NB II: mégis elköszöntek a Nyíregyháza vezetőedzőjétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.02. 17:11
null
A Békéscsaba ellen már nem Bozsik József (jobbra az első) ül a Szpari kispadján (Fotó: Nyíregyháza Spartacus FC)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Nyíregyháza NB II-es labdarúgócsapata Urbán Viktor ügyvezető korábbi nyilatkozata ellenére közös megegyezéssel szakított Bozsik József vezetőedzővel – értesülésünket hírünk megjelenése után a hivatalos honlapján erősítette meg a klub.


A Nyíregyháza Spartacus FC ügyvezetőjét, Urbán Viktort a gyenge szezonrajt kapcsán kereste meg hétfőn a Nemzeti Sport, és akkor arról tájékoztatott, hogy aznap nem került napirendre a trénerváltás. A kérdésre, hogy a szerdai, Békéscsaba elleni bajnokira Bozsik József készíti-e fel a gárdát, ezt a választ kaptuk a cégvezetőtől: „Bár az edzők sorsa gyakran bizonytalan, jelen pillanatban azt tudom mondani, hogy igen.”

Ezek után még a kedd délelőtti edzést is Bozsik József tartotta meg, de a tréning után megköszönték a fiatal vezetőedző eddigi munkáját. Bozsik a tavaszi szezon közben vette át a csapat irányítását Lucsánszky Tamástól, akinek az egyik segítőjeként dolgozott korábban.

„Közös megegyezéssel szerződést bontott a Nyíregyháza Spartacus FC Bozsik József vezetőedzővel. A tréner az előző szezon végén vette át a csapatot, kedden pedig a klub vezetésével megállapodtak abban, hogy felbontják a kontraktust” – erősítette meg értesülésünket a klub a hivatalos honlapján, a nyiregyhazaspartacus.hu-n.

„Szerdán a Békéscsaba és vasárnap a Budafok elleni bajnokin Lengyel Roland asszisztensedző irányítja a Szparit. Bozsik Józsefnek köszönjük eddigi munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!” – fogalmaz a klub közleménye.

A Nyíregyháza – amelynek az utánpótlásért felelős szakmai igazgatója Bozsik József édesapja, Bozsik Péter – tíz forduló után az utolsó előtti, 19. helyen áll az NB II-ben.

NB II, 11. FORDULÓ
Október 3., szerda
15.00:
Vác FC–Vasas FC
15.00: Tiszakécske–Csákvár
15.00: Kazincbarcika–Budaörs
15.00: Soroksár SC–Zalaegerszegi TE FC
15.00: Dorogi FC–BSS Monor
19.00: Balmazújváros–BFC Siófok
19.00: Kaposvári Rákóczi FC–ETO FC Győr
19.00: Nyíregyháza Spartacus–Békéscsaba 1912 Előre
19.00: Gyirmót FC Győr–Ceglédi VSE
19.00: Budafoki MTE–Mosonmagyaróvári TE

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Békéscsaba Előre 10 7 2 1 18– 7 +11 23
2. Gyirmót FC Győr 10 7 3 21– 9 +12 21
3. ZTE FC 10 5 4 1 17–12 +5 19
4. Kaposvári Rákóczi FC 10 5 4 1 20–16 +4 19
5. Soroksár SC 10 5 1 4 20–14 +6 16
6. Vasas FC 10 3 7 18–15 +3 16
7. FC Csákvár 10 3 6 1 18–16 +2 15
8. ETO FC Győr 10 4 2 4 16–11 +5 14
9. Budaörs 10 4 2 4 16–12 +4 14
10. Balmazújváros 10 3 5 2 11– 9 +2 14
11. Dorogi FC 10 4 1 5 15–17 –2 13
12. Vác FC 10 3 4 3 8–11 –3 13
13. Kazincbarcika 10 2 4 4 12–15 –3 10
14. Mosonmagyaróvár 10 2 4 4 7–14 –7 10
15. BFC Siófok 10 2 3 5 7–12 –5 9
16. Budafoki MTE 10 2 3 5 7–14 –7 9
17. Tiszakécske VSE 10 1 6 3 4–13 –9 9
18. BSS Monor 10 2 2 6 12–15 –3 8
19. Nyíregyháza Spartacus FC 10 1 4 5 7–13 –6 7
20. Ceglédi VSE 10 1 4 5 9–18 –9 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik