NB II: megvan, ki irányítja az ősszel a Nyíregyházát

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 11:06
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus bejelentette, az őszi szezon végéig Lengyel Roland irányítja az együttest.

Mint ismert, a Szpari október elején közös megegyezéssel szerződést bontott Bozsik József vezetőedzővel. A nyíregyházi együttes azóta mindkét bajnoki találkozóját megnyerte Lengyel Rolanddal a kispadon: a Békéscsabát 6–3-ra, a Budafokot 2–0-ra győzte le, és feljött a táblázaton a 14. helyre.

A Nyíregyháza közleményben jelezte, megállapodott Lengyel Rolanddal, aki december végéig megbízott edzőként irányítja a gárdát.

A 40 esztendős Lengyel Roland játékosként többek között az MTK-ban, Nyíregyházán, Pécsen, Vecsésen és Monoron is futballozott, legutóbb – az előző kiírásban – a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztályban szereplő Kemecse SE-ben játszott. A Szparinál Bozsik József segítőjeként kezdett el dolgozni.

szerződést bontott Bozsik József vezetőedzővel. A nyíregyházi együttes azóta mindkét bajnoki találkozóját megnyerte Lengyel Rolanddal a kispadon: a Békéscsabát 6–3-ra, a Budafokot 2–0-ra győzte le, és feljött a táblázaton a 14. helyre.

A Nyíregyháza közleményben jelezte, megállapodott Lengyel Rolanddal, aki december végéig megbízott edzőként irányítja a gárdát.

A 40 esztendős Lengyel Roland játékosként többek között az MTK-ban, Nyíregyházán, Pécsen, Vecsésen és Monoron is futballozott, legutóbb – az előző kiírásban – a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei II. osztályban szereplő Kemecse SE-ben játszott. A Szparinál Bozsik József segítőjeként kezdett el dolgozni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik