NB II: a Haladás Portugáliában is megforduló csatárt igazolt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 18:46
null
Molnár Rajmund remek csákvári idény után Szombathelyen folytatja (Fotó: haladas.hu)
Újabb játékossal erősítette meg keretét a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapata, megszerezte a legutóbb Csákváron szereplő 19 éves támadót, Molnár Rajmundot – jelentette be honlapján a Vas megyei klub.

 

A 19 éves, a támadószekció több pontján is bevethető Molnár Rajmund pályafutását Vecsésen kezdte, majd a Honvéd és az MTK utánpótlásában pallérozódott tovább. 16 éves korában a piros-feketéktől szerezte meg a portugál Benfica 2019-ben, az U19-es csapatban szerepelt, de két év után kölcsönadták az NB II-es ETO FC Győrnek, ahonnan visszatért a Benfica U23-asaihoz. 2021 őszén Csákvárra szerződött, miközben az NB I-es Puskás Akadémiánál edzett.

Molnár Csákváron remek idényt produkált, 19 mérkőzésen kilenc gólt szerzett, s bár a felcsútiakkal elutazott az ausztriai edzőtáborba is, úgy döntött, Szombathelyen folytatja pályafutását.

Nemzeti színekben, az U16-os és U17-es korosztályos válogatottakban 13 mérkőzésen három gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Líviu Antal(román, ZTE – kölcsönből vissza), Balogh Ferenc(Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Bartusz Dániel (Tiszaújváros), Bokor Bence(Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza),Bolla Gergő(NK Nafta Lendva – Szlovénia),Borvető Áron(III. Kerület),Csernik Kornél(Soroksár), Derekas Zoltán (Mezőkövesd),Hursán György(Pécs), Molnár Rajmund (Aqvital FC Csákvár), Mursits Roland(Dorog), Nagy Richárd (Teskánd), Nyíri Vince(Dorog), Pálfi Donát (Győri ETO), Rácz Barnabás (FC Eindhoven – Hollandia), Sipos Zoltán(Szolnok),Vanja Zvekanov(szerb-magyar, FK Javor-Matis Ivanjica – Szerbia), Alban Taipi (északmacedón, Renovo – északmacedón, szabadon igazolhatóként)
Távozók:Liviu Antal (román, CS Mioveni – Románia), Artner Dávid (Nyíregyháza),Balogh Ferenc (SC Sopron), Bokor Bence (SC Sopron),Debreceni Zalán (Paksi FC), Dezamits Dominik (Paksi FC), Délczeg Gergely(visszavonult),Guzmics Richárd(?),Holdampf Gergő(DVTK),Kállai Kevin(Mezőkövesd), Kállai Zalán (Mezőkövesd), Kiss Bence (ETO FC),Monori Norbert(Mosonmagyaróvár),Pataki Márk(Oberwart – Ausztria),Rózsa Dániel(Répcelaki VSE),Stieber András(?),Szekér Ádám(Tiszakécskei LC),Tóth-Gábor Kristóf (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, majd Pécsi MFC), Tóth Milán (Sturm Graz II – Ausztria)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik