A Szeged legyőzte a megfogyatkozott nyíregyháziakat

MOLNÁR KRISZTIÁNMOLNÁR KRISZTIÁN
Vágólapra másolva!
2020.11.22. 16:50
null
Gajdos Zsolték győztek Nyíregyházán (Fotó: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
A labdarúgó NB II 17. fordulójában a Nyíregyháza a Szegedet látta vendégül. A koronavírus-járvány miatt megfogyatkozott hazaiaknak az első félidőben két nagy helyzetük is volt, ám Varga Bence védett. A második játékrészben jobbak voltak a vendégek, akik Miroszlav Grumics és Germán Tamás találatával nyertek.

 

LABDARÚGÓ NB II
17. FORDULÓ

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–SZEGED-CSANÁD GA 0–2 (0–0)
Nyíregyháza,
zárt kapuk mögött. Vezette: Farkas Tibor (Kovács Gábor, Bede Tamás)
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Végső, Papucsek, Jánvári – Magyar G. (Tóth Á., 82.), Svedjuk, Vasziljevics, Kártik (Sztankó, 70.), Györgyi – Kovácsréti, Hamed. Vezetőedző: Gálhidi György
SZEGED: Varga B. – Ódor, Móga, Deák I., Mohl – Oláh G., Simon Á. – Gajdos (Grumics, a szünetben), Germán, Lestyán (Gréczi M., a szünetben) – Dobos Á. (Rózsahegyi, 89.).Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Grumics (58.), Germán (79.)
MESTERMÉRLEG
Gálhidi György:
– Az első félidőben jól játszottunk, akkor gólokat szerezhettünk volna. Minden játékosom dicséretet érdemel, de ezúttal ennyire futotta az erőnkből. Fáj, hogy szögletből kaptuk az első gólt, miközben felhívtuk rá a figyelmet, hogy Germán Tamás fejjátékára épülnek a szegedi figurák. Ő és Miroszlav Grumics döntötte el a meccset. Ennyi embert nem tudtunk pótolni, míg a Szeged cseréi minőségi változást hoztak a játékba.
Dobos Barna: – Az első félidő kiegyenlített küzdelme során megúsztunk egy nyíregyházi ziccert. Szünet után jó teljesítményt nyújtottunk, fölé nőttünk az ellenfelünknek, helyzeteket dolgoztunk ki, és azokból kettőt értékesíteni tudtunk. Így aztán megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

ÖSSZEFOGLALÓ

Míg a Szeged elmúlt hetekben hiányzott játékosai épp visszatértek, a Nyíregyháza Spartacus a válogatott szünetben fogyatkozott meg a koronavírus-járvány miatt.

A vendégek jobban kezdték a találkozót, az első tíz percben többet birtokolták a labdát, és kezdeményezően futballoztak, az egész meccsen nagyon aktív Dobos Áron révén helyzetük is volt, ám Fejér Béla védett.

Negyedóra elteltével éledezett a Nyíregyháza, előbb kiegyenlítettebb lett a játék, majd fokozatosan átvette az irányítást a hazai gárda. A játékrész helyzete Kártik Bálint előtt adódott, de a Hamed Yasintól kapott labdát ziccerben a kapusba lőtte. Az NB I-es Kisvárda Nyíregyházán is bevethető játékosa, Kovácsréti Márk szabadrúgásból veszélyeztetett, Varga Bence nagyot védett, és a hazaiak hiába reklamálták, hogy szerintük a kapus a gólvonal mögül ütötte ki a labdát, a játékvezetőt nem győzték meg.

A második félidőben a szegediek kerültek fölénybe, a Szpari nem tudott helyzetet kidolgozni, sőt, pontrúgást sem nagyon harcolt ki. Az 58. percben egy szöglet után Germán Tamás fejjel továbbította a labdát a csereként jól beszállóMiroszlav Grumicsnak, aki két méterről a kapuba fejelt. Bő húsz perccel később már Germán maga szerzett gólt: Dobos nagyszerű ívelt labdáját 11 méterről kapásból lőtte a kapu bal oldalába. A Szeged megérdemelten győzött. 0–2

17. FORDULÓ
November 22.
Soroksár–FC Ajka 2–2
Szentlőrinc–Budaörs 1–0
Békéscsaba 1912 Előre–BFC Siófok 0–1
Dorogi FC–Vasas FC 0–2
DEAC–Szombathelyi Haladás 0–1
Aqvital FC Csákvár–DVSC 1–1
Kazincbarcika SC–Szolnoki MÁV FC 1–1
Nyíregyháza Spartacus–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–2
ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr 4–1
PMFC–Kaposvári Rákóczi FC – elmaradt, a meccset 3–0-val a PMFC-nek írta jóvá az MLSZ

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC17115138–11+2738
2. Budaörs1711628–17+1133
3. Pécsi MFC1795320–8+1232
4. Vasas FC1786329–19+1030
5. Gyirmót FC Győr1792620–15+529
6. Szombathelyi Haladás1785428–14+1429
7. Nyíregyháza Spartacus1783617–16+127
8. Szolnoki MÁV FC1775517–18–126
9. Soroksár SC1774623–21+225
10. ETO FC Győr1765625–21+423
11. Békéscsaba 1912 Előre1765619–25–623
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1763817–24–721
13. Kaposvári Rákóczi FC1756620–22–221
14. FC Ajka1762929–28+120
15. BFC Siófok1762925–29–420
16. Kazincbarcika SC1754814–25–1119
17. Szentlőrinc17521015–28–1317
18. Dorogi FC1745815–26–1117
19. FC Csákvár1735926–38–1214
20. Debreceni EAC1731412–32–209

 

PERCRŐL PERCRE

Köszönjük a figyelmet!

Véget ért a mérkőzés! A Szeged megérdemelten győzött.

90. perc: kettő perc a ráadás.

89. perc: Dobos helyett Rózsahelyi a pályán.

87. perc: három a kettőben vezetett kontrát a Szeged, Germán jobbról Simon passzolt, aki gyengén lőtt kapura, Fejér védett.

82. perc: hazai csere, Magyar helyett Tóth.

79. perc: GÓL! Dobos jobbról nagyszerűen ívelt keresztbe, Germán kissé balról kapásból lőtt 11 méterről, labdája a bal oldali kapufát érintve jutott a kapuba. Gyönyörű gól volt.0–2

77. perc: Germán kapott sárgát a Györgyi elleni szabálytalanság miatt.

A 17 éves Sztankó Dávid most debütál az NB II-ben.

70. perc: Kártik helyett Sztankó a pályán.

66. perc: Györgyi 26 méterről lőtt szabadrúgást, Varga csak öklözni tudta a labdát. Jó próbálkozás volt.

65. perc: Grumics a saját térfeléről kapott jónak tűnő labdát, de lesen volt. Mindenesetre jól szállt be a rutinos támadó.

A Szeged ebben az idényben hatszor volt előnyben, ebből négyszer nyert, egyszer-egyszer döntetlent játszott, vagy kikapott. A Spartacus hétszer volt hátrányban, ilyen helyzetben négyszer kikapott, kétszer ikszelt, egyszer győztesen hagyta el a pályát.

59. perc: Györgyi a tizenhatoshoz érve túljutott védőjén, majd 14 méterről laposan a kapu mellé lőtt.

58. perc: GÓL! Jobb oldali szögletet Germán fejelt keresztbe, a bal kapufánál üresen maradt Grumics két méterről a kapuba fejelt.0–1

57. perc: Dobos gyönyörű labdát ívelt a középen kiugró Grumics elé, a csatár a labdaátvétel után várt egy ütemet, majd lőtt, de odaért Fejér,és lábbal hárított, a visszaérő védők tisztáztak utána.

56. perc: Vasziljevics rántotta vissza Dobost a félpályánál. Sárga lap.

A második félidő eleje a Szegedé.

51. perc: Grumics 19 méterről lőtt erősen, Fejér fogta a próbálkozást.

48. perc: Moga nem sokkal fejelt fölé egy szöglet után.

A két csapat több mint harminc meccset vívott egymással, többségében a második vonalban. Az 1985-től számolt mérleg nagyon kiegyenlített, 13 Szpari-győzelemmel szemben 11 szegedi siker áll, legutóbb 2019 novemberében találkoztak, akkor 3–0-ra nyert a Spartacus.

Az első félidő nem hozott gólt a Nyíregyháza és a Szeged meccsén (Fotó: Dobó Ferenc/Kelet-Magyarország)
Az első félidő nem hozott gólt a Nyíregyháza és a Szeged meccsén (Fotó: Dobó Ferenc/Kelet-Magyarország)

 

Elkezdődött a második félidő!

A szünetben cserélt a Szeged: Lestyán helyett Gréczi,Gajdos helyett Grumics folytatja.

Az első tíz percben a Szeged birtokolta többet a labdát, azóta kiegyenlített a játék, de a nagyobb helyzetei a Nyíregyházának voltak.

Véget ért az első félidő!

45. perc: Györgyi 25 méterről próbálkozott. Ezt könnyen fogta Varga.

44. perc: balról elvégzett szegedi szögletet, Mohl a rövid oldali kapufánál csúsztatott tovább fejjel. Fejér fogta meg a labdát.

41. perc: HELYZET! Györgyia kaputól 17 méterre harcolt ki szabadrúgást, amit Kovácsréti végzett el, lövését Varga nagyot vetődve védte. A hazaiak azt reklamálják, hogy a kapus a gólvonal mögül ütötte ki a labdát. Nem győzték meg a játékvezetőt, nincs gól.

37. perc: Dobos szabadrúgása veszélyesen tekeredett befelé, Fejér öklözött a felugró Germán elől.

29. perc: ezúttal Kártik szöktette Hamedet, de a kapujából jó ütemben kilépő Varga nyerte a futóversenyt, így tisztázott.

27. perc: HELYZET! Hamed észrevette a középen egyedül kilépő Kártikot, és szépen pörgetett elé, a támadó8 méterről a kapusba lőtte ziccerét.

26. perc: Ódor borította fel Györgyit a tizenhatoson belül. Könnyen adta magát a nyíregyházi. Kirúgás.

25. perc: az első tíz percben a Szeged támadott többet, az utóbbi időszakban a Nyíregyháza kezdeményezőbb. Védenie csak Fejérnek kellett a 3. percben, azóta stabilan zárnak a védelmek.

23. perc: Gajdos szabálytalankodott Györgyivel szemben. Sárgát kap a szegedi játékos.

A szegedieknél Germán Tamás, Pejovics Danilo, Gajdos Zsolt és Takács Tamás is játszott korábban a Spartacusban. Gálhidi György a 2012-2013-as idényben volt a Szeged edzője.

11. perc: a Szpari először jutott el ellenfele tizenhatosáig. Hamed lövését előbb blokkolták a tizenhatos bal oldalán, majd félfordulásból ismételt, próbálkozása elgurult a bal oldali kapufa mellett.

11. perc: Dobos mindkét oldalon feltűnt már és nagyon aktívan, kezdeményezően lép fel.

8. perc: a vendégek birtokolják többet a labdát, de egyelőre mindkét csapat keresi a fogást a másikon.

A Nyíregyháza kezdőjéből a bevezetőben írtaknak megfelelően több alapember hiányzik, ám pályára lép a Kisvárda futballistája, Kovácsréti Márk, visszatért Jánvári Gábor és Hamed Yasin, a 20 éves Magyar Gábor pedig először játszik felnőtt NB II-es meccset. A Szeged kiegészült az előző hetekhez képest, nagyjából a legerősebb csapatával kezd.

3. perc: Dobos csapott le egy lecsúszó lövésre és 14 méterről célba vette a hazai kaput, de Fejér nagyot vetődve fogta a próbálkozást.

1. perc: elkezdődött a mérkőzés!

A jó formában lévő Nyíregyháza a Szegedet fogadja (Fotó: Dobó Ferenc/Kelet-Magyarország)
A jó formában lévő Nyíregyháza a Szegedet fogadja (Fotó: Dobó Ferenc/Kelet-Magyarország)

 

A felek a mérkőzés előtt apénteken elhunytkorábbi MLSZ-elnökre, Laczkó Mihályra emlékeztek.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Lássuk, mire jut az előző négy bajnokiján veretlen, dobogóra pályázó Nyíregyháza a három mérkőzés óta nyeretlen Szegeddel szemben.

Gyászszünettel kezdődött a nyíregyházi mérkőzés (Fotó: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
Gyászszünettel kezdődött a nyíregyházi mérkőzés (Fotó: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)

 

ELŐZMÉNYEK

A Nyíregyháza Spartacus a válogatott szünet előtt remek formába került, legutóbba Gyirmót vendégeként nyert 1–0-ra, és már négy meccse veretlen, míg a Szeged egy jobb időszak után az előző három mérkőzése közül egyiket sem nyerte meg. Utóbbi sorozatbana Soroksár ellen játék nélkül 3–0-ra elveszített találkozóis szerepel.

Az elmúlt napokban a koronavírus igencsak beleszólt a nyíregyháziak munkájába, Gálhidi György emiatt több alapemberére nem számíthat a Szeged ellen. A szakmai stáb utánpótlás-bajnokságban és a klub második számú, megye kettőben szereplő gárdájában edződő fiatalokkal töltötte fel a keretet.

„Időközben többen is megfertőződtek a csapatból, minket most ért el nagyobb hullámban a vírus, ami keresztbe húzta a számításainkat – idézi aKelet-MagyarországGálhidi Györgyöt, a Nyíregyháza vezetőedzőjét, aki a legutóbbi meccs óta eltelt napokról beszélt. – Kaptak a fiúk néhány nap pihenőt, mert nagyon keményen melóztak az utóbbi hetekben. A betegségek miatt felhoztunk öt fiatalt az ifiből, létszámra megvoltunk, tudtunk minőségi munkát végezni, de a hiányzóinkat szinte lehetetlen pótolni. Ennek ellenére optimistán várom a mérkőzést, minden csapatrészben vannak olyan játékosaink, akik el tudnak dönteni meccseket. A nehézségek ellenére is jó reményekkel várom a találkozót.”

A Szpari helyzetét a nem kell bemutatni a szegedieknek, hiszen a koronavírus miatt Dobos Barna is több alapemberét nélkülözte november elején, és bevetett fiatal labdarúgókat.

„Az előző hétvégén kezdtek el visszaérkezni a kerethez azok a játékosok, akik betegek voltak – mondta Dobos Barna, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője a Délmagyarországnak. – Az volt a pozitív hír, hogy újra tudtak dolgozni, így bővebb már a keret, és nem nyolcan vagy kilencen edzettünk. Az viszont nem jó, hogy nem tudjuk, fizikailag milyen állapotban leszünk, mert ez nagyon rövid időszak volt. Különböző szintekkel érkeztek vissza a játékosok, így olyan helyzetben vagyunk, mint amikor a felkészülési időszakot kezdtük meg. Szükségünk van a pontokra, és Nyíregyházán is erre törekszünk, de nem tudom, mit és mennyit bírunk. Tervezni nem lehet, ezt az időszakot szó szerint túl kell élni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik