NB II: profi szerződést kapott az MTK-tól az ifi BL-ben remeklő tehetség

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.26. 06:46
null
Profi szerződést kapott Merényi Ádám (Fotó: mtkbudapest.hu)
Profi szerződést írt alá a labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapesttel a szélső védőként, szélső támadóként és belső középpályásként is bevethető Merényi Ádám – számolt be róla a klub honlapja.


A 18 éves labdarúgó már az U12-es korosztály óta a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedik, az elmúlt évek során az U15-ben és az U17-ben is bronzérmet szerzett az együttessel, míg az U19-es csapattal a 2021–22-es kiírásban bajnoki címet ünnepelhetett – ennek eredményeképpen kvalifikált az MTK Budapest az ifjúsági futball nagyszínpadára, az ifi BL-be (ahol a tehetség a lett FS Jelgava ellen gólt is szerzett).

Merényi Ádám évről évre alapembernek számított korosztályaiban. 2021 októberében az NB III-as második csapatban is bemutatkozott, a felnőttek között már több mint 30 alkalommal pályára lépett, míg az UEFA Ifjúsági Ligában öt találkozón játszott.

Megtisztelő érzés, hogy profi szerződést írhattam alá az MTK Budapesttel – mondta a klubhonlapon Merényi Ádám. – Ötéves korom óta ezért dolgoztam, de hiszem és tudom, hogy ez csak a kezdet. Rengeteg élmény köt az MTK-hoz, a csapattársak, az edzőtáborok és természetesen az U19-es bajnokság megnyerése, a felnőttfutballban való bemutatkozás, valamint a szereplésem az ifi BL-ben. Büszke vagyok rá, hogy az ősz folyamán már kezdőként kaptam lehetőséget az UEFA Ifjúsági Ligában, majd történelmet írtunk a csapattal, amihez góllal is hozzá tudtam járulni. Szeretnék rövid időn belül bemutatkozni az első csapatban, valamint meghatározó szerepet játszani az NB III-as gárdánál. Emellett fontosnak gondolom, hogy felhívjam magamra a korosztályos utánpótlás-válogatott szakmai stábjának figyelmét, hiszen a nemzeti csapatban való debütálás még előttem áll!"

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik