NB II: Makrai Gábor Pécsre igazolt

R. Z.R. Z.
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 20:07
null
Makrai Gábor Pécsen nyerné vissza formáját (Fotó: pmfc.hu)
A Diósgyőrből távozó Makrai Gáborral erősítette támadósorát a PMFC – adta hírül a baranyai klub honlapja.

Makrai Gábor Kazincbarcikán kezdte pályafutását, majd 2010-ben a borsodiaktól Felcsútra igazolt. A támadó 2010 és 2014 között mind a Felcsút, mind a Fehérvár utánpótláscsapataiban megfordult mielőtt 2014 júliusában előbbi színeiben az élvonalban is bemutatkozhatott a DVTK elleni bajnokin. A sors fintora, hogy Makrai 2016-ban pont a Diósgyőr játékosa lett, ahol azonban nem tudott kiemelkedőt nyújtani. Borsodi karrierje során a felnőtt csapatban mindössze 8 gólt szerzett, igaz pályafutását több sérülését is hátráltatta. Legutóbbi állomáshelye Csákvár volt, ahol 17 bajnokin kapott lehetőséget és mindössze három gólt szerzett.

„Mindenképpen olyan nagymúltú klubnál terveztem folytatni a pályafutásomat, ahol szimpatikusak a célok és a szurkolók szeretik a labdarúgást – mondta Makrai Gábor. – Szeretnék minél több percet eltölteni a pályán és gólokkal, vagy akár gólpasszokkal segítségére lenni a PMFC-nek, hogy minél előbb végezzünk a bajnokságban.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők:Bényei Ágoston(DVSC),Bokros Szilárd(Puskás Akadémia – kölcsön után végleg),Csirmaz István(Puskás Akadémia),Farkas Dániel(Mezőkövesd),Holdampf Gergő(Szombathelyi Haladás),Lukács Dániel(Kecskemét),Makrai Gábor(Csákvár – kölcsönből vissza),Orosz Marcell(DEAC – kölcsönből vissza),Papp Marcell(Budafok),Szőke Adrián(szabadon igazolható, legutóbb Heracles – Hollandia),Viczián Ádám(Vasas),Zsemlye Balázs(PMFC – kölcsönből vissza)
Távozók:Belényesi Csaba(Kecskeméti TE),Borsos Vilmos(Paks – kölcsönből vissza),Hornyák Marcell(Csákvár – kölcsönbe),Horváth Zoltán(?),Dejan Karan(visszavonult),Kocsis Dominik(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza),Lucas(brazil-magyar, Kisvárda – kölcsönből vissza), Makrai Gábor (PMFC),Molnár Gábor(Mezőkövesd),Németh Márió(Budafoki MTE),Polgár Kristóf(?),Rotem Keller(izraeli, Maccabi Netanya – Izrael, kölcsönből vissza),Zsolnai Richárd(Ajka)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:Bohata Ádám(Nagykanizsa – kölcsönből vissza),Hadaró Valentin(Kecskemét – kölcsönbe),Harsányi István(Szentlőrinc),Keresztes Barna(Kozármisleny – kölcsönből vissza),Kovács Péter(Szolnok),Makrai Gábor (Diósgyőr),Terbe Botond(Vasas)
Távozók:Adamcsek Máté(Nyíregyháza),Bíró Bence(MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA),Bukrán Erik(?),Hursán György(Haladás),Króner Martin(Soroksár),Geiger Norbert(Tiszakécskei LC),Sági Milán(Kecskemét),Zsemlye Balázs(DVTK – kölcsönből vissza),Vukman Donát(?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik