.00: Vasas–III. Kerületi TVE (Tv: M4 Sport)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Kecskeméti TE1274120–10+1025
2. Szombathelyi Haladás1274113– 4 +925
3. Vasas FC1172223–11+1223
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1262416–10 +620
5. Diósgyőri VTK1255220–14 +620
6. Nyíregyháza Spartacus1255220–15 +520
7. Dorogi FC1253411–13 –218
8. ETO FC Győr1245319–16 +317
9. Szentlőrinc SE1238115–11 +417
9. BFC Siófok1238115–11 +417
11. FC Ajka1243516–16 015
12. Pécsi MFC1243511–12 –115
13. Szolnoki MÁV FC1143415–18 –315
14. Soroksár SC1243518–23 –515
15. Budafoki MTE1242617–17 014
16. Budaörs1225515–21 –611
17. FC Csákvár1124513–16 –310
18. Békéscsaba 1912 Előre1215615–23 –8 8
19. III. Kerületi TVE1114610–23–13 7
20. Tiszakécske1221012–30–18 2

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: VÉGE! NYERT A SOROKSÁR!

90+2. perc: Lőrinczy hosszan kivár, majd jobbal a jobb alsóba lő. Rózsa még beleért ugyan, de védeni nem tudott! 1–0

90+1. perc: TIZENEGYES! Lőrinczy húz befelé balról, leteszi lövésre Harisnak, Hegedűs M. dobja a labda útjába magát, hogy blokkoljon, és a játékvezető úgy látja, a kezére vágódik a labda! Sárga is jár a büntető mellé…

90. perc: Három perc a tervezett ráadás!

89. perc: Holdampf vétett egy ütemet és koccantotta össze becsúszva Lőrinczy lábát a bal szélen, szinte az oldalvonalnál, a kispad előtt. Antal játékvezető szerint egyből piros lapot ért a mozdulat!

88. perc:Gyömbér helyén Valencsik a hajrára.

85. perc: Pászka beadását Németh Milán fejeli ki, pont vissza Pászka elé, aki átvétel helyett visszafejeli középre, a hosszún érkező társ a 11-es pont magasságában helyezkedő Lőrinczy elé teszi, aki félfordulatból lő, Bosnjak az ötös vonalában blokkol!

82. perc: Szerető veszi át a labdát a 16-os jobb oldalánál, csinál egy cselt befelé majd lő, Bosnjak arccal blokkol. A labda oldalra perdül, a Haladás magyar válogatott védője pedig elterül az ötös bal csücskénél. Jöhet az ápolás.

79. perc: Harist kell ápolni.

78. perc: Szabadrúgáshoz jut a Soroksár. A labdát balról, a kaputól 19 méterre Lőrinczy lövi el, de méterekkel a rövid felső sarok fölé/mellé teker!

75. perc:Tóth M. kapott sárga lapot.

74. perc: Szekér le, Monori be, ez a Haladás utolsó cseréje mára.

72. perc:Redzic helyén Szerető folytatja!

71. perc:ÚJABB NAGY HAZAI LEHETŐSÉG! Lőrinczy passza után Pászka húz az alapvonal felé, laposan, erőből középre adja, Lovrencsics érkezik, ám a kapu torkából a jobb alsó mellé lő. Utólag kiderül, ez is megpattant, szöglet a hazaiak jussa!

69. perc: Szekér rángatta meg Redzicet, sárga lap a jutalma.

68. perc: A negyedik Haladás-csere ezen a napon: Kiss B. helyett Hegedűs M.

67. perc:
Redzic kap remek labdát a bal szélen, a csereként beállt Tóth D. nem tudja megállítani, az ötös bal csücskéig vezeti a labdát, Rózsa kiszolgáltatott helyzetben kivár, és ezzel nyerőt húz, Redzic a rövid alsót célozva az oldalhálóba lő!

65. perc: Újabb veszélyes Lőrinczy-Pászka összjáték a bal szélen, utóbbi 8 méterről lő, a labda megpattan, és végül nem jut el a kapuig.

64. perc: Mocsi fejelte ki nagyon röviden a labdát Lőrinczy balról érkező beadása után, Pászka a kaputól 12 méterre átveszi, egyet igazít rajta, lő, majd épp Mocsi az, aki egy jó blokkal javítani tudja a hibáját.

60. perc: KAPUALU! Lőrinczy kapott jó labdát a 16-os bal csücskénél, először befelé húz, majd három védő gyűrűjében elcselezi magát az ötös csücskéig, ahonnan lő, Rózsa mozdulni se tud, de a rövid oldalon álló alumínium megmenti a Haladást a góltól!

58. perc: Csilus végzett el egy szabadrúgást a kaputól 24 méterre, szinte a pálya középtengelyéből, az életerős lövés veszélyesen csapódott, de így is jó fél méterrel elment a hazai kapu fölött. Varga egyébként is rajta volt.

56. perc:Ternován kapott sárga lapot, Bosnjakot állította meg szabálytalanul nem messze a felezővonaltól...

54. perc: MEKKORA VÉDÉS! Bosnjak adja be balról, tökéletes ütemben érkezik Tóth M., aki 7 méterről, középről, a léc alá bólintaná a labdát, de Varga szögletre tudja tenyerelni az életerős fejest! A szöglet után ismét Vargának kellett résen lennie, és kivetődve elpaskolni a labdát a középen tömörülő játékosok gyűrűjéből.

Tóth M. (fehérben) próbál kapura törni a rutinos Gyömbér szorításában (Fotó: Árvai Károly)
Tóth M. (fehérben) próbál kapura törni a rutinos Gyömbér szorításában (Fotó: Árvai Károly)

52. perc: A hazai szöglet után a 16-os jobb csücskénél helyezkedő Harishoz kerül a labda, aki jól rákészül, majd laposan megcélozza a kaput... az első lábban elakadt a lövés, pedig ebben a lehetőségben jóval több is lehetett volna.

51. perc: Redzic gyorsít fel a 16-os előterében, szinte a pálya tengelyében, 20 méterről lő, de a próbálkozása a blokkról szögletre perdül.

49. perc: S jöhet egy újabb, ezúttal kényszerű csere: Kállai Kevinmegsérült, a helyén Tóth Dávid a vendégeknél.

46. perc: Kettőt cseréltek a vendégek, Horváth helyén Délczeg, Doktorics helyén Csilus folytatja a Haladásban.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés!

A becsült nézőszám: 450 fő.

Vége az első félidőnek!

45+1. perc: Még egy jó beadás így a félidő végére balról Pászkától, Lőrinczy érkezik jó ütemben, 8 méterről csúsztat, nem sokkal a bal alsó mellé!

45. perc: Egy perc a tervezett ráadás!

42. perc: Ezúttal jobbról érkezik egy beadás a vendégtizenhatoson belülre, rövid a kifejelt labda, Hudák gyűjti be, 14 méterről, kissé balról lő, nem sokkal a hosszú mellé!

A félidő hajrája ismét inkább a Soroksárról szól, a beadások viszont pontatlanok hazai részről.

38. perc: Lőrinczy lő 20 méterről, szinte középről, Bosnjak blokkol jól.

36. perc:
Ismét átvenni látszik a játék irányítását a Haladás. Ezúttal Tóth M. húz befelé balról, 15 méterről, szinte középről lő, laposan, szinte középre, így Varga biztos kézzel fogja meg a labdát.

35. perc:
Németh Milán végez el egy szabadrúgást jobbról, éles szögből. Ennek ellenére megpróbálja közvetlenül kapura küldeni, jó egy méterrel száll el a keresztléc felett.

34. perc: Bosnjak centerez laposan balról, Horváth R. átlépi, második hullámban jön Tóth M., de előle lábbal menteni tud az egyik hazai bekk.

32. perc:
Veszélyes beadás a Haladástól jobbról, Varga mozdul ki határozottan a kapujából, lehúzza a labdát, de egyúttal le is tarolja Tóth Milánt, a mozdulat szabálytalan nem volt, szerencsétlen annál inkább. A vendégtámadó néhány pillanatig a földön marad, viszont ápolást már nem kér, lerázza magáról az ütés utóhatását, akár egy ökölvívó...

A sárga mezes soroksáriak megtréfálták a listavezetőt (Fotó: Árvai Károly)
A sárga mezes soroksáriak megtréfálták a listavezetőt (Fotó: Árvai Károly)

30. perc:MI MARADT KI?! Pászka balról érkező beadása gellert kap az egyik menteni igyekvő védőn, így lesz tökéletes a hosszún, az ötös előterében érkező Lovrencsicsnek, aki 6 méterről, jobbal pont a kapu közepénél helyezkedő Rózsa lábaihoz lő. A kapus magabiztosan véd.

27. perc: Lőrinczy végzi el a szabadrúgást, a kaputól jó 25 méterre, enyhén balról a jobb felső sarok mellé teker!

25. perc: Németh M. kapott sárgát, miután nyújtott lábbal rácsúszott a másik 29-esre, Korozmánra.

Az első 15 perc inkább a Haladásról szólt, azóta viszont a Soroksár birtokolja többet a labdát, és a hazaiak a veszélyesebbek.

18. perc: Pászka jön fel ismét a támadással a bal szélen, középen pontos beadást ad Lőrinczynek, aki kapu fölé fejel.

15. perc:
Egy röviden kifejelt labdát Doktorics vesz át a 16-os vonalában, majd egy igazítás után a keresztlécre lő. A kapus beleérhetett, szöglet jön.

12. perc: Pászka fut fel a bal szélen, középmagasan centerez, Rózsa mozdul ki jó ütemben és húzza le az érkező Lovrencsics elől a labdát.

7. perc: Nagy bravúr a hazai kapustól! Kállai lövését látványos védéssel, ujjheggyel tolta léc fölé Varga!

Az első 5 percben igazán nagy helyzetet nem láthattunk.

3. perc: Máris egy sárga. Doktorics esett nagyot a 16-oson belül, a játékvezető színészkedésért sárga lapot adott neki.

A Soroksár sárga mezben, fekete nadrágban és sárga sportszárban, a Haladás fehérben futballozik ezen a délutánon.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés!

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a listavezető Haladás a hullámzó teljesítményt nyújtó Soroksár otthonában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik