A Siófokot sem tudta legyőzni az MTK, amely már hat meccse nyeretlen

Vágólapra másolva!
2022.10.22. 16:50
null
A fehér mezes házigazdák sokáig vezettek, ám a Siófok ellen sem tudtak győzni (Fotó: Dömötör Csaba)
Tovább folytatódott az MTK Budapest jó ideje tartó vesszőfutása: a fővárosiak a labdarúgó NB II 13. fordulójában Futács Márkó büntetőből elért góljával szerezték meg a vezetést a Siófok ellen, majd Horváth Péter szintén tizenegyesből válaszolt, kialakítva az 1–1-es végeredményt.

LABDARÚGÓ NB II
13. FORDULÓ

MTK BUDAPEST–BFC SIÓFOK 1–1 (1–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1626 néző. Vezette: Nagy Norbert (Horváth Róbert, Márkus Péter)
MTK: Somodi – Godwords (Várkonyi, 29.), Szépe, Nagy Zs., Medgyes S. – Kata M. (Lehoczky, 89.), Varju, Bognár I. – Kovács M., Futács, Németh K. (Kovácsréti, 78.). Szakmai igazgató: Bognár György
SIÓFOK: Hutvágner – Polényi, Varjas Z., Debreceni, Varga B. – Szakály A. (Nikházi, 71.), Krausz – Major G. (Nyári, a szünetben), Balogh B. (Horváth P., 60.), Girsik (Makrai, 60.) – Farkas B. Vezetőedző: Domján Attila
Gólszerző: Futács (40. – 11-esből), ill. Horváth P. (80. – 11-esből)
Kiállítva: Futács (68. – második sárga lap után)
MESTERMÉRLEG
Bognár György:

Domján Attila: – Aki az Új Hidegkuti Nándor Stadionból ponttal távozik, elégedett lehet. Az első negyedórát átvészeltünk, majd utána végig pariban voltunk a hazai csapattal, sőt, a kiállítás után nyerhettünk volna.

ÖSSZEFOGLALÓ

A lendületes idénykezdet után egyre mélyebb hullámvölgybe sodorta magát az MTK Budapest, amely a legutóbbi öt fellépésen csupán négy gólt és egy pontot szerzett, így pedig visszacsúszott a tabella ötödik helyére. A bajnoki körülmények között 48 napja nyeretlen fővárosiak a BTE Felsőzsolca otthonában rendezett hétközi kupamérkőzésen már-már a régi önmagukat idézve arattak fölényes győzelmet (0–6), s ahogy a mesternégyest jegyző Zuigéber Ákos fogalmazott: az első lépést megtették, szombaton jöhet a folytatás.

Talán mondanunk sem kell, hogy a BFC Siófok elleni találkozót is abszolút favoritként várhatták a kék-fehérek, ám az utóbbi időben történtek után kellő óvatossággal tekintettek erre a kilencven percre. A fővárosiakhoz hasonlóan a 14. helyre visszacsúszó tópartiak sem remekeltek az elmúlt hetekben: Domján Attila legénysége legutóbbi hét mérkőzésén egy győzelem és három döntetlen mellett három vereséget könyvelt el, ráadásul a hétközi Magyar Kupa-játéknapon hosszabbítás után 3–1-re kikapott a harmadosztályú ESMTK otthonában.

Jobban kezdtek a hazaiak, a 3. percben Németh 6 méterről, majd kettővel később Bognár 18 méterről találta telibe a kapufát. Villámrajt lehetett volna, ám a folytatásban alábbhagyott a házigazdák lendülete, a Siófok pedig átvette a kezdeményezést, s több veszélyes helyzetet is kialakított. Ehhez képest a 40. percben mégis az MTK szerzett vezetést, miután Balogh Bence Benitó a tizenhatoson belül tizenegyest érően akadályozta Futács Márkót, aki magabiztosan értékesítette a pontrúgást (1–0).

Futács idénybeli kilencedik góljával szereztek vezetést a fővárosiak (Fotó: Dömötör Csaba)
Futács idénybeli kilencedik góljával szereztek vezetést a fővárosiak (Fotó: Dömötör Csaba)

A szünetben megérkezett a meteorológusok által beígért eső, s a térfélcserét követően egyik csapat sem tudta hosszabb ideig megtartani a labdát. A 62. percig lényegében eseménytelenül csordogált a mérkőzés, majd a kék-fehérek egy támadáson belül háromszor is megduplázhatták volna előnyüket, ám Hutvágner elképesztő védési sorozattal megőrizte kapuját az újabb góltól. A fővárosiak emiatt a 68. percben bosszankodtak igazán, ugyanis Futács megkapta a második sárga lapját, majd a piros kártyát is.

A Balaton-partiak óriási lehetőséghez jutottak, amellyel tudtak is élni: a 80. percben a kilencedik szögletüket követően Kata Mihály büntetőt érően szabálytalankodott az ötösön Horváth Péterrel szemben, aki Futácshoz hasonlóan váltotta gólra a büntetőt (1–1). Az előzetesen jóval esélyesebbnek tartott, de emberhátrányban lévő fővárosiak a hajrában már nem tudtak újítani, így a Siófok értékes pontot csent az Új Hidegkuti Nándor Stadionból.

13. FORDULÓ
Október 22.
Credobus Mosonmagyaróvár–Diósgyőri VTK 0–3
Budafoki MTE–Aqvital FC Csákvár 2–2
Dorogi FC–ETO FC Győr 0–1
Szentlőrinc–Szombathelyi Haladás 2–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia−HR-Rent Kozármisleny 1–0
MTK Budapest–BFC Siófok 1–1
Gyirmót FC Győr–Soroksár SC 2–2
Kolorcity Kazincbarcika SC–Tiszakécskei LC 2–2
Pécsi MFC–FC Ajka 1–0
Békéscsaba 1912 Előre–Nyíregyháza Spartacus FC 4–3

AZ ÁLLÁS
1. Pécsi MFC138516–8+829
2. Diósgyőri VTK139424–15+927
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1373319–13+624
4. Gyirmót FC Győr1372425–14+1123
5. MTK Budapest1363435–23+1221
6. Soroksár SC1355321–17+420
7. Szentlőrinc SE1355320–18+220
8. ETO FC Győr1354413–10+319
9. Szombathelyi Haladás1353512–14–218
10. FC Csákvár1346317–14+318
11. Kazincbarcika1352617–22–517
12. Tiszakécske1344512–14–216
13. BFC Siófok1344513–18–516
14. FC Ajka1343616–18–215
15. Nyíregyháza Spartacus1342718–180 14
16. Mosonmagyaróvár1342713–21–814
17. Kozármisleny1341815–24–913
18. Békéscsaba 1912 Előre1333718–21–312
19. Budafoki MTE1325611–21–1011
20. Dorogi FC1324710–22–1210

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés, amely Futács Márkó és Horváth Péter büntetőből szerzett góljaival 1–1-es döntetlennel zárult. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

Letelt a rendes játékidő, melyet követően Nagy Norbert három percet hosszabbít.

89. perc: Csere a házigazdák oldalán: Kata Mihály le – Lehoczky Roland be.

A fővárosiakhoz hasonlóan a BFC Siófok sem remekelt az utóbbi időben: Domján Attila legénysége legutóbbi hét mérkőzésén egy győzelem és három döntetlen mellett három vereséget számlál, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a tópartiak visszacsúsztak a bajnoki tabella 14. helyére.

80. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A BFC SIÓFOK! A vendégek kilencedik szöglete a jobb oldalról kanyarodott középre, az érkező Horváth Péterrel szemben Kata Mihály büntetőt érően szabálytalankodott az ötösön. A tizenegyest a sértett végezte el, s a balra mozduló Somodi mellett a kapu közepébe lőtte a labdát. 1–1!

78. perc: Sérülés miatt változtatott a kék-fehérek szakmai stábja: Németh Krisztiánt Kovácsréti Márk váltotta.

71. perc: Ismét cserélt a BFC Siófok: Szakály Attila le – Nikházi Márk be.

68. perc: Emberhátrányba került az MTK Budapest! Futács Márkó buktatta hátulról Szakály Attilát, amiért megkapta a második sárga lapját, majd a piros kártyát is.

66. perc: A félpályán Medgyes Sinan egy szabálytalan belépővel tudta csak megállítani Horváth Pétert – ez is sárga lapot ért.

64. perc: Polényi Gábor buktatta sárga lapot érően Medgyes Sinant.

A fővárosiak az elmúlt időszakban egyre mélyebb hullámvölgybe kerültek, hiszen a legutóbbi öt mérkőzésükön mindössze egy pontot szereztek, győzelemnek legutóbb 48 nappal ezelőtt, szeptember 4-én örülhettek, amikor a HR-RENT Kozármislenyt verték 6–1-re.

62. perc: Óriási tűzijáték a siófokiak kapuja előtt! Szépe indította Némethet, akinek 12 méteres lövését Hutvágner a bal oldali kapufára tolta. A kipattanót Futács 11 méterről lőtte kapura, Hutvágner óriási védést mutatott be, majd a harmadszor is kijövő labdát Kovács 5 méterről a bal alsóra belsőzte, a siófokiak kapusa újabb bravúrral óvta meg kapuját a góltól.

A térfélcserét követően egyik csapat sem tudta hosszabb ideig megtartani a labdát (Fotó: Dömötör Csaba)
A térfélcserét követően egyik csapat sem tudta hosszabb ideig megtartani a labdát (Fotó: Dömötör Csaba)

60. perc: Kettős csere a balatoniak oldalán: Girsik Áront Makrai Gábor, míg Balogh Bence Benitót Horváth Péter váltotta.

58. perc: Medgyes indította egy hosszú passzal Bognárt, aki kapura tört, majd 20 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt.

53. perc: Futács Márkó reklamálásért kapta a mérkőzés negyedik sárga lapját.

A büntetőlapokkal kapcsolatban elmondható, hogy a mögöttünk hagyott tizenegy fordulóban az MTK Budapest futballistái 29 kártyával gazdagodtak, míg a BFC Siófok játékosai 22 sárga lapot számlálnak. Eltiltás miatt ezen az estén egyik csapatból sem hiányzik senki.

50. perc: A siófoki térfél közepén Szakály Attila rúgta meg Bognár István bokáját, amiért sárga lapos figyelmeztetésben részesült.

46. perc: Domján Attila a szünetben egy helyen változtatta meg csapata összeállítást: Major Gergő nem jött ki a folytatásra, helyette Nyári Patrik kap lehetőséget.

46. perc: Elkezdődött a második játékrész.

45+4. perc: A jelzett hosszabbítás követően véget ért az első játékrész, melyet követően az MTK Budapest Futács Márkó tizenegyesből szerzet góljával 1–0-ra vezet. Maradjanak velünk, hamarosan jövünk a második félidővel!

Letelt az első negyvenöt perc, melynek végén Nagy Norbert 4 minutum ráadást rendelt el.

41. perc: Varju Benedek buktatta sárga lapot érően Balogh Bence Benitót.

Az MTK Budapest 12 forduló alatt 34 gólt szerzett, ami jelenleg a legtöbbnek számít a mezőnyben. Érdekesség, hogy a kék-fehérek ebből harmincat (!) az első hét fordulóban jegyeztek, míg a legutóbbi öt bajnokin mindössze négy találatot szerzett a remek támadósorral rendelkező együttes.

40. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST AZ MTK BUDAPEST! A tizenhatoson belül Németh–Futács volt a labda útja, utóbbi Balogh Bence Benitó szorításában elesett, Nagy Norbert játékvezető azonnal tizenegyest ítélt. A büntetőt a sértett végezte el, s a balra vetődő Hutvágner mellett a kapu közepébe lőtte a labdát. 1–0!

Az MTK Budapest a mögöttünk hagyott 12 forduló alatt két mérkőzésen nem szerzett gólt – pályaválasztóként valamennyi bajnokiján betalált legalább egyszer –, míg a BFC Siófok három alkalommal maradt lőtt gól nélkül, egyszer idegenben. A házigazdák eddig egy találkozót hoztak le kapott gól nélkül – Mosonmagyaróváron augusztus 28-án –, míg a vendégek négy alkalommal – idegenben eddig egyszer sem – tudták nullán tartani az ellenfelet.

Godwords Amedome (2) kevesebb mint fél órát tölthetett a pályán (Fotó: Dömötör Csaba)
Godwords Amedome (2) kevesebb mint fél órát tölthetett a pályán (Fotó: Dömötör Csaba)

34. perc: Szakály Attila jobb oldali szögletét követően Farkas Balázs elé került a labda. A siófokiak támadója egy igazítás után 6 méterről lőtt, Somodi remek érzékkel ütötte ki a bal felső sarokra tartó lövést.

29. perc: Cserélt az MTK Budapest szakmai stábja: Godwords Amedome helyett Várkonyi Bence a pályán.

29. perc: Girsik cselezte be magát középre, majd kiugratta Polényit, aki Szépe és Nagy között, 9 méterről a jobb alsó sarkot vette célba – Somodi ezúttal is nagy védést mutatott be.

27. perc: Godwords Amedome rántotta le sárga lapot érően a tizenhatos előterében Girsik Áront. A megítélt szabadrúgást Szakály végezte el, s az oldalhálóba lőtte a labdát.

A mögöttünk hagyott 12 forduló alatt az MTK Budapest 20, míg a BFC Siófok 15 pontot gyűjtött. A házigazdák ebből tizenhármat szereztek pályaválasztóként, a siófokiak pedig hármat vendégként. Érdekesség, hogy a Balaton-partiak Siófoktól távol még az előző idényben, 2022. március 20-án az ETO FC Győr ellen játszottak döntetlent (0–0), azóta valamennyi idegenbeli bajnokijuk három pontja eldőlt valamelyik irányba.

26. perc: Egy jobb oldali bedobás után Farkas–Polényi–Girsik volt a labda útja, utóbbi néhány cselt követően Szakály Attila elé passzolt, akinek 12 méteres lövését Somodi védte. Az első veszélyes siófoki próbálkozást láthattuk.

Ritkán látható esemény történt, Márkus Péter sérülés miatt nem tudta folytatni (Fotó: Dömötör Csaba)
Ritkán látható esemény történt, Márkus Péter sérülés miatt nem tudta folytatni (Fotó: Dömötör Csaba)

A 16. percben kényszerű csere történt, de nem a csapatoknál, hanem a hivatalos személyek soraiban: Márkus Péter asszisztens sérülés miatt nem tudja folytatni a munkát, helyét Nazsa Tamás tartalék-játékvezető vette át az oldalvonal mentén.

A találkozó elején három lehetőséget is elpuskáztak a fehér mezes házigazdák (Fotó: Dömötör Csaba)
A találkozó elején három lehetőséget is elpuskáztak a fehér mezes házigazdák (Fotó: Dömötör Csaba)

11. perc: Nagy Zsombor szerzett labdát a félpálya környékén, majd egy hosszú passzal indította Futácsot, akinek 13 méteres, félmagas lövését Hutvágner ütötte ki.

5. perc: Ez is közel volt! Kovács labdaszerzése után Bognár Istvánhoz játszott, akinek 18 méteres lövése a bal oldali kapufáról pattant a mezőnybe!

3. perc: Kapufa!Rögtön közel került a vezetés megszerzéséhez a házigazda: Varju passzát Németh Krisztián vette át, majd egy igazítást követően 6 méterről a jobb oldali kapufát találta telibe.

A találkozót Nagy Norbert vezeti, munkáját ezen a napon Horváth Róbert és Márkus Péter segíti. A 34 esztendős, debreceni játékvezető 63. NB II-es mérkőzésén működik közre vezetőbíróként, korábbi fellépésein 289 sárga mellett 14 piros lapot osztott ki. Nagy Norbert az MTK-nak egyszer, míg a Siófoknak hatszor vezetett mérkőzést – a kék-fehérek azt az egy találkozót megnyerték, míg a somogyiak hat pontot szereztek.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a BFC Siófok indította 90 perces útjára a labdát!

Érkeznek a csapatok, néhány perc múlva kezdődik a mérkőzés! A házigazdák a hagyományos, kék-fehér színösszeállítású szerelésükben lépnek pályára, míg a balatoniak tetőtől a sportszárig citromsárgában játszanak. A hazaiak hálóőre, Somodi Bence fekete szerelésben áll a gólvonal elé, míg a vendégek részéről Hutvágner Gergely piros dresszben véd.

Helyszíni tudósításunkat a szokásoknak megfelelően helyzet és időjárás-jelentéssel indítjuk: a csapatokat erősen felhős égbolt fogadta, bő másfél órával a kezdősípszó előtt 16 Celsius-fokot mérhettünk. Az előrejelzések szerint eső, zápor érkezhet, s az égboltra pillantva erre meg is van a reális esély.

Köszöntjük kedves olvasóinkat az Új Hidegkuti Nándor Stadionból, ahol az eddig 20 pontot gyűjtő, ezáltal a tabella 5. helyén álló MTK Budapest a 15 egységgel a 14. pozícióban állomásozó BFC Siófokkal találkozik. Meglátjuk, mire megy az öt meccs óta nyeretlen fővárosi együttes a szintén botladozó tópartiak ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik