Hiába küzdött a Nyíregyháza, három pontot rabolt tőle az Ajka

MOLNÁR KRISZTIÁNMOLNÁR KRISZTIÁN
Vágólapra másolva!
2020.11.29. 16:50
null
Az Ajka két gólt szerzett Nyíregyházán (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
A labdarúgó NB II 19. fordulójában a Nyíregyháza az Ajkát fogadta. A vendégek az első félidőben jobban játszottak, majd a második játékrészben a hazaiak sokat tettek a pontszerzés érdekében, de Kis Károly csapata nem engedte ki a győzelmet a kezéből.

 

LABDARÚGÓ NB II
19. FORDULÓ

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–FC AJKA 1
–2 (0–1)
Nyíregyháza, zárt kapuk mögött. Vezette:Dolnegó (Kovács II., Punyi)
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Herczku (Szabó B., a szünetben), Papucsek, Jánvári – Végső, Magyar G. – Svedjuk (Vasziljevics, 78.), Györgyi, Kártik (Sztankó, a szünetben), Kovácsréti – Hamed. Vezetőedző: Gálhidi György
AJKA: Horváth T. – Görgényi, Heffler T., Tar, Tóth G. – Kenderes, Szekér – Soltész D. (Rétyi, 60.), Irimiás (Szűcs K., 67.), Csizmadia Z.– Nagy M. K. (Zamostny, 90.).Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Szabó B. (78.), ill.Kenderes (42.), Nagy M. K. (74.)
MESTERMÉRLEG
Gálhidi György: – Hatodik hónapja dolgozunk együtt, és jön a vírus, ami szétrombolja a munkánkat, nehéz ezt elfogadni. Ezzel együtt megint elkerülhető gólokat kaptunk, ez akkor is jellemző volt ránk, amikor kompletten álltunk ki. Pozitívum a második félidő játéka, amikor nálunk volt többet a labda, helyzetecskéket dolgoztunk ki, de megint mi kaptunk gólt. Az a gyermeki öröm, ahogy Szabó Bálint megünnepelte a gólját, az sok mindenért kárpótolt, de jobb lett volna győzni.
Kis Károly: – Úgy érzem, megérdemelten nyertünk a nagyon szívósan játszó hazai csapat ellen. Az első félidőben jobban játszottunk, több helyzetet dolgoztunk ki. Szünet után feljavultak a nyíregyháziak, de egy kontrából növeltük az előnyünket, igaz, a szépítést követően átéltünk meleg pillanatokat. Értékes győzelmet arattunk, kevesen fognak itt nyerni.

ÖSSZEFOGLALÓ

A koronavírus-járvány miatt még mindig megtépázott csapattal kiálló Nyíregyháza Spartacus és a nehéz hetek után már egyre jobb formába lendülő Ajka is szimpatikus, gólra törő játékkal indította a mérkőzést. Kezdetben szinte semmiféle játék sem alakult ki a középpályán, hol az egyik, hol a másik kapu előtt járt a labda. A huszadik perctől aztán egyértelműen magához ragadta a kezdeményezést a vendéggárda, a hazaiak összezavarodtak.

A nagy ajkai nyomásnak a félidő hajrájában lett meg az eredménye: Nagy Mihály Krisztián fordult le a jobb oldalon Papucsek Barnáról, majd Jánvári Gábor mellől középre adta a labdát, az érkező Kenderes Zoltánpedig négy méterről ballal a kapu jobb oldalába lőtt. 0–1

A második játékrészre jóval aktívabban és harcosabban jött ki a Szpari, többet birtokolta a labdát, mint korábban, az Ajka kontrákra rendezkedett be. Hiába támadott sokat a nyíregyházi együttes, mégis a vendégek növelték az előnyüket: Rétyi Róbert bal oldali beadása után a labda a bevetődő Papucsekről felperdült, Rétyi ismételt, újabb centerezését követően a túlsó kapufánál Nagy Mihály Krisztián két méterről a kapu bal oldalába fejelte. Nagy immáron egyedül vezeti a góllövőlistát 13 találattal. 0–2

A Spartacus nem adta fel, gyorsan szépített is: Györgyi Arthur bal oldali szögletét követően a lecsorgó labdát Hamed Yasin kapura rúgta, a kipattanót pedig a 18 éves, élete második NB II-es mérkőzését játszó Szabó Bálint hét méterről jobbal a bal felső sarokba továbbította. 1–2

Gálhidi György csapata az egyenlítésért is mindent megtett, ám nem járt sikerrel.

NB II,19. FORDULÓ
November 29., vasárnap
Soroksár–PMFC 2–2
Szentlőrinc–BFC Siófok 1–0
Békéscsaba 1912 Előre–Gyirmót FC Győr 0–1
ETO FC Győr–Vasas FC 0–1
Dorogi FC–Kaposvári Rákóczi FC 3–0
DEAC–Budaörs 2–3
Szombathelyi Haladás–DVSC 0–0
Aqvital FC Csákvár–Szolnoki MÁV FC 2–2
Kazincbarcika SC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–1
Nyíregyháza Spartacus–FC Ajka 1–2

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC19126142–12+3042
2. Budaörs1913635–19+1639
3. Pécsi MFC19106324–11+1336
4. Vasas FC19106331–19+1236
5. Gyirmót FC Győr19112623–16+735
6. Szombathelyi Haladás1986528–18+1030
7. Soroksár SC1985629–23+629
8. Szolnoki MÁV FC1977519–20–128
9. Nyíregyháza Spartacus1983818–19–127
10. FC Ajka1982933–29+426
11. ETO FC Győr1975729–22+726
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1973918–28–1024
13. Békéscsaba 1912 Előre1966719–26–724
14. BFC Siófok19721027–31–423
15. Kaposvári Rákóczi FC1956820–29–921
16. Szentlőrinc19621117–32–1520
17. Dorogi FC1955918–28–1020
18. Kazincbarcika SC19541015–28–1319
19. FC Csákvár19361029–42–1315
20. Debreceni EAC1931615–37–229

 

PERCRŐL PERCRE

Köszönjük a figyelmet!

A Nyíregyháza a második félidőben nagyot küzdött, de az Ajkának több jó periódusa volt a mérkőzésen.

Véget ért a mérkőzés.

90+3. perc: veszélyes kontrát vezetett az Ajka, de Szűcs beadását kirúgta egy védő.

Négy perc a ráadás.

90. perc: úgy tűnik, Nagy megsérült, Zamostny érkezett a helyére.

Az Ajka idáig hétszer játszott idegenben, és csak 4 pontot szerzett. Igaz, a Spartacus hazai mérlege is felemás: 3 győzelem, 3 döntetlen, 2 vereség.

85. perc: ígéretes kontrát vezetett a Spartacus, Szűcs lerántotta Kovácsrétit. Sárgát kap érte a védő. Ha nem szabálytalankodik, ki tudja, mi lett volna az akcióból.

82. perc:Kovácsréti és Szekér kapott sárgát kakaskodásért.

Miként az első gól előtt, úgy most is nagyon hajt az egyenlítésért a Nyíregyháza.

80. perc: Kovácsréti bombáját ütötte fel az égbe Horváth.

78. perc: Svedjuk helyett Vasziljevics a pályán.

78. perc: GÓL! Györgyi szöglete után Hamed lövése lepattant egy védőről, a kavarodásban Szabó elé pattant a labda, aki nyolc méterről a léc alá lőtt.1–2

76. perc: Kovácsréti 18 méterről eleresztett lapos lövése centikkel gurult el a kapufa mellett.

74. perc: GÓL! Rétyibeadása előbb felpattant Papucsek lábán, majd ismételt, a kapu elé Nagy érkezett, aki 5 méterről a kapuba fejelt. 0–2

73. perc: Sztankó kapott sárgát.

71. perc: Györgyi szöglete Nagyéhoz hasonlóan elpattant a kapu előtt, majd Sztankó bombáját blokkolta egy védő. Újabb szöglet után megint veszélyesen pattogott a labda a vendég tizenhatoson belül, ám ha nehezen is, tisztáztak az ajkaiak.

69. perc: Nagy bal oldali szöglete keresztbe pattant a kapu előtt, a hosszú érkező Csizmadia két méterről nem tudta a kapu irányába lőni a labdát.

67. perc: Irimiás helyett Szűcs a pályán.

A Csákvár után az Ajka meccsein születik a legtöbb találat. A DVSC és a Budaörs után a legtöbb gólt a Veszprém megyeiek szerzik.

60. perc: Rétyi váltotta Soltészt.

59. perc: Svedjuk szép szóló után játszotta meg Kovácsrétit, aki a tizenhatoson belülre érve elcsúszott. Nem bántották.

58. perc: az utóbbi percekben csak pillanatokig volt a labda az Ajkánál, de a Hamed nem tud mit kezdeni a neki felívelt, pontatlan labdákkal.

Az Ajka vezetőedzője, Kis Károly otthonosan mozoghat a nyíregyházi stadionban,ugyanis 2001 decemberétől 2003 májusáig a Spartacust irányította.

A második félidőt aktívabban kezdték a hazaiak. A vendégek közben már színezik a játékot.

51. perc:Soltész hátulról buktatta a meginduló Györgyit. Sárga lap.

A szünetben kettőt cserélt a Spartacus: Herczku helyett Szabó folytatja, Kártik helyére Sztankó érkezett.

Elkezdődött a második félidő!

Kovácsréti Márkék az első félidőben hátrányba kerültek az Ajka ellen (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Kovácsréti Márkék az első félidőben hátrányba kerültek az Ajka ellen (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)

 

Mindkét csapat kezdeményezően kezdte a mérkőzést, de az Ajka a 20. perctől átvette az irányítást és megérdemelten szerzett vezetést.

Véget ért az első félidő!

43. perc: Svedjuk beadása magas volt a középen érkező Hamednek, Horváth lehúzta a labdát.

42. perc: GÓL! Vezet az Ajka. Nagy lefordult Papucsekről és le is hagyta a védőt, jobbról középre passzolt, ahol Kenderesérkezett és 3 méterről a kapuba passzolt.0–1

Az ajkaiak játékosa, Soltész Dominik ma töltötte be a huszadik életévét.

39. perc: Györgyi jobb oldali beadás veszélyesen pattant le Horváth előtt, de a kapus így is magabiztosan fogta a labdát.

Szinte mindegyik támadásban van veszély, ha Nagy Mihály Krisztián labdához ér. Nem véletlenül vezeti ő az NB II góllövőlistáját. Igaz, az első helyen Lovrencsics Balázzsal és Priskin Tamással megosztozik 12 találattal.

30. perc: jól kontrázott az Ajka, Svedjuk megpróbálta lerántani Csizmadiát, nem járt sikerrel, végül Jánvári buktatta Nagyot egy sárga lapért.

28. perc: Nagy megint remek indítást kapott, de ezúttal nem lőtt, hanem két védő szorongatásában gyönyörűen készített elő a tőle balra, második hullámban érkező Csizmadiának, aki 15 méterről teljesen üresen lőtt fölé. Óriási helyzet volt.

Az utóbbi öt perc egyértelműen a vendégeké, a hazaiak meg is zavarodtak egy picit.

23. perc: Csizmadia szépen indította Nagyot, a nagyot sprintelő Jánvári az utolsó pillanatban becsúszva mentett a csatár elől. Szép támadás és nagy mentés volt,

21. perc: az egyedül kontrázó Nagy Mihály Krisztiánt Papucsek szerelte a tizenhatoson belül, másodpercekkel később Kenderes nagy szólója után Fejér védett.

20. perc: jobb oldali, ajkai beadás Irimiás és Papucsek közös érintésével került a labda Fejér ölébe.

Ugyan nem született még találat, mindkét csapat szimpatikusan, gólra törően játszik.

14. perc: vendégszöglet után Fejér határozottan ütötte le a labdát Szekér fejéről.

12. perc: ezúttal Kovácsréti szöglete után volt kisebb kavarodás az ajkai kapu előtt, de felszabadított a védelem.

11. perc: Csizmadia próbálkozott 16 méterről, Fejérnek nem kellett sokat helyezkednie, fogta a lövést.

10. perc: Györgyi lapos beadására Kártik és Hamed is érkezett, a labda előbbi lábáról hagyta el a játékteret. Ígéretes akció volt.

9. perc: bal oldali, ajkai szöglet veszélyesen pattogott a kapu előtt, de tisztáztak a védők. Picivel később Nagy M. lövését védte Fejér.

6. perc: Svedjuk beadását Hamed fejelte mellé 14 méterről. Bátor próbálkozás volt.

5. perc: Nagy M. ellen szabálytalankodott Herczku a tizenhatos bal oldalán, de még kívül. A sértett végezte el a szabadrúgást, lövése fölé szállt.

A két együttes hetedik alkalommal találkozik az NB II-ben. A korábbi hat meccsből négyet a Spartacus nyert, az Ajka mindössze egy találkozón győzött, idén februárban. Akkor Kis Károly gárdája elvitte mind a három pontot a Nyíregyházáról.

1. perc: elkezdődött a mérkőzés.

Az Ajka Nyíregyházán kapaszkodna feljebb a tabellán (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Az Ajka Nyíregyházán kapaszkodna feljebb a tabellán (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)

 

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés!

ELŐZMÉNYEK

A Nyíregyháza Spartacus a válogatott szünet előtt remekül szerepelt, az utóbbi hetekben azonban tíz játékosa elkapta a koronavírust, így a Szeged és a Vasas ellen is felforgatott kezdőcsapattal, utánpótlás korú labdarúgókkal kiegészülve lépett pályára. A Szpari az előbbi találkozót2–0-raelveszítette hazai pályán, majd a fővárosiak vendégeként helyt állt ugyan, de1–0-rakikapott.

„A játékunk megvan, nagy változásokat nem tervezek, de egy kicsit támadóbbá akarom tenni a csapatot – vezette fel aKelet-Magyarországnakaz Ajka ellen találkozót Gálhidi György, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője. – A Vasas elleni mérkőzés összefoglalóját nézve látszik, hogy sok minden nem úgy működött, ahogyan kellett volna. Helytálltunk, de igazítani kell a védekezésen és a támadáson is. Megvan a veszély, hogy a fiatalok esetleg nem bírják a harmadik meccset, de ugyanez fennáll az Ajkánál is. Igyekszünk a legjobb csapatot összerakni és a legfittebb játékosokat pályára küldeni.”

„Őket is elkapta a vírus, de előtte óriási menetelésben voltak – mondta a tréner a vasárnapi ellenfélről. – Nagy Mihály Krisztián nagyon gólerős játékosuk, őt mindenképpen meg kell fognunk, de az egész csapatban rutinos és technikás játékosok vannak.”

Az Ajka rendkívül jól kezdte az idényt, az első öt meccséből négyet megnyert, majd a nyíregyháziakhoz hasonlóan koronavírusos megbetegedések és sérülések hátráltatták, ami miatt hullámvölgybe került az együttes. A Veszprém megyeiek a válogatott szünet után megindultak felfelé, előbb a Soroksárral játszottak2–2-t,majd szerdán megvertéka Dorogot 2–0-ra.

„Örömteli, hogy a játékosok kezdenek visszatérni és újra formába lendülni, többet tudunk edzeni, bízom benne, hogy a vírus most már nem zavarja a munkánkat – mondta Kis Károly, az Ajka vezetőedzője aVeszprém Megyei Naplónak.– Bízom benne, hogy a Dorog elleni sikerünk egy jó sorozat kezdetét jelenti. Szeretnénk Nyíregyházán is jó eredményt elérni, persze tisztában vagyunk vele, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A rivális gyors, mozgékony és jól is szerepel ebben a szezonban, mostanában voltak hiányzóik, de ez nem látszott meg a játékukon.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik