A megtáltosodott Nyíregyháza is legyőzte az MTK-t

MOLNÁR KRISZTIÁNMOLNÁR KRISZTIÁN
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 14:50
null
Baki és az egész Szpari túlugrotta az MTK-t (Fotók: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
Az egyre jobb formában futballozó Nyíregyháza Spartacus 2–0-ra legyőzte az NB II 10. fordulója előtt még listavezető MTK-t, amely ezzel egymást követő harmadik bajnoki mérkőzését veszítette el.

 

LABDARÚGÓ NB II
10. FORDULÓ

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–MTK BUDAPEST 2–0 (1–0)
Sényő, 400 néző.Vezette: Antal Péter (Bornemissza Norbert, Garai Péter)
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Szokol, Baki, Gengeliczki, Jánvári (Csősz, 30.) – Márkus, Sigér Á. – Farkas B. (Artner, 83.), Pantovics (Pekár, 77.), Gresó (Szerető, 83.) – Novák Cs. Vezetőedző: Huszák Géza
MTK: Somodi – Varju, Szépe, Nagy Zs., Medgyes (Nagy B., 80.) – Biben (Juhász, 57.), Mezei – Bognár I. (Zsóri, 74.) – Futács, Németh K. (Kovácsréti, 57.), Lehoczky (Kovács M., 57.). Szakmai igazgató: Bognár György
Gólszerző: Gresó (29.), Farkas B. (52.)
MESTERMÉRLEG
Huszák Géza:
– Tudtuk, hogy az MTK jó futballt játszik, kiváló támadójátékosai egy az egyben könnyedén megverik a védőjüket, ezért próbáltunk minél kevesebb területet adni nekik. Jókor szereztük a gólokat, fegyelmezettek voltunk, és a labdaszerzéseinkből további három-négy óriási lehetőséget alakítottunk ki.
Bognár György: – A brusztolás és az agresszivitás megvolt, de részünkről hiányzott a minőség. Nem tudtuk túljátszani a Nyíregyházát, mert szervezettek voltak a hazaiak, kevés tiszta lehetőséget dolgoztunk ki, illetve a szabályos gólunkat elvette a játékvezető. A játékosállományunk megvan ahhoz, hogy kilábaljunk a hullámvölgyből.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az elmúlt két fordulóban hét gólt jegyző csapat a toronymagasan legeredményesebb gárda ellen. Ezek alapján arra lehetett számítani, hogy sok gól születik a Nyíregyháza Spartacus és az MTK összecsapásán. Az sem volt kérdés, hogy melyik gárda várhatta jobb hangulatban a hétközi mérkőzést, hiszen a Sényőn játszó hazaiak rossz idénykezdet után négy bajnoki óta veretlenek voltak, míg a találkozót listavezetőként váró fővárosiak egymás után kétszer is kikaptak az NB II-ben.

Ha már látványos meccset vártak a nézők, a csapatok nem is tétlenkedtek, azonnal egymásnak estek, a középpályát szinte teljesen kihagyva gólra törően játszottak, igaz, a kapusoknak nem volt sok feladata. A vendégeknél Bognár István minden helyzetből próbálkozott, de többnyire blokkolták lövéseit, Futács Márkó pedig nagyon egyedül volt elöl. A Spartacus jó védekezése azért is bravúr, mert Jánvári Gábor korai kiválásával elfogytak a védői, kényszerűségből a középpályás Csősz Richárd állt be. A magabiztosan futballozó hazaiak akciói a legtöbb esetben Pantovics Nikolától indultak ki, passzaival rendre veszélyt teremtett.

Jobb nyíregyházi kezdés után tizenöt perc elteltével az MTK vette át az irányítást, a gólt mégis a Szpari szerezte jó kontra végén. A kék-fehérek az ezt követő percekben pontatlanabbá váltak, majd még a szünet előtt egyenlíthettek volna, ám találatukat Antal Péter játékvezető les miatt érvénytelenítette.

A hazaiak jó szellemben jöttek ki a második félidőre, az eredmény őrzése helyett újabb gólra törekedtek, amely gyorsan meg is született. Bognár György hármas cserével próbálta felrázni övéit, de csapatában nem volt erő és kreativitás, idővel pedig egyre idegesebbé is vált.

Az utolsó harminc percben egyik csapat játékában sem volt benne a gól, a Nyíregyháza kontrollálta a meccset, az MTK akart volna, de nem tudott helyzetet kialakítani a stabilan védekező piros mezesek kapuja előtt.

A 2–0-s végeredmény azt jelenti, hogy a Spartacus a múlt hétvégén még második Gyirmót után a listavezetőt is legyőzte, ezzel folytatta a felzárkózást a középmezőny elejéhez, míg a bajnokság elején verhetetlennek tűnő budapestiek egymás után a harmadik bajnokijukat veszítették el.

10. FORDULÓ
Október 5.
Soroksár SC–FC Ajka2–0
Nyíregyháza Spartacus FC–MTK Budapest2–0
Credobus Mosonmagyaróvár–Budafoki MTE 0–1
ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr 0–2
Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–1
BFC Siófok–Pécsi MFC0–0
Szombathelyi Haladás–Kolorcity Kazincbarcika SC1–0
Aqvital FC Csákvár–Szentlőrinc2–1
Diósgyőri VTK–Dorogi FC2–1
HR-Rent Kozármisleny–Békéscsaba 1912 Előre1–0

AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC105511–6+520
2. MTK Budapest1061331–18+1319
3. Gyirmót FC Győr1061319–9+1019
4. Diósgyőri VTK106417–13+418
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1053214–11+318
6. Kazincbarcika1051412–14–216
7. Soroksár SC1044215–12+316
8. Nyíregyháza Spartacus1042414–11+314
9. FC Ajka1042414–12+214
10. ETO FC Győr1042410–8+214
11. Tiszakécske104248–9–114
12. FC Csákvár1034312–11+113
13. Szentlőrinc SE1034315–16–113
14. Szombathelyi Haladás103347–9–212
15. BFC Siófok103348–12–412
16. Kozármisleny1031612–19–710
17. Budafoki MTE102448–14–610
18. Békéscsaba 1912 Előre1023513–14–19
19. Mosonmagyaróvár102268–18–108
20. Dorogi FC101368–20–126

PERCRŐL PERCRE

Véget ért a mérkőzés, a Nyíregyháza Spartacus 2–0-ra legyőzte az MTK-t.

90+1. perc: Zsóri 20 méterről próbálkozott szabadrúgással, a sorfalban álló Novákot találta fejbe.

Két perc a ráadás.

89. perc: Novák indult a kapu felé, jó labdaátvétel után elesett a labdában, így oda lett a helyzet.

Egyik csapat játékában sincs benne most a gól: a Nyíregyháza kontrollálja a játékot, az MTK nem tud helyzetet kialakítani.

84. perc: Zsóri játszotta el, hogy szabálytalankodtak vele a tizenhatoson belül, Antal játékvezető nem ette meg, sárga lapot adott színészkedésért.

83. perc: lejött a két gólszerző, Gresó és Farkas, helyükre Szerető és Artner állt be.

80. perc: Nagy érkezett Medgyes helyére.

77. perc: a múlt héten igazolt Pekár Pantovicsot váltotta.

75. perc: Kovácsréti 17 méterről lőtt szabadrúgása nem volt igazán veszélyes, fölé szállt.

74. perc: Bognár helyére Zsóri érkezett.

73. perc: Fejér lábbal hárította Juhász lapos lövését.

67. perc: Medgyes kapott sárga lapot.

60. perc: Bognár lövését Szokol mellel blokkolta a tizenhatoson belül.

57. perc: beállt Juhász, Kovács és Kovácsréti, lejött Németh, Lehoczky és Biben.

56. perc: Lehoczky fejesét Fejér fogta meg.

54. perc: Márkus kapott sárga lapot.

52. GÓL! Márkus külsővel tekert a tizenhatoshoz üresen érkező Farkashoz, aki egy állítás után 8 méterről, középről jobbal a jobb alsóba lőtt. 2–0

50. perc: Pantovics kapott sárga lapot.

46. perc: azonnal veszélyes akciót vezetett a Spartacus, Farkas passza azonban nem volt jó Nováknak, így elhalt a támadás

Elkezdődött a második félidő

Véget ért az első félidő.

45+2. perc: kis szöglet után Pantovics lövését a gólvonal elől mentette Biben, majd újabb sarokrúgást követően Baki fejelt mellé.

45. perc: Németh fantasztikusan forgatott át Medgyesnek balra, a középpályás nagy sprinttel kapura vezette a labdát, csel után a kapuba lőtt, ám a kapus előtt álló Futács lesen volt.

44. perc: Futács megrúgta Bakit, utóbbit ápolni is kellett, úgy tűnik folytatni tudja majd a játékot.

42. perc: ígéretes kontrát vezetett a Spartacus, ám Gresó cselbe bonyolódott, szerelték őt.

39. perc: Pantovics ívelése után Márkus fejelt mellé. Jobb helyzetnek tűnt, mint ami lett belőle.

Gresó Mátyás a harmadik találatát jegyezte az idényben.

32. perc: Németh 16 és fél méterről, középről lőtt szabadrúgást, próbálkozása lepattant a sorfalról.

30. perc: Jánvári nem tudta folytatni, Csősz érkezett a helyére.

Gresó lövése utat talált a hálóba (Fotók: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
Gresó lövése utat talált a hálóba (Fotók: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)

29. perc: GÓL! Pantovics lapos passza eljutott Gresóhoz, a támadó egyedül törhetett kapura, s bár később utolérték, 5 méterről, kissé balról kilőtte a kapu hosszú alsó sarkát. 1–0

26. perc: Mezei tökéletesen ívelte szabadrúgását a kapu elé, a berobbanó Szépe csúnyán fölé lőtt kapásból.

23. perc: előbb Bognár lövését blokkolta Szokol, majd Lehoczky bombáját öklözte fel az égbe Fejér.

21. perc: Futács egyedül van elöl, a legutóbbi akció során négy hazai védő között próbált lefordulni és lőni. Sikertelenül.

A mérkőzés eleje inkább a Nyíregyházáé volt, az utóbbi 6-7 percben az MTK helyez nagy nyomást ellenfelére.

A csapatok 28. alkalommal találkoznak, ebből 22 meccset vívott a két gárda az élvonalban, az NB II-ben csak ötször találkoztak a felek – írta a nyíregyháziklub honlapja.– A másodosztályú összecsapásokból négy meccset az MTK nyert, 2018-ban 2–0-ra a Szpari nyert. Szokol Zsolt és Pekár László játszott azon a meccsen a nyíregyháziaknál, míg Gengeliczki Gergő, Vass Patrik és Deutsch Bence a kék-fehéreket erősítette. Utóbbi kettő sérüléssel bajlódik, Vass Patrikot pénteken megoperálták.

11. perc: az eddigi legnagyobb vendéglehetőséget Futács fejelte mellé közelről.

Sigér Ákosék jól kezdték a mérkőzést
Sigér Ákosék jól kezdték a mérkőzést

8. perc: Pantovics most szögletet végzett el, a bal oldali sarokrúgás jó volt Gengeliczkinek a rövid kapufánál, ám a nyíregyházi játékos nem sokkal mellé csúsztatott.

7. perc: Pantovics szabadrúgását Novák fejelte két méterrel a kapu felé.

6. perc: Medgyes a félpályától ívelt a hazai tizenhatoshoz, centiken múlott, hogy a jól kiugró Futács nem tudta megszelídíteni a labdát.

5. perc: az MTK kapuja előtt Baki birkózott egy védővel, el is esett, a síp néma maradt.

3. perc: lövést már mindkét oldalon láthattunk, egyik kísérlet sem volt veszélyes a kapura.

Elkezdődött a mérkőzés!

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés!

Szokol Zsolték (jobbra) a listavezető ellen nyújtották tovább veretlenségi sorozatukat (Fotók: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)
Szokol Zsolték (jobbra) a listavezető ellen nyújtották tovább veretlenségi sorozatukat (Fotók: Dodó Ferenc/Kelet-Magyarország)

ELŐZMÉNYEK

Noha a Nyíregyháza Spartacus helyezése még nem indokolná, formája miatt mégis rangadónak nevezhető a MTK elleni, hétközi bajnoki.

Mint ismert, a Szpari gyengén kezdte az idényt, a harmadik forduló után edzőt is cserélt, az utóbbi néhány hét alapján viszont úgy tűnik, kezd magára találni. A nyírségiek a válogatott szünet előtt kétszer döntetlent játszottak, majd 4–2-re legyőzték a Kazincbarcikát, míg múlt vasárnap a Gyirmót vendégeként nyertek3–2-re.

Az MTK kisebb hullámvölgyben van, hiszen az előző évadban még NB I-ben szerepelt fővárosi együttes rendkívül magabiztosan indított a másodosztályban, ám az előző két fordulóban egy pontot sem szerzett: a DVTK vendégeként 3–0-ra, a Csákvár ellen4–1-rekapott ki hazai pályán.

Ezek után megjósolhatatlan, szerda este melyik együttes örülhet, a sok gól viszont szinte biztosra vehető. A Spartacus Novák Csanád vezetésével egymást követő két bajnokiján összesen hét gólt jegyzett, a Németh Krisztián vezette MTK 31 góllal a mezőny

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik