NB II: Könyves Norbert a DVTK-ban folytatja

Vágólapra másolva!
2021.07.01. 16:23
null
Könyves Norbert és Benczés Miklós (Fotó: dvtk.eu)
Gólerős, ötszörös válogatott támadó játékjogát vásárolta meg a DVTK Zalaegerszegről: a 32 éves Könyves Norbert Diósgyőrben folytatja pályafutását – tudtuk meg az NB II-es labdarúgócsapat hivatalos honlapjának csütörtök délutáni közleményéből.

 

„Mindig borsódzott a hátam, amikor itt játszottam, ellenfélként is nagyon szerettem Diósgyőrben pályára lépni – idézi a dvtk.eu Könyves Norbertet. – A DVTK-nak nem az NB II-ben van a helye, ezért nagy ambíciókkal érkeztem. Azon leszek, hogy a legjobb tudásom szerint segítsem a csapatot. Nem szeretnék most még fogadkozni vagy ígérgetni, egy célom van, hogy visszakerüljünk az élvonalba.”

„Nagyon örülök, hogy véget ért egy hosszú tárgyalássorozat, és Könyves Norbert Diósgyőrbe szerződött – tette hozzá Benczés Miklós sportigazgató. – Nem szokványos szerződtetésről van szó, hiszen a DVTK megvásárolta a labdarúgó játékjogát a Zalaegerszegtől, amihez szükség volt a tulajdonos és a menedzsment támogatására is. Olyan játékos érkezett hozzánk, aki nagy segítségünkre lehet abban, hogy visszakerüljünk az élvonalba. Gólerős, válogatott támadó, aki abszolút beleillik a DVTK szakmai vezetésének az elképzeléseibe és abba a stílusba, amit a klub képvisel.”

Könyves a vajdasági Topolyán született, 19 évesen költözött Magyarországra. Négy és fél évig az MTK-t erősítette, onnan Paksra vezetett az útja, majd rövid angyalföldi kitérővel Debrecenben folytatta. Ismét Paks, majd Zalaegerszeg következett, ahonnan a magyar válogatottba is bekerült. Összesen öt alkalommal viselte a címeres mezt, egy gólt szerzett. Az MTK, a Paks, a Vasas, a DVSC és a ZTE színeiben összesen 65 gólt szerzett az élvonalban – foglalja össze a 32 éves labdarúgó eddigi pályafutását a diósgyőri klubhonlap.

A DVTK csütörtökön további játékosmozgásokról is beszámolt, ezekről ide kattintva olvashatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik