NB II: Még nem téma az NB I a Diósgyőrnél – Kuznyecov Szergej

– Legutóbbi meccsükön öt-egyre kiütötték a Szentlőrincet, és visszafoglalták helyüket az NB II-es tabella élén. Járt a bónusz szabadnap a játékosoknak?
– Egyébként is kaptak volna – mondta lapunknak Kuznyecov Szergej, a diósgyőriek negyvenéves vezetőedzője. – A válogatott mérkőzései miatt a hétvégén nem rendeznek fordulót, és miután áprilisban erőltetett menet vár ránk, elküldtem a srácokat lazítani, kikapcsolódni. A hétfői és keddi szabadnap után szerdától azonban újra a pályán vagyunk. Túlzásba nem vihetjük a pihenést, hiszen legutóbbi négy mérkőzésükből csak kettőt nyertünk meg.

– Mi ennek az oka?
– Nehéz időszakon vagyunk túl. Alapemberek dőltek ki rövidebb-hosszabb ideig sérülés miatt, ami megmutatkozott a csapat teljesítményén. Hogy csak néhányukat említsem, Gera Dániel, Bényei Ágoston és Csirmaz István is hiányzott a csapatból, megoldást kellett a posztjukra találnunk.

– Szűk a keret?
– Nem, de olyan edzőt még nem láttam, aki azt mondta volna, elég a játékosokból, egyetlen új arcot sem szeretne látni a jövőben az öltözőben. Mindenesetre remélem, túl vagyunk a nehéz időszakon. Már csak azért is, mert a sérültek közül egyre többen állnak újra csatasorba. Ebben a másfél hétben a bajnokság végéig kitartó lendületet kell vennünk.

– Megelégednek a feljutással, vagy a bajnoki cím is fontos?
– Sohasem szerettem a távolba tekinteni, aki nem néz a lába elé, nagyot eshet… Hiába tervezem el, hogy a bajnoki hajrában rendre a legerősebb összeállításban küldöm pályára a csapatot, napról napra változik a helyzet.

– Ismerve önt, az edzések és meccsek mellett már most azon jár az agya, hogy a nyáron miként lehetne tovább erősíteni a keretet.
– Így van ez rendjén. A télen is próbáltunk erősíteni, de a támadósorban nem úgy jöttek össze az átigazolások, ahogyan elterveztük, bár így sincs okunk panaszra. Az NB I-ről az öltözőben még nem beszélünk.

– A következő fordulóban az utolsó előtti Doroghoz mennek. Kötelező a győzelem?
– Kötelező győzelem egyetlen osztályban sincs. Minden pontért, győzelemért meg kell harcolni. Ha úgy futnánk ki, hogy ezt a találkozót csak húzzuk be valahogy, bajba kerülhetünk. Szeretnénk minél jobban felkészülni a dorogi meccsre, szombaton a Mezőkövesddel játszunk felkészülési mérkőzést. Ahogy mondtam, sűrű időszak elé nézünk, áprilisban hét mérkőzés vár ránk.

– Korábban említette, játékoskarrierje során meg sem fordult a fejében, hogy edző legyen. Nem bánja, hogy mégis az lett?
– Nemcsak játékos-pályafutásom idején, hanem karrierem befejezése után sem gondoltam, hogy tréner leszek. Persze folyamatosan tanultam, fejlesztettem magam, nem telt el úgy nap, hogy ne néztem volna mérkőzéseket a televízióban, mégsem terveztem az edzősködést. De így hozta a sors. Nem bántam meg, élvezem, Diósgyőrben minden adva van a jó munkához. A szabadnapokon pedig igyekszem kikapcsolódni.

– Ilyenkor Budapestre utaznak, vagy Miskolcon maradnak?
– Most is itthon vagyunk Miskolcon. Odessza után valóban Budapesten telepedtünk le, ám érkezett a diósgyőri lehetőség, és újra összepakoltunk. Szeretünk Diósgyőrben élni, a gyerekek iskolába járnak, a feleségemmel ilyenkor nagyokat sétálunk a környék szebbnél szebb tájain, például Lillafüreden, a minap is ott voltunk. Ha pedig még marad időm, előveszem a könyveimet, s odahaza olvasok. Próbálom pótolni, ami a hétköznapokon kimarad. Olyankor csak ritkán lát a családom, mert edzést tartok, vagy az edzői szobámban vagyok, odahaza pedig általában elvonulok a dolgozószobámba, s ott elmélkedem.

– A gyerekeknek hogy megy a futball?
– A DVTK-ban játszanak mind a ketten. A kisebbik tizenegy lesz augusztusban, sok mérkőzésük van, hol Budapesten, hol valamelyik másik városban játszanak. Legutóbb Debrecenben voltak. A nagyobb fiunk tizenöt esztendős, de már a tizenkilenc évesek között is bemutatkozott, sőt gólt rúgott és gólpasszt adott.

– Ezek szerint csatár, mint az édes­apja…
– Mind a két fiam csatár. Mondjuk úgy, őket is a góllövés élteti, mint annak idején engem. Viccesen szoktam is mondani, kicsit várni kell még rájuk, de hátha egyszer beépíthetem őket a DVTK-ba.

– Megvan még az öltözői szokásuk, amely szerint győztes meccs után az asztalt verik örömükben?
– Igen. A fiúk szeretik, ragaszkodnak hozzá. Így mutatják ki az érzéseiket, örömüket. A lefújást követően előbb a szurkolókkal együtt ünnepelnek, majd odabent az öltözőben. Reméljük, a bajnokság hajrában lesz még néhány asztalcsapkodás.