NB II: kulcsemberek hiányozhatnak az ünneplésre vágyó ZTE-ből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.28. 06:43
A labdarúgó NB II-ben listavezető ZTE FC vasárnap 18 órától a Budaörs együttesét fogadja annak reményében, hogy a mérkőzés után a feljutást, vagy akár a bajnoki címet is ünnepelheti. A zalaiaknak azonban nem lesz könnyű dolguk az élcsapatnak számító Budaörs ellen, ráadásul kulcsemberek hiányozhatnak a soraikból – számolt be róla a zaol.hu.

A ZTE FC a 34. forduló előtt tíz pont előnnyel vezeti a tabellát a második Gyirmót előtt, tizenegy pont a fórja a harmadik Kaposvárral, tizenkettő a negyedik Vasassal szemben. Amennyiben a három rivális közül a Kaposvár nem szerzi meg a három pontot a Tiszakécske ellen, és a ZTE nyer, akkor az egerszegiek már biztosan feljutók. Sőt, amennyiben ZTE-siker születik, a Kaposvár ikszel, vagy kikap, illetve a Gyirmót is veszít, akkor a zalaiak már a bajnoki címet is ünnepelhetik.

„Vissza akarunk vágni a Budaörsnek az őszi vereségért – jelentette ki Dobos Barna vezetőedző a megyei portálon. – Hátráltató tényezők vannak, Miroszlav Grumics legutóbb, a Mosonmagyaróvár ellen sem futballozhatott, Bobál Gergely sérülten szállt be csereként, rajtuk kívül pedig a házi gólkirályBabati Benjamin játéka is kérdéses. Hazai környezetben természetesen csak a győzelemmel lennénk elégedettek, és most érkeztünk el oda, hogy feltegyük az i-re a pontot. Azonban nagyon figyelnünk kell a Budaörsre, mert eléggé szélsőséges csapat. Legyőzte a Gyirmótot és a Kaposvárt is idegenben, így mindenképpen nehéz meccsre számítunk ellenük.”

LABDARÚGÓ NB II
A 34. FORDULÓ PROGRAMJA

15.00: Nyíregyháza–Balmazújváros
17.00: Békéscsaba–Vác
17.00: Kaposvár–Tiszakécske
17.00: Monor–Mosonmagyaróvár
17.00: Vasas–Kazincbarcika
17.00: Siófok–Gyirmót FC Győr
17.00: Csákvár–Siófok
17.00: ETO FC Győr–Dorog
17.00: Cegléd–Budafok
18.00: Zalaegerszeg–Budaörs (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. ZTE FC 33 21 7 5 63–35 +28 70
2. Gyirmót FC Győr 33 19 3 11 69–43 +26 60
3. Kaposvári Rákóczi FC 33 16 11 6 49–37 +12 59
4. Vasas FC 33 16 10 7 64–51 +13 58
5. Budaörs 33 17 3 13 52–40 +12 54
6. Békéscsaba Előre 33 15 9 9 48–36 +12 54
7. Soroksár SC 33 15 5 13 55–52 +3 50
8. ETO FC Győr 33 14 6 13 52–42 +10 48
9. Kazincbarcika 33 13 8 12 48–42 +6 47
10. Nyíregyháza Spartacus FC 33 12 10 11 47–42 +5 46
11. Vác FC 33 11 13 9 42–41 +1 46
12. FC Csákvár 33 10 15 8 52–51 +1 45
13. Dorogi FC 33 10 11 12 48–48 0 41
14. Tiszakécske VSE 33 8 15 10 31–47 –16 39
15. Budafoki MTE 33 11 5 17 42–56 –14 38
16. BFC Siófok 33 8 11 14 36–47 –11 35
17. Balmazújváros 33 7 10 16 26–45 –19 31
18. Mosonmagyaróvár 33 5 12 16 30–51 –21 27
19. Monor 33 6 8 19 43–60 –17 26
20. Ceglédi VSE 33 6 8 19 30–61 –31 26

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik