NB II: nagy változások Pécsen – kicserélődik a vezetőség

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2022.06.28. 09:03
null
Kulcsár Árpád sportszakmai igazgató is távozik posztjáról a PMFC-nél (Fotó: Laufer Péter/Új Dunántúli Napló, archív)
Bár a hivatalos bejelentésekre még várni kell, Vas László vezetőedző távozását követően a Pécsi MFC vezetésében is több változásra lehet számítani, és az NB II-ben 11. helyen végzett csapat kerete is jelentősen átalakul.

 

 

A pecsaktual.hu-hoz hasonlóan a Nemzeti Sport is úgy értesült, hamarosan újabb változásokat jelenthetnek be a PMFC labdarúgócsapatánál, azok után, hogy Vas László már távozott az NB II-ben 11. helyen záró gárdától.

Úgy tudjuk, a klubnál megköszönték Kulcsár Árpád sportszakmai igazgató munkáját, míg Kránicz Ákos ügyvezető felmondott.

Maradhat viszont a vezetőségben az eddigi operatív igazgató, Győri János, az új vezetőedző pedig a legutóbb az NB III-ban, Pápán dolgozó, egyébként pécsi születésű Weitner Ádám lehet, aki kedden már edzést tartott a csapatnak, de csak akkor jelenthetik be hivatalosan az érkezését, ha eddigi klubjánál megszűnik a még érvényben lévő megállapodása.

Információink szerint a nyáron visszavonuló, 48-szoros válogatott Elek Ákos is helyet kaphat az új vezetőségben, sportigazgatóként, legalábbis ő az egyik jelölt a posztra – Elek áprilisban a Nemzeti Sportnak is beszélt sportvezetői ambícióiról.

Az új szakvezetőnek nem lesz könnyű dolga a következő idényben, ugyanis Adamcsek Máté, Geiger Norbert és Króner Martin személyében több alapember távozott már a klubtól, míg új játékos érkezését még nem jelentették be a baranyaiak.

A klub a sajtóhíreket nem kívánja kommentálni, saját felületein ígér tájékoztatást.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Bohata Ádám (Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Keresztes Barna (Kozármisleny – kölcsönből vissza)
Távozók
:
Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza), Hursán György (Haladás), Króner Martin (Soroksár), Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönből vissza), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC)

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik