NB II: Óriási a felelősségük a játékosoknak, hogy nem jutottunk fel – Litauszki Róbert

Vágólapra másolva!
2021.05.17. 11:22
A Vasas akár már feljutóként léphetett volna pályára a labdarúgó NB II utolsó fordulójában, de a Nyíregyházán elszenvedett vereség után hiába győzte le a Győrt, a tavasszal veretlen Gyirmót nem hibázott Békéscsabán. Radó András és Litauszki Róbert is csalódottan nyilatkozott az NSO Tv-nek, utóbbi szerint a játékosoknak óriási a felelőssége abban, hogy nem jutottak fel az NB I-be. 

Radó András szerint, ha az egész éves teljesítményüket nézzük, akkor megérdemelték volna a feljutást. De ugyanez igaz a tavasszal meccset sem vesztő Gyirmótra vagy a DVSC-re is.

„Szomorúak és csalódottak vagyunk, az volt a célunk, hogy feljussunk az NB I-be. Nem indítottuk jól az évet, ott elég sok pont elment, voltunk tizenhatodikak is. De feltornáztuk magunkat a feljutó helyekig, a bajnokság vége felé vezettük is a tabellát. Aztán jött az a Nyíregyháza elleni meccs, mondhatjuk, hogy azon ment el. De ahogy említettem, az év elejéről is hiányoztak pontok. Szóval, nem tudom, hol ment el. Végig tettük a dolgunkat, ott voltunk a feljutás küszöbén, de rossz pillanatban buktunk pontokat, ez kétségtelen.”

Videónkban Litauszki Róbert ugyancsak elemzi, hogy min mehetett el a feljutás. Úgy véli, ebben óriási felelőssége van a játékosoknak is. Emellett reagálnak Schindler Szabolcs véleményére is, aki a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Vasas nem bírta el a nyomást, s ennek okait ő sem tudja. Továbbá, szóba kerül az is, hogy a két játékos jövőre is a Vasast segíti-e abban, hogy visszajusson az élvonalba.

VASAS FC–ETO FC GYŐR 3–0 (1–0)RÉSZLETEK ITT!

Illovszky Rudolf Stadion, 2000néző.Vezette: Solymosi Péter (Albert István, Buzás Balázs)
VASAS: Jova – Szivacski, Otigba, Litauszki, Silye – Hidi M. (Köböl, 66.) – Szatmári L. (Kovács M., 66.), Pátkai (Viczián, 76.) – Hinora, Radó A., Pekár (Szalai J., 80.).Vezetőedző: Schindler Szabolcs
GYŐR: Ruisz – Kovács K., Lipták Z., Temesvári (Bagi, 88.), Fejes A. – Vukaszovics , Vincze Á. (Májer, a szünetben) – Kiss M. (Egerszegi, 81.), Farkas B. (Tuboly M., 81.), Vitális – Priskin.Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Szatmári L. (1–0) a 26., Otigba (2–0) a 67., Radó (3–0) a 90+1. percben

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Debreceni VSC38248689–40+4980
2. Gyirmót FC Győr38246860–31+2978
3. Vasas FC38239665–35+3078
4. Pécsi MFC381713851–33+1864
5. FC Ajka381951465–47+1862
6. Budaörs381851562–59+359
7. Nyíregyháza Spartacus381691340–31+957
8. Soroksár SC381691351–44+757
9. Szolnoki MÁV FC3815121143–40+357
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia381681446–54–856
11. Szombathelyi Haladás3814121250–42+854
12. ETO FC Győr3812101653–48+546
13. BFC Siófok381361949–58–945
14. Dorogi FC3811111634–50–1644
15. Békéscsaba 1912 Előre3811111643–60–1744
16. Szentlőrinc381191832–52–2042
17. FC Csákvár389111854–66–1238
18. Kazincbarcika SC38892132–61–2933
19. Kaposvári Rákóczi FC387121933–65–3232
20. Debreceni EAC38652732–68–3623
*A Kaposvári Rákóczitól egy játékos jogosulatlan szerepeltetése miatt egy pontot levontak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik