NB II: korábbi Honvéd-támadóval erősített a Pécs

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.07.08. 09:39
null
Tóth-Gábor Kristóf (fehérben) útja Pécsre vezetett (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Hatodik nyári igazolásaként a korábban a Budapest Honvédnál is megforduló, az előző idényben a Haladásban játszó utánpótlás-válogatott támadóval, Tóth-Gábor Kristóffal erősítette meg keretét a labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC – jelentette be honlapján a baranyai klub.

 

A 20 esztendős, 192 centiméter magas középcsatár Nagykanizsán született és sokáig Zala megyében nevelkedett, majd 2015-ben az Illés Akadémiához került. Szombathelyen végigjárta a ranglétrát, ahol hamar felfigyeltek a tehetségére, mert már a 2019–2020-as szezonban 15 mérkőzésen szerepet kapott az NB II-es Haladás felnőttcsapatában, miközben hat gólt jegyzett és két gólpasszt adott. Ezzel párhuzamosan meghívták a korosztályos válogatottakba is, amelyekben – az U16-ostól az U21-es együttesekig – egy híján összesen 50-szer lépett pályára, és 18 gólt ért el.

2020 nyarán a Bp. Honvéd szerződtette, amelyben az MTK ellen mutatkozott be az élvonalban, majd még további öt NB I-es mérkőzésen, valamint a finn Inter Turku elleni Európa-liga-selejtezőn kapott játéklehetőséget Bódog Tamás vezetőedzőtől. Kétszer a Magyar Kupában is pályára lépett és két gólt szerzett. Ezt követően már csak a kispestiek NB III-as csapatában jutott szóhoz, majd előbb Siófokra, aztán Kazincbarcikára került kölcsönbe. A legutóbbi szezonban ismét a Szombathelyi Haladásban játszott, 24 meccsen 2 gólig jutott.

– Nagy várakozással vagyok a csapat és magam iránt is. Szeretnék minél többet játszani, gólokkal és gólpasszokkal segíteni – nyilatkozta a PMFC honlapjának a fiatal támadó, aki azzal indokolta Pécsre szerződését, hogy szimpatikusnak találta a baranyai klubnál felvázolt terveket.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Bohata Ádám
(Nagykanizsa – kölcsönből vissza), Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Harsányi István (Szentlőrinc), Keresztes Barna (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Kovács Péter (Szolnok), Terbe Botond (Vasas), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás)
Távozók
:
Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA), Bukrán Erik (?), Hursán György (Haladás), Króner Martin (Soroksár), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC), Sági Milán (Kecskemét), Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönből vissza), Vukman Donát (?)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Balogh Ferenc(Nagykanizsa – kölcsönből vissza),Bokor Bence(Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza),Bolla Gergő(NK Nafta Lendva – Szlovénia),Borvető Áron(III. Kerület),Csernik Kornél(Soroksár), Hursán György(Pécs),Mursits Roland(Dorog),Nyíri Vince(Dorog),Sipos Zoltán(Szolnok),Vanja Zvekanov(szerb-magyar, FK Javor-Matis Ivanjica – Szerbia)
Távozók: Debreceni Zalán (Paksi FC), Dezamits Dominik (Paksi FC), Délczeg Gergely(?),Guzmics Richárd(?),Holdampf Gergő(DVTK),Kállai Kevin(?),Monori Norbert(?),Pataki Márk(?),Rózsa Dániel(?),Stieber András(?),Szekér Ádám(Tiszakécskei LC),Tóth-Gábor Kristóf (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza, majd Pécsi MFC),, Tóth Milán (Sturm Graz II – Ausztria)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik