NB II: Mindenkinek az az érdeke, hogy a Debrecen visszajusson – Dzsudzsák

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 13:48
null
Dzsudzsák még nem teljesen szokott vissza a hazai élethez (Fotó: Szabó Miklós)
Dzsudzsák Balázst tárt karokkal fogadták Debrecenben. A tizenkét év után a DVSC-hez visszatérő 33 esztendős labdarúgó a TV2 Mokka című műsorának adott interjúban mesélt az első hónap tapasztalatairól.

„Lassan egy hónapja újra Debrecenben vagyok, minden szuper, örülök, hogy itt lehetek. Még nem teljesen szoktam vissza a körülményekhez, próbálok alkalmazkodni és csak a játékra fókuszálni. Vannak egyéb kötelezettségeim, amiknek igyekszem megfelelni, de nem szeretném, ha a futball a háttérbe szorulna emiatt. Ami a Debrecennek és nekem is jó, abban szívesen részt veszek. Gyakran eszembe jutnak az emlékek, egyre több régi ismerőssel találkozok Debrecenben. Furcsa, de nagyon jó érzés, hogy ismerősként és barátként, akit tizenkét éve nem láttak, tekintenek rám. Örülök, hogy egy ilyen csodálatos stadionba térhettem vissza. Gyerekként mentem el, ám sok tapasztalattal és válogatott mérkőzéssel jöttem haza. A családom boldog, hogy itthon vagyok, sőt az egész régióban tárt karokkal fogadtak. Mindenkinek az az érdeke, hogy a DVSC visszajusson arra a szintre, ahol tizenkét-tizenhárom évvel ezelőtt volt” – nyilatkozta Dzsudzsák Balázs, aki hozzátette, örül a válogatott sikereinek, s szeretne újra bekerülni Marco Rossi keretébe.

A 108-szoros válogatott játékos a mostani idényben két bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Lokiban – mind a kétszer csereként.

A teljes beszélgetést ide kattintva megtekintheti!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik