NB II: már nem Dragan Vukmir a DVTK vezetőedzője – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.23. 15:59
null
Fél évig sem tartott Vukmir számára a diósgyőri kaland (Fotó: Bujdos Tibor/Észak-Magyarország)
Már nem Dragan Vukmir a labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK vezetőedzője – közölte hivatalos oldalán a DVTK. 



„Közös megegyezéssel és azonnali hatállyal szerződést bontott a DVTK és Dragan Vukmir”közölte a klub hivatalos honlapja.

Dragan Vukmirt április elején nevezték ki a Diósgyőri VTK vezetőedzőjének. Ezt megelőzően a feljutást érő 2. helyen álló DVTK menesztette posztjáról Kondás Elemért, míg Vukmir az akkor 3. helyen álló Szeged-Csanád Grosics Akadémiával bontott szerződést. A történet vége ismert: a Vasas mögött a DVTK és a Szeged sem jutott fel az NB I-be – a Kecskemét lett a nevető harmadik.

Az új idény sem indult fényesen a DVTK számára: 5 forduló után csak a 13. helyen áll a csapat, pedig ezúttal is a feljutás a cél. Az utolsó csepp a pohárban vélhetően a hétfői, PMFC elleni 4–3-mas vereség volt...

Az edzéseket a diósgyőrieknél átmenetileg Szász Ferenc másodedző tartja az új vezetőedző – várhatóan egy-két napon belül esedékes – kinevezéséig.

A Nemzeti Sport értesülései szerint mások mellett Tomiszlav Szivics is jelölt a labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK megüresedett vezetőedzői posztjára.

EMLÉKEZTETŐ

LABDARÚGÓ NB II
5. FORDULÓ

PÉCSI MFC–DIÓSGYŐRI VTK 4–3 (3–2)
Pécs,
PMFC Stadion, 1800 néző. Vezette: Antal Péter (Bornemissza Norbert, Huszár Balázs)
PMFC: Helesfay – Mayer J., Rácz L., Takács Zs., Katona L. – Futó (Kocsis B., a szünetben), Kesztyűs – Makrai (Kónya D., 84.), Nikitscher (Svedyuk, 90+5.), Harsányi I. (Kövesdi, 78.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám
DIÓSGYŐR: Danilovics – Farkas D. (Csirmaz, 58.), Viczián, Szatmári Cs., Bárdos – Holdampf (Radics M., 71.), Bényei (Jurek, 71.) – Vajda B. (Eppel, a szünetben), Szőke A. (Oláh B., 71.), Bertus – Lukács D. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Gólszerző:Tóth-Gábor (21. – 11-esből, 36.), Harsányi I. (24., 69.), ill. Farkas D. (5.), Szőke A. (26.), Lukács D. (49.)
Kiállítva: Szatmári Cs. (19.), Oláh B. (74.)

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 5 4 1 18–8 +10 13
2. Kazincbarcika 5 4 1 8–8 0 12
3. Pécsi MFC 5 3 2 9–6 +3 11
4. Gyirmót FC Győr 5 3 1 1 11–3 +8 10
5. FC Ajka 5 3 2 10–7 +3 9
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 5 3 2 6–5 +1 9
7. BFC Siófok 5 3 2 5–6 –1 9
8. Soroksár SC 5 2 2 1 9–8 +1 8
9. Békéscsaba 1912 Előre 5 2 1 2 10–8 +2 7
10. ETO FC Győr 5 2 1 2 7–5 +2 7
11. Szombathelyi Haladás 5 2 1 2 5–5 0 7
12. Tiszakécske 5 2 1 2 5–6 –1 7
13. Diósgyőri VTK 5 2 3 9–9 0 6
14. FC Csákvár 5 1 3 1 5–5 0 6
15. Szentlőrinc SE 5 1 2 2 8–11 –3 5
16. Kozármisleny 5 1 1 3 6–9 –3 4
17. Nyíregyháza Spartacus 5 1 4 4–6 –2 3
18. Mosonmagyaróvár 5 1 4 5–9 –4 3
19. Dorogi FC 5 1 4 5–14 –9 3
20. Budafoki MTE 5 2 3 4–11 –7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik