Lendületben maradt a Siófok, több mint ötéves átkot tört meg

Vágólapra másolva!
2020.11.25. 12:50
null
Minden labdáért önfeláldozóan harcoltak a felek (Fotó: Németh András)
Sorozatban harmadik mérkőzését nyerte meg a BFC Siófok: Waltner Róbert tanítványai a labdarúgó NB II 18. fordulójában hazai pályán 2–1-es győzelmet arattak az Aqvital FC Csákvár ellen.

LABDARÚGÓ NB II
18. FORDULÓ

BFC Siófok–Aqvital FC Csákvár 2–1 (1–0)
Siófok, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Radványi Ádám (Aradi József, Kovács Gábor)
SIÓFOK:
Hutvágner – Polényi, Jagodics, Horváth M., Kiss B. – Kecskés T. (Medgyesi, 85.), Tajthy T. – Tóth-Gábor K. (Tömösvári, a szünetben), Balogh B. (Hajnal G., 88.), Gaál B. (Nikházi, 78.) – Elek B. Vezetőedző: Waltner Róbert
CSÁKVÁR:
Markek – Major (Papp M., 67.), Nándori (Vörös, 79.), Koch, László N. (Baracskai, 60.) – Mészáros D. (Vukasovics, 67.), Madarász – Tamás N., Kocsis B., Corbu (Ganbajar, 79.) – Sejben. Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Elek B. (8.), Kiss B. (74.), ill. Baracskai (87.)

ÖSSZEFOGLALÓ

1845 nap. Szinte hihetetlen, de ennyi idő telt el azóta, hogy a BFC Siófok bajnoki körülmények között le tudta győzni az Aqvital FC Csákvárt. Az örökmérleg nyomasztó vendégfölényről tett tanúbizonyságot, így a Balaton-parton joggal gondolhatták úgy, hogy a mumus érkezik a hétközi fellépésre. Mikor törjön meg az átok, ha nem most? A találkozó előtt elhangzott kérdés jogosságához nem férhetett kétség, hiszen a siófokiak két győzelemmel a hátuk mögött várták a vendégeket, ráadásul az ellenfelek 250 perce nem vették be Hutvágner Gergely kapuját.

A tízgólos Daru Bence, a Debreceni VSC elleni bajnokin a mezőny legjobbjának megválasztott Albert István, illetve a sérült Posztobányi Patrik nélkül pályára lépő Aqvital FC Csákvár az utóbbi öt fordulóban tíz pontot gyűjtött, így a somogyiakhoz hasonlóan Visinka Ede tanítványai is bizakodó hangulatban készültek. Mindent összevetve tehát szoros találkozóra lehetett számítani, ám ehhez képest a siófokiak jóval lendületesebben kezdtek, és a 8. percben Elek Bence szezonbeli negyedik góljával a vezetést is megszerezték (1–0).

A gyorsan hátrányba kerülő vendégek megpróbálták fokozni a tempót, az irányítást is átvették, de igazán veszélyes lehetőséget nem jegyezhettünk fel. Leszámítva a 27. percet, amikor Madarász Márk 18 méteres, bődületes erejű szabadrúgása a bal oldali kapufán csattant.

A szünet után nagy mezőnyfölénybe kerültek a házigazdák, akik sorra dolgozták ki a lehetőségeket, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, majd a 74. percben Kiss Balázs egy teljesen elveszettnek tűnő labdából megduplázta a Siófok előnyét (2–0).

A kétgólos vezetés ellenére kissé idegessé és kapkodóvá vált a vendéglátók játéka, így a 84. percben Papp Milán sérülése miatt emberhátrányba kerülő Aqvital FC Csákvár nem sokkal a vége előtt Baracskai Roland góljával szépíteni tudott (2–1) – ez egyben azt jelentette, hogy a Balaton-partiak hálója 337 perc után rezdült meg ismét. A hátralévő időben helyzet nem alakult ki, a BFC Siófok megérdemelten törte meg a több mint öt éve tartó csákvári átkot.

18. FORDULÓ
November 25.
Szolnoki MÁV FC–Békéscsaba 1912 Előre 0–0
BFC Siófok–Aqvital FC Csákvár 2–1
Budaörs–Szombathelyi Haladás4–0
Kaposvári Rákóczi FC–Soroksár 0–4
PMFC–DEAC 2–1
FC Ajka–Dorogi FC 2–0
Vasas FC–Nyíregyháza Spartacus 1–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr 0–4
Gyirmót FC Győr–Kazincbarcika SC 2–1
DVSC–Szentlőrinc 4–1

AZ ÁLLÁS
1. DebreceniVSC18125142–12+3041
2. Budaörs1812632–17+1536
3. Pécsi MFC18105322–9+1335
4. Vasas FC1896330–19+1133
5. Gyirmót FC Győr18102622–16+632
6. Szombathelyi Haladás1885528–18+1029
7. Soroksár SC1884627–21+628
8. Nyíregyháza Spartacus1883717–17027
9. Szolnoki MÁV FC1876517–18–127
10. ETO FC Győr1875629–21+826
11. Békéscsaba 1912 Előre1866619–25–624
12. FC Ajka1872931–28+323
13. BFC Siófok1872927–30–323
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1863917–28–1121
15. Kaposvári Rákóczi FC1856720–26–621
16. Kazincbarcika SC1854915–27–1219
17. Szentlőrinc18521116–32–1617
18. Dorogi FC1845915–28–1317
19. FC Csákvár18351027–40–1314
20. Debreceni EAC1831513–34–219

 

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés, melyet a BFC Siófok megérdemelten nyert meg 2–1-re. Köszönjük, hogy figyeltek ránk!

90. perc: Letelt a rendes játékidő, melyet követően Radványi Ádám három percet hosszabbít.

88. perc: Negyedik siófoki változtatás: Hajnal Gergely váltotta Balogh Bence Benitót.

87. perc: GÓL! SZÉPÍTETT AZ AQVITAL FC CSÁKVÁR! Vörös Tamás mélységi indítása érkezett a belső védők mögé, majd a remek ütemben kilépő Baracskai Roland a kifutó Hutvágnert kicselezve, 13 méterről az üres kapu közepébe gurította a labdát a házigazdák 337 perc után kaptak ismét gólt. 2–1!

85. perc: Cseréltek a házigazdák: Kecskés Tamás le – Medgyesi Márk be.

84. perc: Papp Milán sérülése miatt állt a játék, a csákváriak csereként pályára küldött játékosa a combját fájlalja, s az ápolást követően sem tudja folytatni. A vendégek tíz emberrel fejezik be a mérkőzést.

82. perc: Kecskés Tamás rántotta le sárga lapot érően Vörös Tamást.

79. perc: Utolsó változtatások a vendégek oldalán: Nándori Botond helyére Vörös Tamás érkezett, míg Corbu Marius Dumitru helyett Ganbold Ganbayar játszik a véghajrában.

78. perc: Második siófoki változtatás: Gaál Bálint le – Nikházi Márk be.

Kiss Balázs (23) góljával került megnyugtató előnybe a BFC Siófok (Fotó: Németh András)
Kiss Balázs (23) góljával került megnyugtató előnybe a BFC Siófok (Fotó: Németh András)

74. perc: GÓL! MEGDUPLÁZTA ELŐNYÉT A BFC SIÓFOK! Egy teljesen elveszettnek tűnő labdát mentett meg Kiss Balázs. A tópartiak játékosa a bal oldali vonal mellett összerúgott Nándorival, majd a lepattantó labdát bevezette az ötösig, s jobb lábbal a rövid sarokba lőtte. 2–0!

67. perc: Újabb vendég változtatás, ráadásul kettős csere: Mészáros Dávid helyett Vukasovics Marko a pályán, míg Major Gergőt Papp Milán váltotta.

60. perc: Fél órával a rendes játékidő előtt cseréltek a Fejér megyeiek: László Noel le – Baracskai Roland be.

59. perc: Major Gergő hazaadására csapott le Elek Bence, aki egyedül vezethette kapura a labdát, de óriási helyzetben Markekbe lőtte, akiről szögletre pattant.

58. perc: Horváth Milán kapta a mérkőzés harmadik sárga lapját egy taktikai szabálytalanság után.

57. perc: A vendégek második szögletét a jobb oldalról Madarász tekerte középre, ahol Nándori belefejelt, majd Tajthy Tamás válláról a kapu mellé csorgott a labda. A csákváriak büntetőt reklamáltak, de Radványi Ádám kirúgást ítélt.

A szünet után komoly mezőnyfölénybe kerültek a fehér mezes házigazdák (Fotó: Németh András)
A szünet után komoly mezőnyfölénybe kerültek a fehér mezes házigazdák (Fotó: Németh András)

50. perc: A siófokiak ötödik szögletét Balogh Bence Benitó tette középre a jobb oldalról, de ezúttal nem alakult ki veszélyes szituáció a vendégek kapuja előtt.

48. perc: Kisebb tűzijáték a vendégek kapuja előtt! Polényi jobb oldalról érkező beadása után előbb Tömösvári, majd Elek közeli próbálkozását védte bravúrral Markek!

46. perc: A szünetben cseréltek a házigazdák: Tóth-Gábor Kristóf helyett Tömösvári Bálint a pályán.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45. perc: Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő. Hamarosan jövünk a második felvonással!

45. perc: Balogh Bence Benitó buktatta hátulról sárga lapot érően Tamás Nándort.

A BFC Siófok a mögöttünk hagyott 17 forduló alatt mindössze egyetlen mérkőzésen (Pécsi MFC) nem szerzett gólt, míg az Aqvital FC Csákvár három bajnokin nem talált be az ellenfélnek. A házigazdák eddig három mérkőzést hoztak le kapott gól nélkül, míg a vendégek eddig csak a Pécsi MFC elleni bajnokit hozták le kapott találat nélkül.

37. perc: A harmadik siófoki szöglet után a védők által kiváott labdát Polényi rúgta vissza középre, ahol egy igazítás után Horváth Milán kapura lőtte, de Markek magabiztosan szorította magához.

35. perc: Kocsis hozta remekül játékba Tamás Nándort, aki kissé kisodródva, a jobbösszekötő helyéről lőtt a jobb felső sarok mellé.

31. perc: Sejben Viktor kapott sárga lapot műesésért.

A siófokiak ebben a párharcban egyetlen győzelmüket (3–1) 2015. november 7-én aratták, vagyis amennyiben ma begyűjtenék a három pontot, abban az esetben 1845 nap (!) múltán, vagy mondhatjuk úgy is, hogy öt év és tizennyolc nap után fektetnék két vállra a csákvári együttest.

27. perc: A Sejben Viktorral szemben elkövetett szabálytalanságért megítélt szabadrúgást Madarász végezte el kissé balról, 18 méterről. Bődületes erejű lövése a bal oldali kapufán csattant! Óriási egyenlítési lehetőség maradt ki!

22. perc: Kiss Balázs szerezte vissza a saját bedobása után elvesztett labdát, majd Tóth-Gábor Kristófot hozta játékba, aki 15 méterről a jobb felső sarok mellé lőtt.

20. perc: Kocsis - Mészáros volt a labda útja, utóbbi remekül ugratta ki Sejbent, aki viszont lesről indult, így jöhetnek a házigazdák.

14. perc: A vendégek negyedik szabadrúgását Madarász ívelte középre, ahol Horváth Milán a csákvári támadókat megelőzve fejjel tisztázott.

A két klub egymással szemben ezen a délutánon 12. alkalommal szállt harcba a győzelemért. A felek közös történelme 2014. október 12-e óta íródik, s egy siófoki, valamint hét csákvári győzelem mellett négy döntetlen született, a gólkülönbség (15–23) a látogatóknak kedvezett. A Balaton fővárosában ez a hetedik találkozó: egy hazai győzelem és két döntetlen mellett három vendégsiker teszi teljessé a mutatót, 11–13-as gólkülönbséggel.

Elek Bence szezonbeli negyedik góljával került előnybe a BFC Siófok (Fotó: Németh András)
Elek Bence szezonbeli negyedik góljával került előnybe a BFC Siófok (Fotó: Németh András)

8. perc:GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BFC SIÓFOK! A mérkőzés első szögletét Balogh Bence Benitó tekerte középre a jobb oldalról. Elek Bence Nándori Botondot leküzdve öt méterről fejelte a labdát a kapu bal oldalába. 1–0!

Az előző gondolatmenetet folytatva... A múltbeli adatokban kutakodva megállapíthattuk, hogy Radványi Ádám korábban 14 mérkőzést vezetett a BFC Siófoknak, mely fellépéseken hét győzelem, két döntetlen és öt vereség a balatoniak mérlege. A borsodi játékvezető korábban az Aqvital FC Csákvár hét találkozóján működött közre, melyeken három győzelem és három döntetlen mellett egy vereség a mai vendégek mutatója.

A sárga-kék együttesek mérkőzését Radványi Ádám vezeti, munkáját ezen a napon Aradi József és Kovács Gábor segíti. A 37 esztendős játékvezető pályafutása 143. NB II-es mérkőzésén működik közre vezetőbíróként, s az eddigi fellépésein 539 sárga mellett 48 piros lapot osztott ki. Radványi Ádám korábban 21 találkozót vezetett az élvonalban, legutóbb 2018. december 15-én a Kisvárda Master Good – MTK Budapest összecsapáson fújta a sípot.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a BFC Siófok indította útjára a labdát!

Érkeznek a csapatok, előbb a vendégek, majd a házigazdák! A somogyiak ezen a napon tiszta fehérben szerepelnek, Hutvágner Gergely pedig fekete dresszében véd. A vendégek tiszta sárgában játszanak, míg Markek Tamás zöld szerelésben áll a gólvonal elé

Több, mint öt év után győzné le ismét a BFC Siófok az Aqvital FC Csákvárt (Fotó: Németh András)
Több, mint öt év után győzné le ismét a BFC Siófok az Aqvital FC Csákvárt (Fotó: Németh András)

A siófokiak színeiben ezen a délutánon debütál Tóth-Gábor Kristóf. A 19 éves játékos Budapest Honvéddal érvényben lévő kooperációs szerződés keretében kaphat lehetőséget.

Mindkét oldalon vannak hiányzók ezen a napon is: a hazaiak részéről például az eddig három gólt jegyző Horváth Péterre nem számíthat a szakmai stáb, míg a vendégek részéről többek között eltiltás miatt hiányzik a 10 találattal a góllövőlista második helyén álló Daru Bence, valamint a Debreceni VSC elleni bajnokin a mezőny legjobbjának választott Albert István is. Posztobányi Patrik sérülés miatt nem állhat Visinka Ede rendelkezésére.

Helyszíni tudósításunkat ezúttal is helyzet és időjárás-jelentéssel indítjuk: november utolsó szerdáját is a borult égbolt és a párás levegő határozza meg, bő másfél órával a kezdősípszó előtt alig 2 Celsius-fokot mérhettünk.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a siófoki Városi Stadionból, ahol az eddig húsz pontot gyűjtő, a tabella 15. helyén álló BFC Siófok a tizennégy egységgel a 19. pozícióban állomásozó Aqvital FC Csákvár együttesével találkozik. Hamarosan megtudjuk, hogy mire megy az elmúlt két fordulóban hat pontot gyűjtött BFC Siófok a legutóbb az éllovas Loki ellen győzelmi esélyt elszalasztó Fejér megyeiekkel szemben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik