Újabb élcsapat orra alá tört borsot hazai pályán a Siófok

Vörös SándorVörös Sándor
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 12:50
null
Eseménydús, szórakoztató kilencven perc után a fehér mezes siófokiak örülhettek (Fotó: Németh András)
Igazi bravúrgyőzelemmel zárta az évet a BFC Siófok, amely a labdarúgó NB II 21. fordulójában 2–1-es sikert aratott a fordulót megelőzően a tabella 2. helyén álló Budaörssel szemben.

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ
BFC Siófok–Budaörs 2–1 (0–0)
Siófok, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Ország Péter)
SIÓFOK:
Hutvágner – Polényi, Jagodics B., Horváth M., Kiss B. – Kecskés T., Tajthy T. – Horváth P. (Cipf, 72.), Gaál B. (György N., 90.), Balogh B. (Deutsch, 90.) – Elek B. (Tóth-Gábor K., 75.). Vezetőedző: Waltner Róbert
BUDAÖRS:
Kovács P. – Marques-Airosa, Kékesi, Fényes, Czár – Petneházi, Molnár Cs. (Horváth E., 72.) – Halmai Á., Sajbán Miklós, Csiki (Petró, 81.) – Pethő (Molnár T., 64.). Vezetőedző: Márkus Tibor
Gólszerző: Horváth M. (46.), Cipf (78.), ill. Csiki (47.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Ha a bajnoki tabella pillanatnyi állásából indultunk ki, akkor azt mondhattuk, hogy a vendégek számítottak az évzáró bajnoki esélyeseinek, ha viszont a múltbeli, egymás elleni adatokat mellé tettük, akkor már kiegyenesedni látszott a görbe. Az már a találkozó előtt borítékolhatónak tűnt, hogy eseménydús, szórakoztató kilencven perc zárhatja az idei esztendőt, különösen annak tükrében, hogy a BFC Siófok és a Budaörs párharca eddig soha nem zárult gól nélkül, sőt, átlagban három találat született és nem hozott döntetlent sem tizenhárom és fél éve.

Az első húsz perc után úgy tűnt, véget vetnek a hagyománynak, hiszen a találkozó első szakasza nagyobb helyzet nélkül telt. A félidő derekán a vendégek fokozatosan átvették az irányítás jogát, s a fölényük a szünetig négy veszélyes lehetőségben és egy Csiki-kapufában is megmutatkozott – a gól nélküli döntetlen a BFC Siófokra nézve volt hízelgő.

A térfélcserét követően a házigazdák Horváth Milán révén azonnal megszerezték a vezetést (1–0), de örömük egy percig sem tartott, hiszen a középkezdést követő első támadásból Csiki Norbert rögtön egyenlített (1–1). A gyors gólváltást követően magasabb fokozatra kapcsoltak a csapatok, mindkét – a nagyobbak a vendég – oldalon adódtak lehetőségek, teljesen nyílt mérkőzést vívtak felek.

A látottak alapján benne volt a pakliban, hogy a hátralévő időben kiszakad a gólzsák, de csak egyszer zörrent meg a háló, amikor a csereként beszálló Cipf Dominik tizenkét perccel a vége előtt mintegy 22 méterről kilőtte a jobb felső sarkot (2–1). Ritkán látható – mint kiderült három pontot érő – találat volt.

A csapatok tehát ezúttal sem okoztak csalódást, hiszen az eseménydús, szórakoztató kilencven percet újfent teljesítették, mint ahogy a párharcukban megszokott háromgólos átlagukat is hozták. A BFC Siófok győzelme egyben azt is jelentette, hogy a sárga-kékek az élcsapatok közül a listavezető Debreceni VSC-től egy, a Budaörs, Vasas FC, Gyirmót FC Győr triótól három pontot is elvettek hazai pályán ebben az idényben.

21. FORDULÓ
December 13.

BFC Siófok–Budaörs 2–1
Szolnoki MÁV FC–Szombathelyi Haladás 2–0
Soroksár–Dorogi FC 2–0
Gyirmót FC Győr–Szentlőrinc 1–2
DVSC–DEAC 4–1
Kaposvári Rákóczi FC–ETO FC Győr 2–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Aqvital FC Csákvár 0–0
Kazincbarcika SC–FC Ajka 1–0
Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre 2–3
Hétfő, 20.00: :
PMFC–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC21146150–16+3448
2. Budaörs2113839–25+1439
3. Pécsi MFC20116328–11+1739
4. Vasas FC21116435–23+1239
5. Gyirmót FC Győr21112825–20 +535
6. Szombathelyi Haladás2196630–20+1033
7. Soroksár SC2195731–24 +732
8. Szolnoki MÁV FC2188521–20 +132
9. Békéscsaba 1912 Előre2186726–29 –330
10. ETO FC Győr2185833–25 +829
11. Nyíregyháza Spartacus2084819–20 –128
12. FC Ajka21821134–33 +126
13. BFC Siófok21821129–34 –526
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia21741019–32–1325
15. Kaposvári Rákóczi FC2167823–31 –825
16. Szentlőrinc21731119–33–1424
17. Kazincbarcika SC21641117–30–1322
18. Dorogi FC21551118–34–1620
19. FC Csákvár21471031–43–1219
20. Debreceni EAC2141717–41–2412

 

PERCRŐL PERCRE

A mérkőzés számokban:
Lövés, fejes: 6–13 (2–6)
Kaput eltalálta: 5–10 (1–4)
Szöglet: 3–6 (1–6)
Szabálytalanság: 15–13 (6–6)
Les: 4–4 (3–2)

90+3. perc: A BFC Siófok 2–1-es győzelmével véget ért a mérkőzés. Köszönjük, hogy figyeltek ránk!

90+3. perc: Cipf Dominik nem engedte elvégezni a vendégek szabadrúgását – sárga lap.

Letelt a rendes játékidő, melyet követően Nazsa Tamás három percet hosszabbít.

90. perc: Kettős csere siófoki oldalon: Gaál Bálint helyére György Nico érkezett, míg Balogh Bence Benitót Deutsch Bence váltotta.

85. perc: A korábbi siófoki játékos, Petneházi Márk magas lábért kapott sárga lapot.

84. perc: Kékesi Alexander Richárd is reklamálás miatt részesült sárga lapos figyelmeztetésben.

83. perc: Az évzáró bajnoki negyedik sárga lapját Horváth Milán kapta reklamálásért.

81. perc: Harmadik budaörsi csere: a hajrában Csiki Norbert helyett Petró Balázs a pályán.

78. perc: GÓÓÓL! ISMÉT MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BFC SIÓFOK! A hat perccel ezelőtt csereként beszálló Cipf Dominik kapott remek labdát a vendégek térfelén, majd némi tologatás, s igazítás után, mintegy 22 méterről kilőtte a kapu jobb felső sarkát. 2–1!

75. perc: A cserék perceit éljük, ezúttal a házigazdák változtattak: Elek Bence le – Tóth-Gábor Kristóf be.

72. perc: Csere mindkét oldalon: a siófokiaknál Cipf Dominik váltotta Horváth Pétert, míg a vendégeknél Molnár Csaba helyére Horváth Emil érkezett.

64. perc: A budaörsiek változtatnak először a találkozón: Pethő Bence János helyett Molnár Tibor a pályán.

Negyedóra telt el a második játékrészből. A gyors gólváltást követően magasabb fokozatra kapcsoltak a csapatok, mindkét oldalon érkeznek a lehetőségek, teljesen nyílt mérkőzést vívnak felek, de sok hiba csúszik a játékba. Könnyedén elképzelhető, hogy a hátralévő időben kiszakad a gólzsák.

A szünet után felpörögtek az események a Balaton partján (Fotó: Németh András)
A szünet után felpörögtek az események a Balaton partján (Fotó: Németh András)

52. perc: Tajthy Tamás rántotta le Pethő Bencét a siófoki térfél közepén – sárga lap.

47. perc: GÓÓÓL! AZONNAL EGYENLÍTETT A BUDAÖRS! A középkezdést követően az első támadásából betaláltak a vendégek: egy bal oldalról visszapasszolt labdát Csiki lőtt 14 méterről a rövid alsóba. 1–1!

46. perc: GÓÓÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BFC SIÓFOK! Gaál Bálint élesen belőtt bal oldali szabadrúgása után Kovács Péter Jagodicsra ütötte a labdát. A lecsorgó Horváth Milán elé került, aki két lépésről az üres kapu közepébe továbbította a labdát. 1–0!

46. perc: Elkezdődött a második félidő. A szünetben egyik oldalon sem történt változtatás.

Ez történt az első negyvenöt percben:
Lövés, fejes: 2–6
Kaput eltalálta: 1–4
Szöglet: 1–6
Szabálytalanság: 6–6
Les: 3–2

45. perc: Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő. Hamarosan jövünk a második felvonással!

39. perc: Mik maradtak ki! Petneházi remek labdával szolgálta ki Csikit, akinek lövését Jagodics és Hutvágner kettőzött erővel mentette. A kipattanó után Pethő vette célba a siófoki kaput az ötösön belül, de Hutvágner ezúttal is remek érzékkel avatkozott közbe!

39. perc: A budaörsiek ötödik szögletét Petneházi tekerte középre a jobb oldalról, Sajbán Miklós Gaál Bálint szorításában a jobb alsó sarok mellé fejelte a labdát.

Lehetőségekben nem volt hiány az első félidő második felében (Fotó: Németh András)
Lehetőségekben nem volt hiány az első félidő második felében (Fotó: Németh András)

Siófokon nyolcadik alkalommal csaptak össze a felek bajnoki körülmények között: öt hazai győzelem mellett kettő vendégsiker tette teljessé a mutatót, 12–4-es gólkülönbséggel. További érdekesség, hogy a két gárda közös történetében eddig egyetlen egy alkalommal, 2007. május 26-án született döntetlen (1–1).

32. perc: Sajbán Miklós ugratta ki Halmai Ádámot, aki szépen megkerülte Kiss Balázst. A vendégek támadója kapura vezette a labdát, de Kiss utolérte, így a 7 méteres lövése kevéssel a jobb alsó sarok mellé ment. Újabb komoly vendéghelyzet!

26. perc: Az ellenakció során Csiki vezette a labdát, majd mintegy 25 méterről a bal kapufát találta telibe! A kipattanó labdát Hutvágner ölelte magához. A mérkőzés eddigi legnagyobb lehetősége maradt ki!

25. perc: Balogh Bence Benitó adott remek labdát a jobb oldalon meglépő Polényi Gábornak, aki középre centerezett, Elek Bence öt méteres, bal alsóba tartó fejesét magabiztosan hárította Kovács Péter Ákos.

Ezen a délutánon a két klub 16. egymás elleni bajnoki mérkőzését vívja meg, a közös történelmük 2006. október 28-a óta íródik. Az azóta eltelt tizennégy évben nyolc siófoki győzelem és egy döntetlen mellett hat zöld–fehér siker született, s a gólkülönbség (25–16) is a somogyiaknak kedvezett.

20. perc: Pethő Bence János kapta a mérkőzés második sárga lapját, miután a kapujából kirohanó Hutvágnerrel szabálytalankodott a siófoki térfél közepén.

16. perc: A vendégek második szögletét Petneházi adta középre a bal oldalról, labdáját Gaál Bálint fejelte a mezőnybe. Lehetőségek és helyzetek nélkül túl vagyunk az első negyedórán.

A BFC Siófok a megszerzett 23 pontjából tizenhatot hazai pályán gyűjtött, míg a budaörsiek 39 pontjukból huszonegyet zsebeltek be vendégként. A tópartiak a mögöttünk hagyott húsz forduló alatt három mérkőzésen nem szereztek gólt, a vendégek öt bajnokin nem találtak be az ellenfélnek. Érdekesség, hogy a budaörsiek ebből négyszer ki is kaptak látogatóként, ám Márkus Tibor tanítványai ennek ellenére az idegenbeli tabella élén állnak.

10. perc: Molnár Csaba szabálytalankodott sárga lapot érően Kecskés Tamással szemben. Az első tíz percben egy hazai, valamint egy vendégszabálytalanságon és egy siófoki szögleten kívül mást nem jegyezhettünk fel.

Az évzárót Nazsa Tamás vezeti, munkáját ezen a napon Tőkés Róbert és Ország Péter segíti. A 34 esztendős debreceni játékvezető pályafutása 63. NB II-es mérkőzésén működik közre vezetőbíróként, s az eddigi fellépésein 270 sárga mellett 28 piros lapot osztott ki. Nazsa Tamás a BFC Siófoknak eddig nyolcszor, míg a Budaörsnek ötször vezetett mérkőzést. A 2015. október 31-én lejátszott egymás elleni találkozón a Pest megyei együttes pályaválasztóként 1–0-ra nyert a balatoniakkal szemben.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a vendég Budaörs indította útjára a labdát!

Érkeznek a csapatok, előbb a vendégek, majd a házigazdák! A somogyiak ezen a napon tiszta fehérben szerepelnek, Hutvágner Gergely pedig zöld dresszében véd. A vendégek tiszta feketében játszanak, míg Kovács Péter Ákos kék szerelésben áll a gólvonal elé.

Az ezüstérmes pozícióban állomásozó Budaörs ellen javítana a BFC Siófok (Fotó: Németh András)
Az ezüstérmes pozícióban állomásozó Budaörs ellen javítana a BFC Siófok (Fotó: Németh András)

A kezdés előtt mintegy háromnegyed órával borult égbolt alatt, alig 3-4 Celsius-fokos hőmérséklet mellett kezdték a felek a bemelegítést. A hazaiak soraiban ezen a délutánon is kezdőként kap lehetőséget a Balogh – Kiss páros, amely eddig tizenkét gólt jegyez, míg a túloldalon a tizenöt találatnál járó Pethő, Halmai duó szintén az első pillanattól kezdve pályán lesz.

Köszöntjük kedves olvasóinkat a siófoki Városi Stadionból, ahol az eddig 23 pontot gyűjtő, a tabella 14. helyén álló BFC Siófok a 39 egységgel az előkelő második pozícióban állomásozó Budaörs együttesével találkozik. A két csapatot az évzáró fordulót megelőzően 12 hely és 16 pont választotta el egymástól, ám a múltbeli adatokból kiindulva szórakoztató kilencven perc várhat ránk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik