NB II: ketten távoztak Csákvárról, két játékos érkezett

Vágólapra másolva!
2022.02.10. 13:06
null
Makrai Gábor már be is mutatkozott új csapatában (Fotó: aqvitalfc.hu)
Bencze Márk és Murai Márk távozott a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvártól, míg Makrai Gábor a DVTK-tól, Derekas Zoltán Mezőkövesdről érkezett kölcsönbe a Fejér megyeiekhez. Az újonnan szerződtetett két labdarúgó már be is mutatkozott új csapata színeiben a tegnapi, Paks elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzésen.

 

Az Aqvital FC Csákvár együttesétől két játékos is elköszönt a szerdai, Paks elleni MOL Magyar Kupa-mérkőzés előtt.

A 2021 nyarán szerződtetett Bencze Márk és Murai Márk az ősszel nem tudott meghatározó tagja lenni a kiesés rémétől fenyegetett együttesnek, így kérték szerződésük felbontását, melyet a klub vezetői elfogadtak. A Nemzeti Sport információi szerint a holland Willem II utánpótlásában is megfordult Bencze Márk az NB II-ben szereplő Szeged Csanád Grosics Akadémiánál folytatja pályafutását.

Ugyanakkor két új játékos érkezését is bejelentette az Aqvital FC Csákvár.

Visszatért a klubhoz a 2015–2016-os idényben Csákváron a Puskás Akadémia kölcsönjátékosaként szereplő támadó, Makrai Gábor – akkor 24 bajnokin 15 gólt szerzett –, aki az elmúlt öt idényt a Diósgyőr színeiben töltötte. Most ismét kölcsönbe igazolt a Fejér megyei együtteshez.

Mezőkövesdről fél évre kölcsönbe érkezett a Ferencvárosban nevelkedő, négy évet Soroksáron eltöltő 23 éves Derekas Zoltán. A több poszton is bevethető fiatal több, mint száz másodosztályú bajnokival a háta mögött igazolt ismét az NB II-be. A csákváriak mindkét új szerzeménye szerdán, csereként be is mutatkozott a csapatban a Paks elleni kupameccsen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők: Derekas Zoltán (Mezőkövesd – kölcsönbe), Mayer János (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Makrai Gábor (DVTK), Tamás Nándor (Puskás Akadémia – kölcsönbe, legutóbb Sepsi OSK – kölcsönben)
Távozók: Bencze Márk (Szeged-Csanád GA), Murai Márk (?), Tányéros Ádám (Budaörs)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik